Lekönyvelt halál

A világ válsággócaiban most újból népszerűek lettek a zsoldosok. Ők egy más ország megbízásából külföldön vállalnak katonai szolgálatot. ­Különösen a harcedzett szírek kelendőek, akik a hazájukban több mint egy évtizede zajló polgárháborúban „megízlelték” a borzalmakat. Ha megfizetik őket, gond nélkül folytatják külhonban is a gyilkolást.

A kormányerők a lázadókat üldözik a második legnagyobb szíriai várost, Aleppót körülvevő településeken Fotó: MTI/EPA–Abdo Hajj Ahmad

A történelemben szinte mindig voltak zsoldosok, akik jó pénzért tették kockára életüket egy számukra közömbös ügyért. Már az ókorban is felbérelték a harcias törzseket, hogy segítsék a külföldi hódításra induló haderőket. A középkorban a zsoldos hadseregek országokon át kínálták hadi képességüket, mindig amellett tűntek fel, aki a legjobb fizetést kínálta nekik. Az 1960-as, ’70-es években az afrikai kontinensen szinte nem volt olyan állam és felkelő csoport, amely ne alkalmazta volna őket céljai elérése érdekében, amelyek nem egy esetben sok-sok vért kívántak.

A 2000-es évek közepe táján kezdett átalakulni a zsoldosszakma: megjelentek a katonai magánvállalkozó csoportok. Szerették volna eltörölni azt a rengeteg negatív jelzőt, amely a zsoldos szót övezte. Erkölcsi fenntartás nélkül, pénzért mindent elvállalnak, nem foglalkoznak azzal, hogy igazságos ügy mellett harcolnak-e, vagy sem, tömeggyilkosságokban vesznek részt, egyszerű, agyatlan gyilkológépek. Ez nem így van – hangoztatták vezetőik –, ők katonai szolgáltatást nyújtanak ügyfeleiknek. Melyek ezek? Objektum- és személyvédelem, jelentősebb létesítmények, fegyverraktárak őrzése, szállítmányok fegyveres kísérése, rendezvények biztosítása. Ölni csak akkor engedélyezett, ha a védendő személy életét vagy az őrét veszély fenyegeti. Az is kizárt, hogy támadó hadműveletekben vegyenek részt. Mindenről szerződésben állapodnak meg az érintett munkaadóval, a felszerelés biztosításától a szállító járművekig, legyen szó akár ellátásról is. És mindenről számlát adnak. Az Irakban szerepet vállaló Blackwater, Erinys, Aegis nevű cégek vagy az afgán piacot letaroló DynCorp vállalkozás az amerikai hadügyminisztériummal kötött szerződéseik eredményeképpen az évek során dollártízmilliárdokat kerestek a fenti tevékenységgel, és az alkalmazottak is megtalálták számításukat.

Ám most más idők járnak. A megbízóknak nem kellenek – vagy csak nagy ritkán – ilyen nagy tudású volt katonai kommandósokból álló elit csapatok. Nekik megteszik a jól kiképzett, harcot már látott, puskaport már szagolt katonák, akik nagy számban állnak rendelkezésre. Hol találhatók ilyenek? Szíriában, ahol manapság a korábbihoz képest alábbhagyott a harcok hevessége. Ráadásul mindkét szemben álló félnél találunk jelentkezőket. Az eddig számukra munkát adó arab milíciák közül számosan felszívódtak, tönkreverték őket, megszűntek létezni. Így nincs, aki fizessen a katonáknak. Ők azok, akik jelentkeznek egy török toborzópontnál „külföldi munkára”. Mit ígérnek nekik a török képviselők? Havonta 1500-2000 dolláros fizetést. Ez azért jelentős összeg Szíriában, a hazaküldött részből egy család meg tud élni. Ha a török zászló alatt megfelelő ideig szolgálnak, akkor állampolgárságot is kaphatnak. Aki végleg el akarja hagyni romokban lévő hazáját, annak ez igen vonzó ajánlat.

A kormányerők a lázadókat üldözik a második legnagyobb szíriai várost, Aleppót körülvevő településeken
Fotó: MTI/EPA–Abdo Hajj Ahmad

A törökországi menekülttáborokban is toboroznak, van, aki felteszi az életét arra, hogy pár évnyi harc után valóban esélyt kapjon a kijutásra a végeláthatatlan nyomorból. A szíriai türkmének ezrével jelentkeznek, hogy így valljanak hitet új hazájuk, Törökország mellett.

A szíriai kormány oldaláról is lehet embereket zsoldosnak elszipkázni. El-Aszad szír elnök besorozott hadserege most már jelentősen megterheli a damaszkuszi költségvetést. Ha a szír katonák elfogadják az oroszok ajánlatát, a járandóságuk sokszorosát is megkereshetik. Úgy ezer dollárt havonta. Az egész üzletmenetet a Wagner biztonsági cég bonyolítja le, az orosz államnak köze sincs ehhez. Legalábbis semmilyen papírt nem találnának, amely ezt bizonyítaná. A Wagner név ne tévesszen meg senkit, a cégalapító – Dmitrij Utkin – a kelleténél jobban vonzódik a Harmadik Birodalom emlékeihez, és ő nevezte el Hitler kedvenc zeneszerzőjéről „vállalatát”. A Wagner is erőteljesen küzd azért, hogy olyan civil katonai szolgáltatásokat nyújtó céggé váljon, mint az amerikai nagyok. Ám mindig elkapja a hév, és olyan akciókba keveredik bele, mint például a líbiai.

