Dedikáló kísértet

Nagy port vert fel a közelmúltban az a József Attilának tulajdonított, Edit című vers, amelynek hitelességét többen­ is megkérdőjelezték. Pedig nem azok a szakértők tévedtek elsőként a történelemben, akik a nyolcsoros költemény hitelét tartalmi elemzéssel, írásvizsgálattal garantálták. Mivel a neves személyiségekhez köthető kéziratok drágák, egyeseknek megéri bajlódni ezek hamisításával.

Szabó Dezső-füzetek kézirata a Petőfi Irodalmi Múzeum 2019. évi új szerzeményeit bemutató sajtótájékoztatóján. Ha három betű hasonlít, kettő nem, az már gyanús Fotó: Mohai Balázs Forrás: MTI/Mohai Balázs

Minden idők legnagyobb kézirat-hamisítójának, Viktor von Gerstenbergknek a vesztét irodalmi ambíciói okozták. Amíg csak Schiller, a nagy német poéta kézírását utánozta, még a költő lányát is be tudta csapni. Az irodalmárok azonban nem emésztették meg a furfangos manipulátor szélhámoskodását: Gerstenbergket börtönbe juttatták. Névtelen maradt viszont az a hamisító, aki Berlioz-leveleket, -jegyzeteket gyártott. Mindaddig hittek neki, amíg nem kezdett el a zeneszerző nevében önállóan gondolkodni, véleményeket, kritikákat írni.

Az 1830–40-es években a magyar régiségpiacon is feltűnően sok évszázados pergamen, szenzációs nyelvészeti és kultúrtörténeti lelet bukkant fel. Egyik-másik olyan sikert aratott, hogy szövegmagyarázatával, megfejtésével neves nyelvészek, kutatók foglalkoztak. A leghitelesebbnek tűnő koholmányokat Literáti Nemes Sámuel alkotta meg, aki ezek elkészítésekor körültekintően járt el. Mindig gondosan megválogatta az alapanyagot, csakis régi, ritka hártyákra, papirosokra dolgozott, rozsdás tintát és szépiafestéket használt. Magyar, latin, német, szláv, kínai és tatár szövegeit régi könyvtáblákba ragasztotta, majd ezeket összegyűrte, megszaggatta, sőt ki is égette a patina kedvéért.

Literáti egyben kora egyik leghíresebb antikvitásárusa volt. Az országos körútjain összegyűjtött régiségeket saját kreációival egészítette ki, pénzért mutogatta őket. Literáti a hamisítványok forgalomba bocsátásakor is elővigyázatosan járt el. Ritkán hozta saját maga nyilvánosságra a műhelyében készült pergameneket, inkább nyomra vezette az érdeklődőt. Egyik műve, az 1301-re datált ál-Magyar Képes Krónika például Csillag Károly ügyvédtől került elő, aki azt állította, édesanyjától örökölte azt. De elkészítette a XVI. századinak vélt Selmecbányai kódexet is, a Képes kódexet, Kajtán tatár kán menedéklevelét, Kadán tatár kán két latin nyelvű parancsát, az egyik ősmagyar írástöredéket, Nagy Károly 802. évi és IV. Béla 1260-os oklevelét, az elveszett turóczi fakönyvet és a megfejthetetlen Rohonci kódexet, amelynek 224 lapját semmiféle íráshoz nem hasonlítható jelekkel róttak tele.

