Rock székelynek, románnak

Meg kellett haljon valaki, hogy újra emlékezzenek ránk? – teszi fel a kérdést keserűen Virányi Attila a nagyváradi Metropol Groupról készült dokumentumfilmben. Ráduly Bélának, a csapat egyik alapítójának, dobosának, énekesének tragikus és értelmetlen haláláról van szó, amelyet zenésztársai, barátai, de még a rajongók is csak nehezen tudnak feldolgozni. Akit aztán a zenekar fél évszázados jubileumára már Mátza Gyula szövegíró, pár hónapra rá Trifán László énekes-gitáros is követett. De ne feledkezzünk meg az együttes másik gitárosáról, Elekes Csabáról sem, aki még 1973-ban nyitotta meg a sort – örökre elhagyva a csapatot.

Fél évszázad Erdély rockszínpadán. Ez olvasható a négyes tagolású életrajzi dokumentum-DVD frontborítóján, amely azért ennél jóval többet rejt: egy határon túli beat-rock zenekar, egy (vagy inkább több) generáció életérzését, küzdelmeit, emberi sorsok alakulását Ceaușescu Romániájában – mindezt egyetlen mondatba sűrítve.

Miként találja meg boldogulását a totalitárius rendszerben három fiú? Akikről később dal is született: Virányi Attila basszusgitárosról, Vajda Tibor énekesről, valamint a már említett Ráduly Béla dobosról, akik élnek-halnak a rockzenéért. A műfajért, amely az önkifejezés, a lázadás, az összetartozás, a reménytelenségből való kitörés lehetőségének egyetlen eszköze. Amely a hippiéletérzés közvetítésével még arra is képes – ha másként nem, hát a zene nyelvén –, hogy egységbe kovácsolja a hatvanas-hetvenes évek romániai fiatalságát. Nemzetiségi hovatartozás nélkül. Tekintet nélkül arra, hogy a rockzenééért rajongó fiatalság erdélyi magyar, székely, szász vagy épp román anya szülötte-e.

„Akkoriban számomra is rejtélynek tűnt, miért engedtek bennünket futni, végül is húsz év alatt nem sűrűn, ám folyamatosan jelentek meg lemezeink” – elmélkedik egy korábbi interjúban a zenekarvezető, aki előtt a Securitate aktáiba betekintve világossá válik, hogy a hatalom a román kultúra más, veszteséges ágazatait támogatta a méltán népszerű Metropol bevételeiből.

A három dokumentumfilm a jelenlegi és egykori tagokkal, közel állókkal készült interjúk, koncertrészletek segítségével hozza közelebb a ma már szinte szürreálisnak tűnő, távoli korszak valóságát, amely szükségszerűen hordozza magában a külföldre menekülés, az ottani boldogulás kényszerét és ezzel a csapat szétesését. Külön fejezetet szentelnek tragikus körülmények között elhunyt társuknak, barátjuknak, aki előtt 1994-ben egykori sikereik színhelyén, a nagyváradi színház pódiumán, majd a tízéves évfordulón Székelyudvarhelyen is emlékkoncerttel tisztelegnek. Még Ausztráliába menekült egykori társuk, Józsa Erika is hazatért, hogy egy szál gitárral, érzelmeit dalba öntve ossza meg gondolatait ifjúkori reményeikről, álmaikról és a hazaszeretetről.

Bevágott koncertrészletekkel, illetve korabeli amatőr, fekete-fehér klipekkel kockáról kockára bontakozik ki előttünk a Metropol zenei munkássága. Mi lehetett sikerük titka? A nem túl bonyolult, ám fülbemászó melódiák, a dalok változatossága, egy korosztály életérzését tolmácsoló, közérthetően megfogalmazott dalszövegek – nyakon öntve markáns, kemény hangszereléssel. Mindezzel az ötvenéves jubileumi koncertsorozatról 2016 és 2019 között budapesti, illetve erdélyi helyszíneken készült házilagos, sőt a román televízió magyar adásában (!) rögzített felvételeken szembesülhetünk. Amelyek tanúsága szerint előadásaikat még fél évszázad elteltével is körbelengi a jó értelemben vett amatőrség bája. Woodstock kelet-európai szelleme.

És még valami. Egy rövid, ám fontos üzenet, amelyet egykoron megfogalmaztak, és amelyet ma a Virányi Attila, Orbán András, ifjabbik Szász Ferenc, Dobos József és Trendler József alkotta csapat, a Metropol megalakulásának 51. évfordulóján is büszkén hirdet: „A holnap jövőt ígér.”

(Metropol: Fél évszázad Erdély rockszínpadán. DVD, Moiras Records 2019)