Az évszázad hibája

Robin Alexander éveken át dolgozott Merkel kancellár mellett. Ezt az időszakot írja le briliáns módon, elemezve a migránsválság kezdetétől, 2015-től Die Getriebenen című könyvében.

Krikettező migráns fiatalok egy belgrádi menekülttáborban, 2016 Fotó: REUTERS/Marko Djurica

Akkora a szembenállás a testvérpárt CSU-val, hogy a kancellár nem ment el Münchenbe Strauss volt CSU-elnök 100. születésnapi ünnepségére. Seehofer nem hajlandó Merkellel szóba állni. A szociáldemokrata osztrák kancellár Merkel segítségét kéri az Ausztriában tartózkodó menekültek szétosztásában, a néppárti, tehát a CDU-val egy pártcsaládban lévő osztrák külügyminiszter, Kurz, aki eddig példaképének tekintette Merkelt, kőkeményen nekimegy a német kancellárnak Ausztriában és minden európai fórumon, és követeli az azonnali határzárat. Merkel ezt soha nem bocsájtja meg, és aktív részese a Strache-videó kiszivárogtatásával az osztrák kormány, magyarul Kurz kancellár megbuktatásának. Amikor az osztrák kancellár kéri, hogy Németország vegye át a migránsok felét, megállapodnak, hogy ez egyszeri eset lesz.

A migránsoknak azonban kevesebb mint egy százaléka akar Ausztriában maradni. Merkel tervét a kormányban részt vevő Német Szociáldemokrata Párt támogatja, a CSU ellenzi. Seehofer úgy fogalmaz, hogy a határnyitás volt az évszázad hibája, és nem tudják, hogy kik jönnek be.

Merkel az Európai Unió segítségét kéri a menekültek elosztásában. Franciaország vállalja ezer fő, Belgium 250 fő, Dánia negyven fő befogadását, a többi tagállam senkit sem hajlandó befogadni.

A migránsok száz százaléka Németországba akar menni. Egy hétvégén 22 ezer fő lépi át a határt. A német közszolgálati televíziók a családokat és a gyerekeket mutatják, nem az egyedül érkező férfiakat. A német közhangulat folyamatosan változik, és amíg kezdetben a lakosság nagy része támogatja a migránsok befogadását, addig néhány hét után, a negatív tapasztalatok alapján, egyre többen kritikusan állnak a kérdéshez. Kialakul az első össztársadalmi vita Merkel kancellársága alatt. Az első hetekben még az a vélemény, hogy aki nem segíti a menekülteket, az náci. Ez a vélekedés gyorsan megváltozik. A német gazdaság szakdiplomásokat és szakmunkásokat vár, a menekültek e kritériumoknak nem felelnek meg.

Krikettező migráns fiatalok egy belgrádi menekülttáborban, 2016
Fotó: REUTERS/Marko Djurica

A Merkellel készült szelfi után nő a menekültek száma. A 2013-as, tehát még a nagy migránsválság előtti konferencián Németország vétózza meg a migránskérdés reformját, azt, hogy be kell fogadni a menekülteket. A helyzet két év alatt megváltozott…

Ritkán beszélünk arról is, hogy Junckerből Merkel csinálta meg Európa egyes számú vezetőjét, mivel az eredeti jelölt a brit Cameron volt. A migránsválságban a menekültek elosztásáról Merkel csak vele és nem az európai vezetőkkel egyeztetett.

Szeptember 13-án óriási késéssel Németország lezárja a határait, és az EU illetékes bizottsága úgy fogalmaz, hogy „Németországban a rend és a biztonság veszélybe került”. Ettől kezdve az EU és Németország a kötelező elosztást hirdeti meg. A duisburgi polgármester azt mondja: „Befogadnék kétszer annyi szírt, ha megszabadulnék a kelet-európaiaktól.”

Merkel célja a többségi elv elfogadtatása az EU-ban. Mind a 16 német tartomány tiltakozik a migránsok befogadása miatt, Merkel ezzel ugyanúgy nem törődik, mint saját pártja 44 képviselőjének a tiltakozásával. Gauck államfő úgy fogalmaz: „A szívünk nagy, de a lehetőségeink végesek.”

A CSU nyíltan megpróbálja Merkelt megbuktatni, a CDU pedig, hogy megszabaduljon tőle, Nobel-békedíjat akar neki adatni, és elküldeni ENSZ-főtitkárnak. Ezek a kísérletek sikertelenek maradnak. Merkel a válságban az események után kullogva végig improvizál. 2016 novemberében Schäuble, a CDU egyik leg-ismertebb vezetője a kialakult helyzetért Merkelt teszi felelőssé, és felszólítja, hogy állapodjon meg Erdoğannal a menekültek Törökországban tartásáról. A CSU felveti, hogy Merkel ellenében országos párttá alakul. A kancellár azon véleményét, hogy amikor a migránsok hazatérnek, magukkal viszik a demokráciát, az idő többszörösen nem igazolta. Nem akarnak hazatérni, a demokráciát nem is értik, és képtelenek hazavinni korábbi hazájukba.

A párizsi merényletek után Franciaország lezárja határait. Merkel anélkül, hogy hivatkozna rá, átveszi a magyar miniszterelnök tranzitzónatervét. Tudomásul kell venni, hogy a migránsokkal terroristák is érkeznek, és az Iszlám Állam Szíriában 3500 üres útlevelet zsákmányolt.

A létrejött új, jobboldali pártok Merkel ellenében fogalmazzák meg a céljaikat. „Merkelt Szibériába, Putyint Berlinbe.” A legnézettebb politikai műsorban felteszik a kérdést a kancellárnak, jön-e újabb Weimar, magyarul szétesik-e az NSZK.

Szeptember 16-án a kancellár elmegy Isztambulba. Megalázzák. Nem találkozhat ellenzékiekkel, nem teszik ki a német zászlót. De az EU nevében, anélkül, hogy bárkivel konzultált volna, megállapodik. A vita egyik pillanatában Erdoğan, aki kevesli az évi hárommilliárd eurót, megjegyzi, hogy Görögország a válságban 400 milliárdot kapott.

Ausztria 2016-ban eléri a balkáni útvonal lezárását. Ez Merkel személyes veresége. Márciustól csak útlevéllel lehet a balkáni államokon keresztülmenni, és Ausztria nem vesz föl több migránst.

A válság hatásaként Merkel sorra veszíti el a tartományi választásokat, de 2017-ben – bár meggyengült – újraválasztják. A pártviszonyok Németországban átrendeződnek, és a terrorizmus gyorsan terjed. A menekültválság nem ért véget. Javaslom Robin Alexander e könyvét mindenkinek, akit érdekel a biztonságpolitika. Célszerű lenne kiadni magyar nyelven is.