Nemrég az Antikvarium.hu hirdetett árverést, amelyen többek között ismeretlen és kiadatlan József Attila-vers kéziratára lehetett volna licitálni. Az Edit című nyolcsoros költeményről azt írták, a költő 1935. március 8-án Budapesten vetette papírra töltőtollal egy notesz első oldalára, amelyből négy lap maradt fenn (a másik három oldal üres), a töredék többi része lappang. Az alkotás címzettje Gyömrői Edit, a költő egykori analitikusa és szerelme. A hirdetésben az is olvasható volt, hogy a kéziratlapot 1945-ben a rendőrség elkobozta tulajdonosától, Barta István bankhivatalnoktól, József Attila barátjától. Az erről szóló igazolás egy szintén ugyanakkor elkobzott kötetből, Ballagi Mór Uj teljes magyar és német szótárából került elő, amelyet Arany János dedikált 1881-ben. A jegyzőkönyv szerint Bartát 1945 júliusában állították elő a szovjetek, hogy málenkij robotra küldjék, ekkor vették el tőle József Attila Szép remények című verses noteszét. A kötetről, amelyben a dokumentumot megtalálták, azt állították, József Attila könyvtárának lehetett a darabja. Állítólag mindkettő gyűjtőtől került volna kalapács alá, ami már azért is gyanút keltett, mivel azt írták, a rendőrség 1945-ben a kéziratot és a könyvet is elkobozta. Az irodalomtörténeti szenzációként beharangozott művet egyesek tízmillió forintra értékelték.

Szabó Dezső-füzetek kézirata a Petőfi Irodalmi Múzeum 2019. évi új szerzeményeit bemutató sajtótájékoztatóján. Ha három betű hasonlít, kettő nem, az már gyanús
Fotó: MTI/Mohai Balázs

A nyolcsoros költeményről – amely így hangzik: „Ezért üldögélek / a világban. // Minden pillanat / édes, kellemes // Ezért a szivemen / már nem / sötét dolgok ülnek / kedvesem mosolygok” – készült tanulmányában Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész megállapította: az első Edit-versnek tekinthető, és szoros kapcsolatot mutat József Attila Számvetés című költeményével, annak „újraírása”, „kifordítása”. A pszichoanalitikust 1934 végén ismerte meg a költő, több verset is írt hozzá, ezek egyike a kötetcímadó Nagyon fáj. Az irodalomtörténészt az Antikvárium.hu vezetője kereste meg, hogy megmutassa neki a noteszlapokat, mivel Bíró-Balogh már több éve ír kistanulmányokat az árverésekhez.

A licitet végül nem tartották meg. Mind a könyvet, mind a verskéziratot visszavonták, mivel a költemény és a hozzá kapcsolt történet hitelességét többen is megkérdőjelezték, köztük a József Attila Társaság elnöke. Tverdota György úgy látja, az ügy sokakat megmozgatott. Az ennek kapcsán született írások, megszólalások szerinte három résztémára tagolhatók. Az Edit című szöveg és ennek értelmezése főként a József Attila-kutatókat érinti. Az Arany-dedikáció a XIX. századi irodalom kutatóit, ezen belül az Arany Jánossal foglalkozó szakembereket foglalkoztatja. A harmadik résztéma inkább történeti érdekű, és a kézirat, valamint az ajánlás eredeti birtokosának tartott Barta Istvánnal függ össze.

Utóbbi kapcsán Tverdota György a Miskolci Egyetem klasszikafilológus oktatója, Kőrizs Imre álláspontját osztja, aki az ajánlás ügyében érdekelt, ezért megkérte a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában dolgozó ismerőseit, járjanak utána az állítólag 1945 július elején kelt rendőrségi levél hitelességének. A dokumentum szerint ekkor kobozták el Bartától azt a noteszt, amelyben fellelték az Edit című verset, és azt a Ballagi-szótárt, amelybe Arany állítólag ajánlást írt. A kutakodás során kiderült, Bartát a szovjetek már 1945 márciusában elvitték Arhan­gelszkbe „kis munkára”, ahonnan csak 1947-ben szabadult. Az elkobzásra tehát nem kerülhetett sor. Másfelől a Kossuth-címeres pecsét, amely a levélen szerepel, csak később lépett érvénybe, váltotta fel az addig használt koronás címert.

Az Arany-ajánlásról Tverdota György az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet XIX. századi tanszéke munkatársainak, köztük Vaderna Gábornak és Szilágyi Mártonnak az álláspontját osztja, akik hamisítványnak tartják azt. Ilyen tekintetben szerinte a legmeggyőzőbb a Prae.hu-n közzétett összehasonlítás volt. Ennek szerzője ugyanis egymás mellé állította az Edit című szöveget és a Számvetés kéziratát, így igazolta, hogy az Edit mindegyik szava – a címszót leszámítva – megtalálható a Számvetésben, sőt ezek írásmódja is fedi egymást.

