22°C Ábrahám 2022. augusztus 16. 
Mindig egy órával korábban jövök, mert még kávézunk, beszélgetünk – mondja Tibor, a sajtárus. – Ha valaki késik, és nem jelezte előre a hiányzását, felhívjuk, mi van vele. Ebben a közösségben mindenki mindenkiről tud.
A társadalom kis körei, mondhatjuk a helyi piacokra, ahol hétvégén ott van mindenki, aki számít. Ki néhány sárgarépáért, más csak a sétáért, a harmadik a trécselésért, a többség meg mindenért együtt. Ha jó a reklám, akkor egy-egy termelői piac híre messzire elszalad, elkezdenek özönleni az emberek, aztán már el lehet gondolkodni azon, hogy mi a fontosabb: a haszon vagy a meghittség.
Piacra járni – nem divatból, hanem meggyőződésből – amúgy remek dolog. Nemcsak ismerősök és választék van, hanem még ebédötleteket is kaphatunk. Itt nem az ész, hanem a szem vásárol. Nem az ártáblát nézzük, hanem azt, milyen kívánatos, mennyire friss az áru. Aztán otthon csodálkozva számolgatjuk, mennyit költöttünk.
Az őrbottyáni termelői és kézműves piac több szempontból is különbözik az elhíresült nagy piacoktól. Mindössze 25 termelő árul, mert Csancsár Erikának fontosabb, hogy a gazdák itt maradjanak, mint hogy konkurenciát teremtsen nekik. Most éppen egy fürjtojásárus jelentkezését hárította el, mert szerinte abból egy is elég. Jó kenyeresre viszont nagy szükség lenne.
Csancsár Erika az őrbottyáni piac lelke: megálmodója és működtetője. Férjével, Sándorral Salgótarjánból költöztek előbb Budapestre, majd kikötöttek a főváros közeli Őrbottyánban. Építkeztek, aztán megvettek egy farmot, ezért Erika elvégezte az Aranykalászos gazda tanfolyamot. Előbb tojókat tartottak, és tojást árultak, majd megszerezték az engedélyt vágott baromfi tartására és eladására is. Ma már van tehenük, disznójuk, birkájuk, árulják a saját nyers tejüket, joghurtjukat, tejfölüket. Két hektáron gazdálkodnak, vegyszermentesen termelnek, az állatoknak nem tápot, hanem takarmányt adnak, a tehenek, birkák legelnek.
Az Én Kosaram története három éve kezdődött. Erika úgy gondolta, a kapirgálós tyúkjai mellé más, egészséges élelmiszerek is jól jönnének, ezért megkereste a környékbeli gazdákat, és belőlük, illetve a minőségi helyi termékek iránt érdeklődőkből megszerveződött a közösségi csoport. Egyre többen lettek. Az Én Kosaram mozgalom egyszerű filozófia szerint működött.
A háziasszonyok leadták a rendelésüket interneten a termelők és termékeik aktuális listája alapján, az árut Erika gyűjtötte össze, és a hét végére megtöltötte az immár nem virtuális kosarakat zöldséggel, gyümölccsel, mézzel, hidegen sajtolt olajakkal, szörpökkel. Csak át kellett venni tőle. Nem haszonért, hanem lelkesedésből tette, abból a meggyőződésből, hogy segítenie kell az embereket egészséges élelmiszerhez juttatni. Ehelyett persze foglalkozhatott volna kizárólag a két hektárjuk mellett a három gyermekével is. Nem így döntött. Sok nyaralás nem jut, mondja, és ebben a mondatban nem hallatszik a panasz.
Az egyre sikeresebbé váló kosármozgalomból született meg fél éve az őrbottyáni termelői és kézműves piac. A körforgalomnál kibérelt terület éppen olyan bájosan természetes, mint Erika mosolya, amikor végignéz az alkotásán. Csütörtök délutánonként felsorakoznak a standok, érkeznek a vevők. Mindenki mindenkinek ismerőse. Nemcsak Őrbottyánból, hanem a környékről is jönnek: Vácról, Vácrátótról, Veresegyházról, Váchartyánból, Csomádról. Aztán az árusok másnap így, együtt a csapattal átköltöznek Gödöllőre. Hét közben a föld, hét végén a pult – ilyen az életük.
– A piacon csak az kap helyet, akinek az áruját személyesen ellenőriztem, megnéztem, hol és hogyan termel, megbeszéli velem, hogy mit árul – mondja Erika. – Csak bio-, vegyszermentes és hagyományos termesztésű termékeket lehet idehozni. Mostanra már a vevő ismeri a termelőt, akár reklamálhat is nála, ha valami a múlt héten nem volt rendben, nem ízlett. Valódi közösség lettünk. Mindig izgulok, ha közeledik a piacnap, és minden alkalomra kitalálunk valamit. Most éppen szőlőt préselünk a gyerekeknek. Amikor tombolát osztottunk, a kilencven kevésnek bizonyult. Száz körül lehet a törzsközönségünk. Most rendeztük át utcásra a standokat, hogy ne kerüljön a vevő senkinek háttal, vagyis egyik termelő se szenvedjen emiatt hátrányt.
