Sátán a pokol előtt

Raffay Ernő témája, a szabadkőműves kulcsszó alapján illeszkedik új könyve az előzőek sorába. Ady itt csak díszlet: egy szerzői gondolatmenet illusztrációja, illetve egy ideológia kiszolgálója.

Ady Endre kultúrharcai – a kötetcímnél többet mond az alcím: A kereszténység megtámadása Európában és a Magyar Királyságban. Hiszen lényegileg ez Raffay Ernő témája, a szabadkőműves kulcsszó alapján illeszkedik új könyve az előzőek sorába. Ady itt csak díszlet: egy szerzői gondolatmenet illusztrációja, illetve egy ideológia kiszolgálója. Az idézett szövegek sem Ady felől érdekesek – nem derül ki például, helyük van-e az életműben –, csak vádpontként sorakoznak mint a keresztényellenes kultúrharc mintapéldányai.

„Örök virágzás sorsa már” az övé? A publicisztikai írásokat elemző Raffay szemében biztosan nem az. De mi haszna lehet az évszázados hagyományokra épülő, tudatosan irányított szabadkőműves mozgalmat épp egy „nagytermészetű” – rossz életű és befolyásolható – művész közéleti írásain keresztül szemléltetni? Mert azt a történész is elismeri, hogy „Ady pályaképén belül, gondolkodásában hihetetlen fordulatok zajlottak”. Hatással volt rá a környezete: „Debrecenben, keresztény magyarok között a valóban agresszív szászok csoportja ellen írt; míg pár évvel később, a nagyváradi izraelita szabadkőművesek között keresztény- és magyarellenes írásokat »alkotott«.” Közéleti kérdésekben is megnyilatkozott, bár nem volt oktatási szakember, véleményt formált az iskolaügyről, és alkalmanként nagy mellénnyel, dühből, indulatból írt.

Raffay Ernő nem is tagadja: „a vagdalkozó megállapítások olyannyira megalapozatlanok, hogy nehéz őket elemezni”. Sajnálatos, hogy mégsem mond le róla. Miközben felvázolja a szabadkőművesség történetét, internacionalista törekvéseit, az olvasóban felmerül a kérdés: vajon maga Ady mit olvasott a – például Raffay által idézett – forrásokból? Mit adott neki a mozgalom? Talán a protestálás lehetősége vonzotta a költőt („én – mint majdnem négyszáz esztendős kálvinista”)? És általában miért csatlakoztak protestánsok különösen nagy számban a szabadkőművesekhez? Mit jelentett a páholyok demokráciája a korabeli, erőteljesen rétegzett társadalomban? Milyen fórumok nyíltak a párbeszédre a nemzet tagjai közöt? Ha Ravasz László kolozsvári lelkész és teológiatanár is csak 1917-ben lépett ki az Unio páholyból, kinek mikor vált nyilvánvalóvá, hogy a mozgalom valójában Magyarország meggyengítését szolgálja?

Egyelőre még csak a XX. század első évtizedében járunk. Az Apponyi gróf „egy magát rehabilitálni akaró sátán a pokol előtt” című fejezetben megjegyzi a szerző: Ady stílusa „az 1950-es évek párttitkári színvonalához közelít”, pedig legfeljebb fordítva, az ’50-es évekbeli pártitkári színvonal hasonlítható a költőéhez. Miközben Raffay a később születettek utólagos tudásával rendszerezi érveit, egyáltalán nem mindegy, honnan nézi az eseményeket. Mint ahogy az sem, hogyan tálalja az idézeteket. A fejezetcímbe illesztett citátum szerint Apponyi „olyan buzgó, mint egy magát rehabilitálni akaró sátán a pokol előtt”. Ugyanaz lenne buzgóságában hasonlítani a gonoszhoz, vagy szimplán lesátánozni a grófot? Pár oldallal később egy Ady által kreált Apponyi–Kollonich-párhuzamon háborog a szerző, holott Ady láthatóan Pázmány Péterrel hozza összefüggésbe Kollonich Lipót esztergomi érseket, aki az ellenreformáció durva módszereit ötvözte a magyarellenességgel.

A történész a múltat rekonstruálja, míg az irodalmár kiindulópontja a szöveg. A történész megteheti akár azt is, hogy irodalmi, ihletett szöveget szembesít a makacs tényekkel, de a történeti elemzésen is számonkérhető a stílus. Raffay Ernő írásán átüt a prekoncepció, bár Adyról lévén szó ez nem újdonság.

Az első világháború alatt a költő akaratlanul is a háborúellenes mozgalom képviselője lett, Trianon után magyarságversei kerültek előtérbe, 1945-től Adyt forradalmárnak mondták, sőt egyesek a szocialista forradalmárt akarták benne látni. Szomorú művelet lehetett az Ady Endre kultúrharcai című kötet összeállítása, még akkor is, ha Raffay interpretációja szerint a publicista költő harciassága 1909-re alábbhagy. „Mentsenek ki, szabadítsanak meg Párizstól” – kiáltja kiábrándultan, mikor kapcsolata végletesen megromlik Lédával, illetve megkapja a második és harmadik vérbajos fertőzését is. Raffay Ernő a kötet utolsó mondataiban úgy véli, a költő ezután új korszakba lép, és Párizs helyett már Róma számára az élet. De nem lehet, hogy ez is csak manír? Ugyan mit változott Ady emberi minősége? Akit jobban izgat, hogy mekkora költő, hogy vadonatúj nyelvet, új grammatikát teremtett, az olvassa inkább a verseit!

(Raffay Ernő: Ady Endre kultúrharcai. Kárpátia Stúdió, Budapest, 2019, 336 oldal. Ára: 3990 forint)