Lin-csi apátot elég jól ismerhetik az olvasók, az utóbbi évtizedekben sorra jelentek meg a IX. századi kínai szerzetes-filozófusról és tanításairól szóló kötetek.
A legutóbbi (Lin-csi apát minden szava, 2017) fülszövegében azt olvashatjuk róla, hogy ha „nem állt volna szerzetesnek, bizonyára rablóvezér lett volna belőle”. Ennek a ma már messze földön híressé vált „rablóvezérnek” az atyjafia a Lin-csi apát pesti rokona című legújabb kötet főhőse.
Tudvalevő még az apátról, hogy éppen rablóvezér-természetéből következően „soha nem volt rózsás bőrű, jó szagú öregember, és megnyerő, gyöngéd atyai mosoly se ragyogott az arcán” – állítja róla az elbeszélő az új kötet lapjain. Eléggé kellemetlen modorú volt, aki durván bánt szerzeteseivel, az is többször előfordult, hogy az elmélkedőzsámolyát közéjük hajította. Merészebb tanítványai azt terjesztették róla, hogy az apát szenvedélyesen szeret dühöngeni. Ennek ellenére Lin-csi tekintélyes filozófus hírében áll ma is, meghökkentő viselkedésével és zavarba ejtő eszméivel új irányzatot teremtett, amely máig népszerű a világ nyugati felén is.
Iskolateremtés és nyugati népszerűség ide vagy oda, amikor az olvasó kezébe veszi ezt a kötetet, és tudomást szerez arról, hogy ennek az ezerkétszáz éves, rossz hírű öregembernek pesti rokonsága van, joggal csodálkozik el. Hogy lehet egy ilyen alakkal rokoni viszonyban lenni? Hogy lehet egy ilyen rokonságot nyíltan vállalni?
Ahogy aztán az ember a kötet olvasásába fog, két olyan hőssel ismerkedik meg, akik a mérhetetlen térbeli és időbeli távolság ellenére is elválaszthatatlanok.
A mintegy ötven – egészen váratlan élethelyzeteket és gondolatokat elénk táró – történetből rögvest kiderül, hogy a kínai középkorban született apátnak és mai pesti rokonának a világlátása között szinte semmi különbség nincs.
Amit a világról fontosnak tartanak, az mindkettőjük életében ugyanaz. Tudásuk is jól használható minden korban, a földgolyó minden zugában. Ebből arra a következtetésre jutunk, hogy az emberi világ mit sem változott a múló századok során. Az anyagi világról szerzett ismereteink bővültek, de a legfontosabbról, az emberi természetről semmivel sem tudunk többet, mint amennyit korábban bárkinek sikerült megsejtenie.