Carlo csodatétele

„Az időd véges, ne vesztegesd arra, hogy valaki más életét éled!”

A fiatalember felnyitott sírja az assisi Szűz Mária-templomban. Forrás: Assisi egyházmegye

Assisi városának püspöki templomában október 1-jén felnyitották Carlo Acutis sírját, hogy a kilenc nappal később esedékes boldoggá avatást megelőzően a hívek imádkozhassanak a fiatal fiú földi maradványai előtt. Sokan csodát emlegetnek, hiszen a tizennégy éve elhunyt gyermek teste látszólag teljesen ép maradt, bár a boldoggá avatás szóvivője szerint ereklyéi nem voltak teljesen romlatlanok. Mindenesetre nagyon különös látvány, hiszen – talán saját kérésére – kedvenc ruháiban temették el. Divatos edzőcipőben, farmerban, melegítőfelsőben fekszik a sírban. Egy hétköznapi, feketésbarna, hullámos hajú fiú. Mintha aludna. Összekulcsolt kezén rózsafüzér.

A tiszta életű emberek életszentségének híre évszázadokon keresztül általában csak lassan terjedt el a keresztény világban. A IV–V. században élt gazdag római patrícius, Szent Elek például kifejezetten menekült tisztelői elől, s végül szülei házának lépcsője alatt, teljes ismeretlenségben, szőrcsuhában vezekelve élte le utolsó éveit. Csak a halála után derült ki róla az igazság. Persze van ellenpélda is: a III. század szülötte, Remete Szent Pál hiába húzta meg magát egy Théba közeli barlangban, s költözött minden lakott területtől messzire, életszentségének híre annyira elterjedt, hogy még a szintén pusztában lakó Remete Szent Antalhoz is eljutott, aki kilencvenéves kora ellenére útnak eredt, hogy tulajdon szemével láthassa Isten szentjét.

A modern kommunikáció jóvoltából a szent életű és hitvalló kortársak példájáról az elmúlt száz évben sokkal gyakrabban értesültünk még életükben, mint ahogyan ez korábban történt. Hiába volt a vasfüggöny, Teréz anyáról már a hetvenes évektől több-kevesebb rendszerességgel olvashattunk a magyar katolikus sajtóban is, a Nobel-békedíj átvételéről pedig még az állami médiumok is kénytelenek voltak beszámolni.

Az internet tovább gyorsította a hírek terjedését, s nem csoda, hogy például Carlo Acutis életszentségéről halála után azonnal szinte az egész világon tudni lehetett. A fiatal fiú 2006-ban távozott az élők sorából, mindössze tizenöt éves korában, de rövid életének története gyorsan ismertté vált. Még nálunk, az Assisitől több mint ezer kilométerre fekvő magyarországi kis falunkban is, főként néhai plébánosunknak köszönhetően.

Először csak szentbeszédbe szőtte életrajzát, majd hamarosan a ministránsoknak házilag sokszorosított szentképet készített Carlo Acutisról. Kabar Sándor atya ekkor közelebb volt már a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez, de megtanulta kezelni a számítógépet, és megértette azt is, amire a fiatal milánói tinédzser ráérzett: a világháló hatalmas lehetőségeket tartogat a hit terjesztésére.

Carlo, korosztályához hasonlóan, lényegében beleszületett a számítástechnika világába. Digitális bennszülött volt, az Y generáció tagja. Jómódú családban látta meg a napvilágot 1991. május 3-án Londonban, ahol édesapja, Andrea Acutis dolgozott, de még születése évében szüleivel visszaköltözött Milánóba.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Carlo egyáltalán nem egy mélyen hívő családban látta meg a napvilágot. Édesanyja saját bevallása szerint korábban inkább csak azért járt misére, hogy elsőáldozó lehessen, majd bérmálkozhasson és egyházi házasságot köthessen. Ennek ellenére a kisfiú különlegesen mély vallásossága nagyon hamar megmutatkozott, és ez lassanként a szüleit is megváltoztatta. Hétévesen lett elsőáldozó. Bár sok tekintetben élete olyan volt, mint a kortársaié, szeretett kirándulni a barátaival, sportolni, szörfözött az interneten, honlapot szerkesztett, programot írt, mégis más volt kicsit. Példaképének tekintette Steve Jobsot, akitől gyakran idézte a széles körben elterjedt bonmot-t:

„Az időd véges, ne vesztegesd arra, hogy valaki más életét éled!”

És bár sok tekintetben éppúgy élt, mint bármelyik generációs kortársa az ezredfordulón, életének számtalan eseménye, személyiségének vonásai semmiképp sem tekinthetők általánosnak. Édesanyja, Antonia Salzano visszaemlékezéséből tudhatjuk, nagyon komolyan küzdött, hogy megszabaduljon minden rossz tulajdonságától, és élete középpontjába Krisztus kerülhessen. Carlo hamar napi áldozó lett, az oltáriszentség tisztelője, szentségimádások gyakori résztvevője, aki már fiatalon is rendszeresen imádkozta a rózsafüzért. Addig kérlelte szüleit, amíg el nem vitték az eucharisztikus csodák helyszíneire és a szentek sírjaihoz. Még egy virtuális internetes kiállítást is „rendezett” a világban történt eucharisztikus csodákról. Már tizennégy éves korában hitoktató lett, és rendszeresen segített Milánó szegényeinek és hajléktalanjainak az ellátásában.

Nagyon váratlanul betegedett meg 2006 októberében, bár korábban már többször mondta, hogy fiatalon fog meghalni. Amikor leukémiát diagnosztizáltak nála, szenvedéseit felajánlotta XVI. Benedek pápa céljaiért, az egyházért és a szenvedőkért. Betegágyában vigasztalta édesanyját, megígérte, hogy sok jelet fog adni. Gyors lefolyású betegsége után Szent Ferenc iránti szeretete jeléül, saját kérésére temették el Assisiben.

Egy neki tulajdonított csodálatos gyógyulást is kivizsgáltak: 2013-ban egy hasnyálmirigyrákban szenvedő brazil kisfiú Carlo közbenjárására gyógyult meg orvosilag nem megmagyarázható módon. Ferenc pápa 2018-ban dekrétumban ismerte el a kamaszfiú hősies erénygyakorlását. Sírját 2019 áprilisában vitték át a Szent Ferenc ruhái levetéséről (Spogliazione) nevezett Szűz Mária-templomba. A járvány előtti nyáron sokan imádkoztak Carlo sírjánál, és az egyházmegye is számtalan szórólappal és szentképpel terjesztette Carlo Acutis követésre méltó életének történetét. „Példa az életszentségre a digitális korban” – mondta a sírjának felnyitásakor tartott szentmisén Domenico Sorrentino püspök. Sevillai Szent Izidor mellett sokan már most Carlót tekintik az internet védőszentjének.