Mindenütt szőlő

Koch Csabának a köztársasági elnök személyesen is gratulált, amikor február 9-én elegáns gálaebéd keretében vehette át az Év Bortermelője Magyarországon 2019-ben díjat a Magyar Bor Akadémiától.

Koch Csaba Fotó: MTI–Mohai Balázs

A hajós-bajai borásznak a köztársasági elnök személyesen is gratulált, amikor február 9-én elegáns gálaebéd keretében vehette át az Év Bortermelője Magyarországon 2019-ben díjat a Magyar Bor Akadémiától.

– Ha valaki évszázadok óta borral foglalkozó családba születik, a sorsa eleve elrendeltetett?

– Ha már a családom került szóba, hadd kezdjem kicsit távolabbról. A második világháború után a svábokat a kollektív bűnösség miatt először elhurcolták málenkij robotra, majd a Beneš-dekrétumok miatti lakosságcsere keretében mindenüket elvették. A kitelepítés elől nagyszüleim kiszöktek az erdőbe, mivel 65 év fölöttieket nem vittek el, édesapámat idős rokonoknál bújtatták. Többször mesélte, hogy a sezlonba dugták, ott ültek rajta a katonák, és tüsszentenie kellett. Valahogy kibírta, valahogy kibírták… Mikor nagyapámék visszatérhettek Császártöltésre, házukban már mások laktak, földjeiket elvették. Nagy keservesen nagyapám összeszedett hat hold nagyon rossz földet, messze a falutól, azon kezdett el gazdálkodni, de ezt a birtokot meg az ötvenes évek végén a téeszesítés folyamán vették el. Viszont aki termelőszövetkezeti tag volt, a családjának lehetett 0,3 hektár háztáji földje, így dédapám, nagyapám és édesapám már majdnem egyhektárnyit birtokolhattak. Nagyapám pedig olyan ember volt, hogy ahol talált egy kis helyet, oda szőlőtőkét ültetett – a fél udvaron szőlősorok futottak a ház körül. Szüretkor az egész család dolgozott, kalákában hol itt szüreteltek, hol ott, nem volt, aki vigyázzon a gyerekekre, így kisgyerekként mi is ott rohangáltunk, rosszalkodtunk a sorok között.

– Jól tudom, hogy a rosszalkodásnak meg is lett az ára?

– Nagyapámnak volt két lova, nagyon hasonlítottak egymásra, viszont az egyik szelíd volt, a másik hamis. Ketten húzták a szőlővel megrakott kocsit, én persze öt-hat éves gyerekként felmásztam rá, és ráültem a hamisra. Erre a ló megvadult, és behúzta a kocsit a szőlőtőkék közé, félő volt, hogy kárt csinál. Én persze sírtam, meg kapaszkodtam, ahogy bírtam, de nagyon megmaradt bennem az a kép, ahogy az emberek szaladnak felénk feltartott kézzel, aggódó arccal, féltve engem, a szőlőt, a lovat. Ekkor nem estem le, akkor viszont igen, amikor egyszer ekézéskor rajta ültem, és nem vettem észre, hogy jön egy barackfa, a ló lehajtotta a fejét, én nem…

– Felcseperedve sem szerette meg a szőlőművelést?

– Középiskolában sem tudtam megszeretni a szőlőbeli munkát, mert az év adott időszakában minden szombaton permeteztünk, mivel közben nagyapám a téesztől kapott egy széles sortávú szőlőt, amelynek a közét azonnal betelepítette tőkékkel.

– Nem is borász szakra jelentkezett az egyetemen?

– Állatorvos akartam lenni. Mindig sok állatom volt, és a biológiatanárom is biztatott. Kilencedik lettem az országos versenyen, ezért ilyen szakirányt választottam a szegedi egyetemen. De az élet, illetve a nagyapám közbeszólt, ugyanis eljött a karácsony. Mindig ügyeltek arra, hogy a nővérem és én ugyanannyit kapjunk mindenből, így mivel ő pedagógus lett, kapott egy kis Polskit. Nagyapám azt mondta nekem: Kisfiam, te is kapsz százezer forintot, de nem adom oda, mert még elköltenéd – így szőlőt vettünk belőle.

Koch Csaba
Fotó: MTI–Mohai Balázs

– Egyből a saját lábára állt?