A hasonlóság sokkal közelebbi, mint a Számvetésnek a költő által írott többi kéziratos példánya és a szóban forgó kézirat közötti egyezés.

A hamisítás tehát oly módon történt, hogy elkövetője úgy másolt át szavakat a Számvetésből egy üres papírra, hogy ezek többé-kevésbé értelmes mondatot adjanak ki.

– A felsorolt tények elégségesen bizonyítják, hamisítással állunk szemben – fogalmaz az Arany János Társaság elnöke.

Chovanecz Balázs, az Antikvarium.hu vezetője elveti ezt a feltételezést, és fenntartja: a kézirat hiteles, hiszen ennek az ellenkezőjét semmi sem bizonyítja. Részletes magyarázatba nem bocsátkozik, és arról sem kíván nyilatkozni, ki adta ezt be hozzájuk, mivel ügyfelüket teljes diszkréció illeti meg. Cáfolja viszont, hogy szegedi magángyűjtő lenne. Hogy mi lesz a költemény és a mellékelt kötet sorsa, ki fogják-e írni újbóli árverésre, az attól függ, mit állapít majd meg a törvényszéki írásszakértő. A vizsgálatot saját költségükre végeztetik el.

Bíró-Balogh Tamás sem hiszi, hogy tévedett volna tanulmányában. Az irodalomtörténész válasza szó szerinti közlését kérte, ebben így fogalmazott: „Magának a József Attila-kéziratnak a hitelességét csak gyanúba keverni tudták, de az általuk gerjesztett hamisítás vádját nem tudták bizonyítani. Várom az igazságügyi írásszakértő véleményét.”

A kézirat szemléjét február 22-én tartották meg az Antikvarium.hu kezdeményezésére a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). Ezen a József Attila Társaság képviselői, a PIM restaurátora és gyűjteményi szakemberei, az Antikvarium.hu képviselője, valamint Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész vett részt. Mivel a verskézirat hitelességével kapcsolatban semmilyen perdöntő cáfolat nem hangzott el az összejövetelen, a PIM egyelőre lezártnak tekinti az ügyet.

Utoljára 2004-ben bukkant fel ismeretlen József Attila-vers. Ez a budapesti Központi Antikvárium árverésén cserélt gazdát. A Klasszicizmus 3 rímmel című háromsoros rögtönzés 1925 decemberében született. Ezt a költő „örök mesterének”, Babits Mihálynak ajánlotta, és a szegedi Móra Ferenc Múzeum vásárolta meg félmillió forintért.

Az akkor tapasztalatot szerző Bálinger Béla, a Központi Antikvárium tulajdonosa úgy véli, a licitről visszavont két tételről elhamarkodott lenne bármit is nyilatkoznia, inkább megvárja a szakma végleges véleményét. De mivel sem a papír kora, sem a rendőrségi irat, sem Arany János aláírása nem stimmel – hiszen amikor beleírhatott volna a kötetbe, az még ki sem jött a nyomdából –, kilencven százalékban biztos, hogy nem József Attila kéziratát hirdették meg az árverésen.

Példaként elmesél egy történetet. A közelmúltban dedikált Jósika Miklós-kötetet ajánlottak megvételre egyik ügyfelüknek. Ezen persze nagyon elcsodálkozott, mivel már 35 éve van a szakmában, de Jósika-dedikációt még nem látott. Nem is láthatott, mivel az író hagyatéka elkallódott. Ha tehát előkerülne tőle akár egyetlen kézirat is, az fantasztikus lenne. Ügyfele már csak ezért is tudni akarta, mennyiért vegye meg. Mondott neki egy összeget, de arra kérte, küldje át a dedikációról készült képet.

