Ibolya

Az volt a baj, hogy Ibolya ebédjéhez két liter pálinka kellett volna, hogy elegendő legyen az étvágy.

Szerényi Gábor rajza Forrás: Magyar Nemzet

Rezeda Kázmér negyven percig nézte végig az összes plüssállatkát, és megállapította, hogy tényleg nincsen tehénke. No hát imigyen szeretett volna nem találni valamit az asztalon, de nem sikerült neki. Így aztán evett egy órácskát, aztán megitta a kávéját, de „az már kihűlt”, úgyhogy kapott egy másikat, azt is megitta, aztán fél órát haldoklott, aztán elköszönt, hazament, és haldoklott tovább. És megfogadta, hogy soha többé nem eszik Ibolyáéknál semmit se.

– Akkor ne feledd, vasárnap Ibolyáéknál ebéd! – szólt még vissza elmenőben az asszony, és Rezeda Kázmér nem feledte.

Már csak azért sem, mert úgy egy óra múlva csörgött a telefonja:

– Szia, drága Kázmér, Ibolya vagyok, mit ennél vasárnap?

– Drága Ibolyám, csak valami könnyűt… kicsike rántott csirkét, de a felsőcombját szeretem legjobban…

És feltárulkozott aztán a vasárnap, madárcsicsergéses, napsütötte vasárnap, és Rezedáék megérkeztek Ibolyáékhoz.

– Rezedáék és Ibolyáék… – morfondírozott magában Rezeda Kázmér, és elmosolyodott. – Olyan ez, mint Leányfalun a Kiki, akinek majdnem szomszédja a Bebe… – jutott még eszébe, és ezen úgy elkezdett vihogni, hogy nem maradt ideje tiltakozásra, úgyhogy mire befejezte, már megivódott két pálinka.

– Mer’ az csinálja az étvágyat…

Csak az volt a baj, hogy Ibolya ebédjéhez két liter pálinka kellett volna, hogy elegendő legyen az étvágy.

És akkor elkezdődött. Volt húsleves benne főtt marhával, meg Ibolya-féle karalábéleves vajas galuskával, annyira finom mindkettő, hogy kellett kicsit sírni. Aztán pörkölt jött, mert „csak a csirkével nem lehet jóllakni”, de olyan pörkölt, hogy majdnem olyan, mint amit Rezeda Kázmér tudott készíteni lapockából, ugyanis a comb pörköltnek nem alkalmas, lévén nagyon száraz. Ezt megbeszélték, miképpen azt is, hogy legközelebb Rezeda Kázmér főzi a pörköltöt, összehasonlításképp.

Aztán befutott a rántott csirke. Ibolya kissé bizonytalan volt, hogy a társaságnak van-e megfelelő étvágya, ezért mindössze 52 darab felsőcombot rántott ki, s még vagy negyven mellet, mert Rezedáné inkább a mellét kedvelte, ugye…

Garnírungnak volt rizs, amit Ibolya fölöttébb jól csinált (valami titok lappangott emögött), s persze parázsburgonya meg salátaféle.

És sült úgy kétszáz (200) palacsinta, meg friss krémes is akadt a Bergmanntól, és különleges csokoládék is sorakoztak úgy kockákba tördelve, hogy ne legyen feltűnő, ha az ember megevett két-három táblányit.

Rezeda Kázmér a kávé közben némán haldoklott, ahogy az igazi férfiak szoktak. A konyakot már csak azért itta meg, hogy felgyorsítsa az elkerülhetetlen véget.

Zoltán, Ibolya ura még borokat nyitogatott, Zsófi pedig, aki áldott állapotban volt, végigette a társasággal a szerény ebédet, majd leült tejbegrízt csipegetni, úgy három mélytányérral.

És akkor Rezeda Kázmér elköltözött a másvilágra. Nem sokáig, csak néhány percre, de onnan sejtette, hogy a mennyben van, ugyanis egy végtelenül hosszú, gyönyörűen terített asztalt látott, amin nem volt az égvilágon semmi, de semmi ennivaló…

Ibolya hangja rángatta vissza a földre, ugyanis Ibolya bejelentette, van egy újfajta gin otthon, ráadásul magyar, és nagyon finom, azt meg kellene kóstolni.

– Mrs. Millicent, az a neve… valami pazar…

És akkor Rezeda Kázmér megkóstolta a Mrs. Millicentet, és úgy döntött, élni akar még, ugyanis olyan, de olyan gint ízlelt, amely megérdemli, hogy külön utazás tárgya legyen…