– Az nagy lökés volt, hogy az első szőlőmnek a jövedelmét megkaptam, viszont nagyapám és nagyanyám segítettek a művelésben, a tárolásban, közben rengeteget tanultam tőlük a szőlőről meg a borról, de gyakorlatilag ingyen dolgoztak nekem. Két évig mindent finanszíroztak – gondoltam is, milyen jó buli a borkészítés, mert költség nincs, munkaerőért meg nem kell fizetni. Közben sajnos édesapám elhunyt, így örököltem egy kis tőkét, amelyen további szőlőket vettem. Rohamosan nőtt a birtok, de nem volt levelező képzés a biológia szakon, így azt abbahagytam, majd különbözeti vizsgákkal agrármérnöki diplomát szereztem. Ám ezt nem éreztem elégnek, így elmentem Szolnokra külker-közgazdász szakra. Közben szinte minden elhagyatott szőlőt megvettem a környéken, minden bevételemet területek vásárlására fordítottam.

– Hogyan tudta művelni az egyre gyarapodó szőlőterületeit?

– Miután az orosz piac bedőlt, nem volt kinek eladni a bort, rengeteg terület elhagyatottá vált, ezek főként 0,3 hektáros háztáji földek voltak, hatvanat vásároltam belőlük. De túlságosan széttagolódott a terület, itt is egy kicsi, ott is egy kicsi. Kezdetekben mindent magam csináltam a szedőasszonyok teendőin kívül: én voltam a traktoros, a pincemunkás, én dolgoztam fel a szőlőt, magam jártam eladni a bort például az MDF-piacra. Tehát igazából nekem soha nem volt munkahelyem, mindig a magamét csináltam. Így történt, hogy kilenc év alatt, 2000-re már komoly mennyiséget állítottam elő minőségi borból. Közben meg tudtam venni egy borotai tanyát, amely köré a mostani borászatom épült.

– Mikor vált országosan ismert termelővé?

– Kétezertől palackozom a tételeimet, és egy kóstolón az egyik magyar élelmiszer-üzletlánc tulajdonosának megtetszettek a boraim, kikerültek a pultokra a palackjaim. Innentől töretlen a minőségi fejlődésünk, ma már húsz országba exportálunk. Nem felejtettem el, hogy az olcsóbb kategóriából indultam, mára az „üzemem” már elég nagy ahhoz, hogy ne csak a top borok előállításával foglalkozzam. Az illatos fehér fajtákból és a rozéból szerintem már a háromeurós kategóriában is lehet minőséget kínálni.

– Miért fordult figyelme a villányi és a szekszárdi borvidék felé?

– A Kárpát-medencében gyakoriak a talaj menti fagyok, ez korlátozza, hogy milyen fajtákat tudunk tartani itt, az Alföldön, nincs termésbiztonság. 2001 és 2006 között négyszer érte fagykár a Hajós–bajai borvidéket. Kapóra jött, hogy a villányiak megkerestek, javasolták, fektessek be a borvidéken, ami jó ajánlatnak tűnt, hiszen Villány az egyik olyan termőterülete az országnak, ahol csak magas minőségű borokat lehet készíteni. Szekszárdon is van ültetvényem, amely nem jobb talajadottságú, mint Hajós, de itt is jóval kevesebb a fagyok esélye, és régóta szerettem volna már merlot-t is termelni. Tokajba is csábítottak, de nagyon messze van Borotától, messzebb, mint a horvát tengerpart.

– Öt jelölés után, hatodjára választották az Év Bortermelőjének. Kivárta a sorát?

– Nekem az is óriási megtiszteltetés volt, hogy évről évre ilyen sokan jelölnek a Magyar Bor Akadémia tagjai közül. Büszke vagyok arra, hogy ilyen hosszú ideig tudtam olyan magas minőségű borokat készíteni, hogy a legjobbak között lehessek. A díj ennek a munkának a megkoronázása.

– Mindig a bor körül forognak a gondolatai, hogy kapcsolódik ki?

– Bár szeretek olvasni, de a legtöbb könyv, amely a kezembe kerül, a borászathoz kapcsolódik. Ha van egy kis időm, eljárok vadászni. Mostanában próbálok a kisfiaimra is több időt fordítani, ha van egy szabad napunk, négyesben elmegyünk túrázni. És remélem, hamarosan nagypapa leszek, hiszen van két felnőtt lányom is. De az életem minden szegmense a borhoz kapcsolódik, hiszen a borászatomban lakom, bármerre nézek ki a szobámból, szőlőt látok.