– Itt mindenki elkötelezett. A vevők is mások, mint a hagyományos piacokon, 99 százalékuk kedves és udvarias, akinek pedig nem tetszik az itteni hangulat, az elmarad – mondják az árusok.
Tenkes László vegyszermentes gazda, ami azt jelenti, hogy organikusan gazdálkodik, de nincs biominősítése. Feleségével ketten művelik a Nógrád megyei Becskén az 500 négyzetméter fóliaházat. A megélhetés az egyik oka, hogy belevágtak, a másik, hogy organikus és tápláló élelmiszereket akartak enni és adni is. Télen, amikor a paprikának, paradicsomnak nincs szezonja, savanyú káposztát és hidegen sajtolt zöldségkrémeket árulnak a tökmagtól a mézes padlizsánig.
Itt standol a piacon az egyik legrégibb magyar biogazda, Gódor Antal is, aki a kilencvenes évek elején egészen Hollandiáig ment el tanulni, hogy azután össze tudja illeszteni a hagyományos családi gazdálkodást a korszerű technológiákkal. A termelésbe 1992-ben vágott bele, 1995-ben lett biogazdálkodó. Ott volt már árusként az ország első kis biopiacain is.
– Arra gondoltam egy vegyszermérgezés gyanúja után, hogy kicsik még a gyermekeim, nem szeretném őket ismeretlen anyagokkal tönkretenni – idézi fel a kezdetet. – Annyira komolyan gondoltam, hogy az apósomék udvarában azonmód ki is vágtam a permetezett szőlőt és gyümölcsfákat.
A Gódor tanya, hivatalos nevén Gódor Biokertészet Galgahévízen működik 12 hektáron, zöldséget öt hektáron termelnek. A biogazdálkodásnak egyik fontos eleme ugyanis a vetésforgó és a föld pihentetése, magyarázza Antal.
A kérdésre, mennyivel drágább a bio, mint a vegyszeres, azt feleli: van, hogy dupla annyi, de inkább másfélszeres az ára.
Azt mondják, idegen városban olyan étterembe kell beülni, ahol sokan esznek. Ismeretlen piacon nyilván ott kell vásárolni, ahol nagy a sor.
A két zöldségespult közé beékelődve árulja füstölt húsait, kecskesajtját, töpörtyűs pogácsáját és hájas tésztáját Major Melinda. Ez utóbbi valódi ritkaság. Ki bajlódik már a háj darálásával, és főleg: hol van már az igazi háj? Melinda kicsit meg is bántódik, amikor megkérdezzük, ez igazi-e. Itt a disznó, mutat a húsokra, hogyne lenne az! Van is sor, és elég lassan megy, mert sokfélét vesznek az emberek a kolbásztól a kecskesajtig, a füstölt csülöktől a hurkáig és pogácsáig. A galgamácsai Major tanya is családi vállalkozás, az ötven-hatvan disznó normális hétköznapokon a földön turkál, most a sertéspestis miatt be vannak zárva. Majd kiderül, mi lesz a vége, mondja Melinda.
– Nem keresik az emberek a kecskehúst? – kérdezzük.
– A szaporulatot eladjuk, nem szokás levágni, mert a kecske sír, amikor ölik.
Nem kell ezt a piacot hirdetni, nem szorul rá, mondja Erzsi, aki kosarasból lett törzspiaci vevő. Az óvodában, iskolában megy a híre, és előbb-utóbb mindenki ideszokik. Nem is érdemes végigkérdezni mindenkit, hogy miért jó neki itt, mert ugyanazt halljuk. Az ismerősök, a jó hangulat, a meghittség, egy kis beszélgetés és a remek áru. És még valami: a bizalom. Biztosak lehetnek abban, hogy nincs csalás, ámítás. Nem adja el magát a viszonteladó őstermelőnek, nem kell résen lenni, hol verik át az embert.
Megérkezik Erika standjához tojásért és tejért Kati is. A babakocsiban kisfiú nézeget, a fiatalasszony térdénél bújós kislány.
– Hárman vagyunk testvérek – mondja rögtön. Ha még egy darabig kísérgeti az édesanyját, bizonyosan belőle is piachívő lesz.
– Mindent látott? – kérdezi Erika, aki lassan megnyugszik, mert ez a nap is lement gond nélkül. Végül kapunk tőle céklás joghurtot, amelyet az éjszaka készítettek. Első széria.
Otthon derül ki, milyen elképesztően finom.
