Legalábbis ez hüvelyezhető ki a sziget színes, eleven folklórkincséből – ami több mint a népi hiedelmek gyűjteménye. A Reykjavíki Egyetem 2007-es felmérése szerint ugyanis az itt élők 62 százaléka véli úgy, hogy e lények létezése nem mese – és ennek a hétköznapok során számos jele mutatkozik.
Egy lakos pezsgőfürdőt szeretett volna építeni a kertjébe, ám a kinézett helyen egy sziklatömb gubbasztott. Nekifogott hát, hogy elbontsa, mire a szomszédja átszólt neki a kerítés fölött: „Mit művelsz? Az egy tündérszikla!” Az illető zavartan bevallotta, hogy erről sejtelme sem volt, majd letette a csákányt – idézi a Bbc.com az Izlandon dokumentumfilmet forgató, amerikai Michael Nawrockit, aki hozzáteszi: az izlandiak nyolcvan-kilencven százaléka ugyanígy reagált volna, ugyanis a hiedelem szerint a rejtett emberek a sziklákban és nagyobb kövekben laknak.
Autóutak, autópályák, bevásárlóközpontok építésénél is előfordult, hogy a nyomvonalon fekvő tömbökről kiderült, hogy tündérek otthonai vagy szentélyei lehetnek. A munkálatok ilyenkor megálltak, míg egy, a huldufólkkal kommunikálni képes helyi fel nem vette a kapcsolatot a bent lakozókkal, és ki nem puhatolta a szándékaikat.
Amennyiben hajlandóak voltak elköltözni, csak a művelet elvégzéséhez szükséges időt kellett kivárni, és újra megindulhattak a munkagépek. Ha nem volt ennyire rugalmas a hozzáállásuk, az építők az egész tömböt helyezték át máshová, lehetőleg sértetlenül. Amennyiben ez sem jelentett megoldást, valami mást kellett kitalálni. Aki eljut Izlandra, saját szemével győződhet meg róla, mifélét. Az aszfaltcsík olykor váratlanul elkanyarodik, hogy kikerülje a sziklatömböt vagy kőhalmot, amely mellett eddig vezetett, hogy e rövid kitérő után visszatérjen az eredeti nyomvonalára, és nyílegyenesen haladjon tovább. Az építők tehát magát az utat helyezték át, hogy megkíméljék a tündéreket a helyváltoztatástól.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!