Oroszország sem Szíriában, sem Líbiában nem vesz részt szárazföldi harcokban – ez a hivatalos moszkvai álláspont. És akkor mi van a Wagner-osztagokkal, amelyek tagjai orosz állampolgárok? Azok természetesen ott vannak, de mint magáncég alkalmazottai, nekünk közünk sincs hozzájuk – szólt a válasz, miközben Putyin évekkel ezelőtt a Kreml dísztermében hősiességükért kitüntette a wagnereseket. Ők azok, akik a szír Palmüránál százával vesztek oda, valóságos húsdaráló volt. Ők azok is, akik jelenleg is toboroznak szír katonákat a líbiai kalandra. Ezért jó a hatalomnak, ha ilyen cégekkel operál. A felelőssége nulla, hiszen ezek nem állami alkalmazottak. Az a rossz, aki szerint a Kreml irányítja őket. A veszteséget nem is teszik közzé. Ha esetleg már nem lehet titokban tartani az ügyet, majd kiáll a cégvezető a közvélemény elé, és elviszi a balhét, kezében lobogtatva a szerződést, amelyben szépen leírták, hogy ilyen tevékenység közben bizony előfordulhat a halál. Ha valamilyen atrocitást követnek el a „katonái”, az is az ő hátán csattan.

Törökország az év elejétől ezt a megoldást használja Líbiában, és szeptember végétől az azerbajdzsáni harcok során is. Az észak-afrikai országban a tripoli kormány támogatására ott állomásozott a hétezres haderejéből kétezer szíriai zsoldos. Százával bukkantak fel az örmény–azeri konfliktusban is. Líbiában is jelen van Wagner-alakulat, ők az ország keleti felét ellenőrző Haftár tábornoknak nyújtanak segítséget, számukat ezer-ezerötszáz főre becsülik. Vannak köztük volt magas rangú orosz katonák, akik tanácsaikkal látják el Kadhafi egykori ezredesét, számos kiképző, a légvédelmet ellátó személy, és természetesen több száz Szíriából jött zsoldos.

Kétezer kilométerre hazájuktól még az is előfordulhat, hogy igazi szíriai testvérek találkoznak a sivatagi frontokon, miközben egymást lövik. Ilyen messze azért nem ment el a Der Spiegel német magazin közelmúltbeli cikke, amely két szír zsoldost szólaltatott meg a líbiai ellenséges táborokból. A harmincéves Adnan ácsként dolgozott, családos ember, három gyermeke van. Aztán a szír polgárháborúban csatlakozott egy ellenzéki milíciához azért, hogy megszabaduljon az el-Aszad-féle elnyomástól, és egy békés, újraegyesült államban élhessen majd gyermekeivel. Muhammadot 17 évesen besorozták a a szír kormányhaderőbe, még mielőtt felvették volna mérnöki főiskolára. Ott szolgált addig, míg el nem fogadta az oroszok ajánlatát. Líbiában Adnan a törökök, míg Muhammad Haftár seregében harcol.

„Idáig jutottunk – mondta keserűen a hetilapnak nyilatkozva Adnan. – Egy jobb hazáról álmodtunk, aztán valahol a világ végén azon mesterkedünk, hogy másnak kaparjuk ki a tűzből a gesztenyét. Amikor elfogadtam az ajánlatot, azt sem tudtam, hol van Líbia. Lehúzom a két évet, aztán hazamegyek megnézni, mi ott a helyzet. Ha a jelenlegi állapotokkal találkozom, akkor családommal együtt irány Törökország, ugyanis akkorra már török állampolgár leszek. Veszek valahol egy kis házat, jó szakmám van, ácsra mindig szükség lesz.”

Amikor Muhammad megtudta, mennyit fizet „az ellenség” a zsoldosainak, igencsak felháborodott. „Ez majdnem a kétszerese az én összegemnek! Ott is csak egy élete van egy embernek, és a miénk a felét éri – horgadt fel a hírre. – De ezen lehet változtatni, át kell állni. Még ez sincs kizárva.” A beszélgetésbe lendülve elárulta egyik tervét: ha minden kötél szakad, lepattan az osztagától, és „jegyet vált” egy Európába induló menekülthajóra. Ez már sikerült másoknak is. „Képzeljék el, milyen fogadtatásban részesülnék: erőszakkal besorozott szír hadsereg tagja, aki ráadásul Líbiában is szolgált. Erre vevők lennének Európában, nem?” Szép tervek, de ahhoz életben kell maradni. A zsoldosszakma nem életbiztosítás.

Miért ilyen népszerűek a szírek? Először is nagy tömegben találhatóak a „piacon”. Szegények – az alkalmazóknak nem kell olyan összeget felajánlaniuk, mint egy nyugati harcosért, az amerikai katonai vállalkozók béréhez képest valóban beérik egy kis apróval. Ráadásul harcedzettek, mégpedig a keményebb fajtából. Mint egyikük fogalmazott, ez a könyörtelen polgárháború mindenkiből kihozta az állatot. Állat módjára, állva aludtak, nemegyszer állatnak való kaját ettek, és úgy küzdöttek az életükért, mint a vadállatok. Nem gyakorlaton, hanem élesebbnél is élesebb helyzetekben. A háború szelleme beleivódott a vérükbe. Ebből élnek jelenleg is. Meg lehet ettől valaha szabadulni?