– Ránéztem. Ennyi év alatt kialakul az emberben egyfajta készség a hibák észrevételére – mondja Bálinger Béla. – Úgy láttam, az aláírás és ennek szövege két különböző kéz nyoma. Kutakodni kezdtem, és megtudtam, alig egy hónappal korábban ugyanaz a kötet dedikáció nélkül kelt el háromezer forintért. A két címlap fotóját a monitoromon őrzöm. A dedikálatlant és a dedikáltat. Értelmezhető ez persze úgy is, hogy a túlvilág létezésének ékes bizonyítéka. Jósika visszajött, és nemhogy kísértett, még dedikált is. Ám ez a valószínűtlenebb. A valószínűbb az, hogy abban az egy hónapban valaki bemásolta a könyvbe az író aláírását egy másik kötetből, elé meg írt valamit, amiről azt gondolta, talán átmegy. Sajnos nem jött át – magyarázza Bálinger Béla, és elneveti magát. Vannak ilyenek, mondja, óvatosnak kell lenni. Ha az embernek van kihez fordulnia tanácsért, és némi rálátással is rendelkezik, nem olyan nagy a kockázat. Ha viszont nagyon erős a gyanú, hívjuk segítségül az írásszakértőt.

Egyszer egy állítólagos Ady-aláírás is próbára tette Bálinger Bélát és munkatársait. Amint ránézett, látta, valami nincs rendben vele. Megnézte ezért erősebb nagyítóval. A szókezdő a betű, amely Adynál ovális, itt sokszögű volt, feltételezhetően azért, mert miközben a hamisító megpróbálta akkurátusan utánozni az eredetit, időnként megtört a lendülete. Mivel a kéziratoknak viszonylag nagy áruk van, egyeseknek nyilván megéri bajlódni ezek hamisításával, summázza Bálinger Béla.

Híres vendégek hímzett aláírásai Kisfaludy Sándor emlékházzá alakított sümegi szülőházának
egyik asztalterítőjén
Fotó: MTVA/Bizományosi/Nagy Zoltán

Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész évek óta kiadatlan műveket jelentet meg. Megbízható tőle hallani, hogy az eredetvizsgálat többfázisú, teljes bizonyítási sor. Van ebben tematikai és grafológiai elemzés, de van hagyománykeresés is, hiszen fontos, van-e leszármazott, akivel felvehető a kapcsolat. Az eredetiség cáfolata akkor vetődik fel, amikor a hitelességet nem támasztja alá meggyőző információ. Amikor például azt mondja valamelyik szakértő, hogy az írás nem azé a szerzőé, akinek tulajdonítják, mert az a betű nem úgy néz ki, mint az illető személy többi kéziratában.

– Amikor három betű hasonlít, kettő nem, az már gyanús. Annak ellenére, hogy a hamisítók százszázalékosan pontos munkát igyekeznek kiadni a kezük alól, és a karakterológiától kezdve a színekig mindent figyelembe vesznek, elkövethetnek hibákat. Amikor tiszta a sor, például amikor egy felbontatlan hagyatékból előkerült anyagról van szó, kicsi az esélye annak, hogy ez hamisítvány legyen. A hagyatékok első felbontása a legbiztosabb – fogalmaz a szakember.

Kovács Attila Zoltánnak jelenleg egyetlen kérdéses anyaga van. Az esetek 99,9 százaléka nem ilyen. Amit felkutat, vagy amihez valamiféle kapcsolati rendszeren át hozzájut, az többnyire autentikus. A 0,01 százalékot csak azért tartja fenn, mert előfordulhat, hogy egyik hagyatékból másikba kerülnek át anyagok. A Márai-hagyatékban is van olyan kézirat, amely Márai-típusú, amelynek a formatartása márais, de nem az ő írógépén készült, semmilyen jelzés nincsen rajta. Van benne olyan levél, amelyt Egyiptomban adtak fel, és van olyan is, amelyet Németországba, a Szabad Európa Rádió szerkesztőségébe postáztak, de nincs aláírva. Van viszont szignó egy másikon, ám ez csupán annyit árul el, hogy a szerzője bizonyos János, aki bárki lehet azok közül, akik Márai ismeretségi köréhez tartoztak.

