Zordon helyek

Az elmúlt évszázadban valószínűleg nem csak Magyarországon nőtt fel jó néhány olyan nemzedék, amelyiknek igen csekély fogalma van a Szent Ferenc zarándoklat mibenlétéről.

A Szent Ferenc-bazilika Assisiben. „Az útnak kell hogy célja legyen” Fotó: Fáy Zoltán

A XIX. század olykor szentimentális vallási érzülete felfedezte ugyan a régi és messzi szent helyeket, ám a fizikai megpróbáltatások és valódi veszélyek vállalása helyett többnyire kényelmesebb megoldásokat választott. E tekintetben a mi korunk sem sokat változott: a modern zarándokok általában az út nagyobbik részét repülőgéppel, autóbusszal vagy vonaton teszik meg, hogy utána komfortos, biztos szálláshelyekre és végül, a fáradalmak vállalásának megkoszorúzásaként, az úti célhoz jussanak el. Kivételek persze ma is akadnak. Van, aki vezeklés gyanánt lábbeli nélkül indul a hosszú útra, mások minden előzetes szervezés nélkül szeretnék megtapasztalni a Gondviselést, hogy végül esténként mégis vacsorához jutnak, és tető lesz a fejük fölött.

A zarándokút azonban, minden modern könnyítés ellenére is, a megpróbáltatások elfogadása, vállalása, sőt akarása. Annak érdekében, hogy a lélek valamiféle többlethez jusson. Nem titok, hogy Szent Ferenc útjának megálmodója éppen Szent Jakab compostelai sírja felé éri el az itáliai „caminót”. Angela Maria Seracchioli ma kedves, ötvenes-hatvanas asszony benyomását kelti, akiről sugárzik, hogy életének egészen új perspektíváját találta meg. A könyvét már több nyelvre lefordítva olvashatják az érdeklődők. Első része, a 365 kilométert részletesen bemutató Itt járt Szent Ferenc címmel magyarul is megjelent Janiga Emese fordításában. Angela Maria Seracchioli

Bolognában született, és csak a kétezres évek elején költözött Assisibe. Azóta életét javarészt az új zarándokút létrehozásának és Szent Ferenc zarándokainak szentelte. Régebben sem vetette meg a természetjárást. Legszívesebben az északi Dolomitokban kirándult. A zarándoklat maga mégis egészen más, mint turistaként felkeresni távoli vidékeket. Saját bevallása szerint, amikor Szent Jakab útjára indult, inkább csak a divatot követte.

A Szent Ferenc-bazilika Assisiben. „Az útnak kell hogy célja legyen”
Fotó: Fáy Zoltán

– Kövér voltam, és dohányoztam – árulja el bizalmasan az első peregrináció fizikai nehézségeit jelentő körülményeket.

A compostelai zarándoklat az elmúlt évtizedekben nemcsak a magyar elit kedvtelése lett, de egész Európán, sőt a világ nagyobbik és nem csupán keresztény részén söpört végig a mindmáig tartó népszerűség. Az El Camino napjainkban egészen hatalmas forgalmat bonyolít le. Egyes időszakokban egymást érik a kisebb-nagyobb csoportok és magányos vezeklők. Egyedüllétre kicsi az esély, a magányosság megéléséhez azonban nem akadályozó körülmény a sokféle ember véget nem érő hömpölygése az úton. Sokan távoli földrészekről érkeznek a jó buli reményében, és gyakran őket is megérinti valami a test és lélek megpróbáltatásai révén. Mások hálaadásként vállalják a küzdelmet: maguk vagy szeretteik betegségből történt gyógyulásáért.

Ehhez képest Szent Ferenc itáliai útja Alvernától Assisi városán át a Rieti-völgyig egészen más: napjainkban még sokkal bensőségesebb és kevésbé divatos célpont. Régen is így lehetett, amikor nem Szent Ferenc életének főbb helyszíneit igyekeztek meglátogatni a zarándokok, hanem csak a várost, ahol sokáig ismeretlen helyen rejtőzködött a szent sírja. A jól sikerült „leplezésnek”, Szent Ferenc földi maradványai elrejtésének azonban nemcsak az lett a következménye, hogy a relikviák megmenekedtek az ereklyegyűjtők furcsa szenvedélyétől, hanem az is, hogy Assisi nem vált a középkor legnagyobb zarándokközpontjává.

