Ne sírjon a kecske!

Kosárnak indult, piac lett belőle. Őrbottyán környékén nemcsak annak örülnek, hogy egészséges ennivalót lehet vásárolni, hanem annak is – aminek egyébként minden rendes piacon –, hogy emellett jókat lehet beszélgetni. Még az utólagos reklamációnak is van helye.

Hat éve szerveződött meg a minőségi termékek iránt érdeklődőkből a közösségi csoport Fotó: Kurucz Árpád

A háziasszonyok leadták a rendelésüket interneten a termelők és termékeik aktuális listája alapján, az árut Erika gyűjtötte össze, és a hét végére megtöltötte az immár nem virtuális kosarakat zöldséggel, gyümölccsel, mézzel, hidegen sajtolt olajakkal, szörpökkel. Csak át kellett venni tőle. Nem haszonért, hanem lelkesedésből tette, abból a meggyőződésből, hogy segítenie kell az embereket egészséges élelmiszerhez juttatni. Ehelyett persze foglalkozhatott volna kizárólag a két hektárjuk mellett a három gyermekével is. Nem így döntött. Sok nyaralás nem jut, mondja, és ebben a mondatban nem hallatszik a panasz.

Hat éve szerveződött meg a minőségi termékek iránt érdeklődőkből a közösségi csoport
Fotó: Kurucz Árpád

Az egyre sikeresebbé váló kosármozgalomból született meg fél éve az őrbottyáni termelői és kézműves piac. A körforgalomnál kibérelt terület éppen olyan bájosan természetes, mint Erika mosolya, amikor végignéz az alkotásán. Csütörtök délutánonként felsorakoznak a standok, érkeznek a vevők. Mindenki mindenkinek ismerőse. Nemcsak Őrbottyánból, hanem a környékről is jönnek: Vácról, Vácrátótról, Veresegyházról, Váchartyánból, Csomádról. Aztán az árusok másnap így, együtt a csapattal átköltöznek Gödöllőre. Hét közben a föld, hét végén a pult – ilyen az életük.

– A piacon csak az kap helyet, akinek az áruját személyesen ellenőriztem, megnéztem, hol és hogyan termel, megbeszéli velem, hogy mit árul – mondja Erika. – Csak bio-, vegyszermentes és hagyományos termesztésű termékeket lehet idehozni. Mostanra már a vevő ismeri a termelőt, akár reklamálhat is nála, ha valami a múlt héten nem volt rendben, nem ízlett. Valódi közösség lettünk. Mindig izgulok, ha közeledik a piacnap, és minden alkalomra kitalálunk valamit. Most éppen szőlőt préselünk a gyerekeknek. Amikor tombolát osztottunk, a kilencven kevésnek bizonyult. Száz körül lehet a törzsközönségünk. Most rendeztük át utcásra a standokat, hogy ne kerüljön a vevő senkinek háttal, vagyis egyik termelő se szenvedjen emiatt hátrányt.

– Itt mindenki elkötelezett. A vevők is mások, mint a hagyományos piacokon, 99 százalékuk kedves és udvarias, akinek pedig nem tetszik az itteni hangulat, az elmarad – mondják az árusok.

Tenkes László vegyszermentes gazda, ami azt jelenti, hogy organikusan gazdálkodik, de nincs biominősítése. Feleségével ketten művelik a Nógrád megyei Becskén az 500 négyzetméter fóliaházat. A megélhetés az egyik oka, hogy belevágtak, a másik, hogy organikus és tápláló élelmiszereket akartak enni és adni is. Télen, amikor a paprikának, paradicsomnak nincs szezonja, savanyú káposztát és hidegen sajtolt zöldségkrémeket árulnak a tökmagtól a mézes padlizsánig.

Itt standol a piacon az egyik legrégibb magyar biogazda, Gódor Antal is, aki a kilencvenes évek elején egészen Hollandiáig ment el tanulni, hogy azután össze tudja illeszteni a hagyományos családi gazdálkodást a korszerű technológiákkal. A termelésbe 1992-ben vágott bele, 1995-ben lett biogazdálkodó. Ott volt már árusként az ország első kis biopiacain is.

– Arra gondoltam egy vegyszermérgezés gyanúja után, hogy kicsik még a gyermekeim, nem szeretném őket ismeretlen anyagokkal tönkretenni – idézi fel a kezdetet. – Annyira komolyan gondoltam, hogy az apósomék udvarában azonmód ki is vágtam a permetezett szőlőt és gyümölcsfákat.

A Gódor tanya, hivatalos nevén Gódor Biokertészet Galgahévízen működik 12 hektáron, zöldséget öt hektáron termelnek. A biogazdálkodásnak egyik fontos eleme ugyanis a vetésforgó és a föld pihentetése, magyarázza Antal.

A kérdésre, mennyivel drágább a bio, mint a vegyszeres, azt feleli: van, hogy dupla annyi, de inkább másfélszeres az ára.

Azt mondják, idegen városban olyan étterembe kell beülni, ahol sokan esznek. Ismeretlen piacon nyilván ott kell vásárolni, ahol nagy a sor.

A két zöldségespult közé beékelődve árulja füstölt húsait, kecskesajtját, töpörtyűs pogácsáját és hájas tésztáját Major Melinda. Ez utóbbi valódi ritkaság. Ki bajlódik már a háj darálásával, és főleg: hol van már az igazi háj? Melinda kicsit meg is bántódik, amikor megkérdezzük, ez igazi-e. Itt a disznó, mutat a húsokra, hogyne lenne az! Van is sor, és elég lassan megy, mert sokfélét vesznek az emberek a kolbásztól a kecskesajtig, a füstölt csülöktől a hurkáig és pogácsáig. A galgamácsai Major tanya is családi vállalkozás, az ötven-hatvan disznó normális hétköznapokon a földön turkál, most a sertéspestis miatt be vannak zárva. Majd kiderül, mi lesz a vége, mondja Melinda.

– Nem keresik az emberek a kecskehúst? – kérdezzük.

– A szaporulatot eladjuk, nem szokás levágni, mert a kecske sír, amikor ölik.

Nem kell ezt a piacot hirdetni, nem szorul rá, mondja Erzsi, aki kosarasból lett törzspiaci vevő. Az óvodában, iskolában megy a híre, és előbb-utóbb mindenki ideszokik. Nem is érdemes végigkérdezni mindenkit, hogy miért jó neki itt, mert ugyanazt halljuk. Az ismerősök, a jó hangulat, a meghittség, egy kis beszélgetés és a remek áru. És még valami: a bizalom. Biztosak lehetnek abban, hogy nincs csalás, ámítás. Nem adja el magát a viszonteladó őstermelőnek, nem kell résen lenni, hol verik át az embert.

Megérkezik Erika standjához tojásért és tejért Kati is. A babakocsiban kisfiú nézeget, a fiatalasszony térdénél bújós kislány.

– Hárman vagyunk testvérek – mondja rögtön. Ha még egy darabig kísérgeti az édesanyját, bizonyosan belőle is piachívő lesz.

– Mindent látott? – kérdezi Erika, aki lassan megnyugszik, mert ez a nap is lement gond nélkül. Végül kapunk tőle céklás joghurtot, amelyet az éjszaka készítettek. Első széria.

Otthon derül ki, milyen elképesztően finom.