Sigray Pál érettségi bizonyítványa,
rajta többek között Arany János aláírásával
Fotó: Erdélyi Szalon Kiadó/Kovács Attila Zoltán

Amikor viszont egy hagyaték bekerül közgyűjteménybe, közintézménybe, módosulhatnak a vele kapcsolatos előzetes feltevések, hiszen bárki hozzájuk férhet. A letéti anyagot ez nem érinti, mert alapból nem kutatható. A kézirattári hagyatékba ellenben belevegyülhetnek olyan kéziratok, levelek, naplók, feljegyzések, amelyekről a katalogizáló személy azt hiheti, ide valók. De ki is kerülhetnek belőle részek, átkerülhetnek másik dobozba, ha a kezelőjük úgy ítéli meg, ott a helyük. Azt, hogy a József Attilának tulajdonított kézirat miként került bele egy másik anyagba, nyilván fel kell térképezni, vallja Kovács Attila Zoltán, és szintén ad egy példát, hiszen elsősorban ismeretlen irodalmi életművek felkutatásával foglalkozik. Nemsokára megjelenteti Arany János kiadatlan irodalomtörténetét, amelyet 1859-ben jegyeztek le. Erről sem tudta eddig senki, hogy nem Arany saját hagyatékában, hanem egy másikban van benne.

Az irodalomtörténeti munkát Arany egyik tanítványa, ’Sigray Pál jegyezte le. Mivel akkoriban nem igazán voltak tankönyvek, Arany megengedte a jobban teljesítő diákjainak, hogy lemásolják feljegyzéseit. Ezekből aztán felkészülhettek az órákra, vizsgákra.

A magyar irodalom története és Széptan (Aesthetica) című 216 oldalas mű könyvként is hallatlanul érdekes, a kézirat reprodukálása miatt valódi műtárgy, de tartalmilag is az, hiszen kiolvasható belőle, mit gondolt Arany a kortársairól, milyen formában adta át tudását tanítványainak. Erről az alkotásról biztosan tudják, hogy hiteles. Ellenőrizték.

– Jó kis kaotikus század után vagyunk, amikor egyik izmus írta felül a másikat. Rengeteg az elrejtett anyag, így mint időzített bomba bármikor bárhonnan jöhet meglepetés – zárja gondolatait a könyvkiadó irodalomtörténész.

A József Attilának tulajdonított verskéziratot csak a kötelező szakértői vizsgálatok elvégzése után bocsáthatják ismét árverésre.

A Petőfi Irodalmi Múzeum egyelőre lezártnak tekinti az ügyet.

Hitler naplói

Otromba, groteszk és felületes hamisítvány! Nemcsak hogy blöff, gyenge blöff! – ilyen és ezekhez hasonló szakértői vélemények hangzottak el a nagy elánnal beharangozott Hitler-naplókról 1983-ban. A bizonyítékokkal alátámasztott kijelentések – és a bonni hivatalos szervek közlése, mely szerint a kéziratok nem eredetiek – hideg zuhanyként érték a hamburgi Stern magazint. Alig néhány héttel korábban még azt hitték, olyan dokumentumok birtokába jutottak, amelyek alapján át kell majd értékelni a második világháború előtti történelmet. Be is harangozták a nagy felfedezést, nem várták meg, amíg hitelt érdemlően igazolják a 62 kötetes naplót. Jó üzletet ígért, hiszen nagy világlapok álltak sorba a szerzemény közlési jogának megvásárlásáért. Néhány napra a naplók felfedezője, a magazin vezető riportere is sztár lett. Utána már csak az okozott fejtörést, becsapott balek volt-e vagy cinkostárs. Ám nem a Stern az első, amely ily módon égette meg magát. 1928-ban a The Atlantic Monthly tette közzé Abraham Lincoln elnök szerelmes leveleit. Magánnyomozók derítették ki, hogy ezek szerzője Cora DeBoyer és lánya. Mindketten megúszták büntetés nélkül. Az 1950–60-as évek fordulóján Rosa Panvini és lánya ajánlott megvételre hamis Mussolini-naplókat a Life magazin római képviseletének és a Corriere della Serának. A The Sunday Times önként fizetett az irományért. Az ügyet a rendőrség zárta le. Rosa asszony bevallotta: éveket töltött azzal, hogy megtanulja utánozni Mussolini kézírását. A Fekete a feketén című olasz filmet, amely ezt a történetet dolgozza fel, a Magyar Televízió is sugározta.