Persze aki ma eljut a Szent Ferenc-bazilika előtti alsó térre, amely a kezdetektől a zarándokok fogadására lett kialakítva, elámulhat a sok ezer fő befogadására alkalmas, hatalmas terület látványától. A monumentális zarándokudvar önmagában is megteremtheti a Basilica di San Francescóba lépés előtti szükséges alázatot. Napjaink fegyveres katonái pedig, akik Itália-szerte figyelik árgus szemekkel a közeledőket, még fokozhatják is ezt az érzést, különösen, ha mindent kipakoltatnak a hátizsákból.

A középkori magyar zarándoklatokra vonatkozó feljegyzésekből úgy tűnik, hogy bár ma a béke városának nevezett település nem volt ismeretlen a magyar zarándokok előtt, de dokumentáltan viszonylag kevesen ejtették útba Assisit, és általában a fő úti cél ilyenkor is Róma volt, Szent Péter sírja. A bizonyosság a bizonytalan helyett. De azért Assisit ismeretlen zarándokcélpontként elgondolni furcsa túlzás lenne. Mindenesetre a Szent Ferenc-utat létrehozó Seracchioli asszony nem Assisit választotta a modern zarándokút legfontosabb állomásának, sőt elmondása alapján Szent Ferenccel jobban megismerkedhetünk a kevésbé ismert itáliai településeken járva, a néptelen ösvényeken vagy a keresztutak fáinak tücskei révén. És aki végigelmélkedi Szent Ferenc életének helyszíneit, arra is rádöbbenhet, hogy a szent legfontosabb imádságos helyei rendkívül zordonak.

Biztosan igaza van Seracchioli asszonynak, hiszen minden jel szerint azok, akik Szent Ferenc életét első és nagyon fontos útmutatásnak tekintik, a minorita, obszerváns és kapucinus ferences szerzetesek, bátran vállalják a megpróbáltatásokat. A Szent Ferenc-út zarándokai gyakran reguláris formában követik a rendalapító életét, és ebben az elköteleződésben vezetnek csoportokat is. Lelkesen, akár a legnagyobb kánikulában. A San Damianó-i kegyhely előtt tíz-húsz fős itáliai zarándokcsoport gyalogol az assisibeli Szent Ferenc-bazilika felé. Elöl izzadságtól lucskos habitusban fiatal ferencesek. Az egyik, feltűrt ruhájú barát a hátán gitárt cipel: biztosan szükség lesz rá az esti rekreációnál. Milánóból érkeztek, de a csoport tagjai egész Olaszországból verbuválódtak. Közös vágy hajtja őket: végigjárni Szent Ferenc életének meghatározó helyszíneit, vállalva minden nehézséget.

Felajánlva a megpróbáltatásokat valakiért vagy egy nemes cél eléréséért.

A zarándokkönyv magyar fordítója, Janiga Emese is a Szent Jakab útja kapcsán került kapcsolatba a Szent Ferenc-úttal. Egy zarándoktársától kapta Seracchioli könyvét 2006-ban. Az út és a könyv annyira megragadta, hogy kedvéért olaszul is megtanult.

– Olyan világban élünk – mondja –, amikor ismét a lelkükre figyelnek az emberek. Ehhez fontos segítség, ha egy szent hely felé indulunk. Manapság börtönbüntetést nem lehet megúszni egy zarándoklattal, mint a középkorban, de más motiváció is lehetséges. Sokan divatból indulnak el, buliból. És az is igaz, hogy a zarándokút a szállodai ellátáshoz képest kicsit olcsóbb módja az aktív nyaralásnak. Az útnak kell hogy célja legyen, ahová megérkezik a zarándok. Szent Ferenc útjának vége nem egy sír, ahová megérkezünk, az csak egy állomás. Utána Greccio, Fonte Colombo, Rivotorto életének nehéz, csodákkal teli pillanatait őrzik. Egy lelkigyakorlat más tapasztalatot jelent. Hosszú gyaloglás után, amikor az ember testének minden részét megismeri, akkor jön el a befelé fordulás.

Lehull minden lepel, és találkozunk a Jóistennel.