Mrs. Millicent

Rezeda Kázmér nem volt nagy barátja a ginnek, ellenben nagy barátja volt bizonyos televíziós sorozatoknak.

Szerényi Gábor rajza

S aztán évtizedek repültek el gin nélkül. S aztán megérkezett Mrs. Millicent. Nem, nem az Utas és holdvilág Miss Millicentjéről van szó, aki szintúgy nagyon szórakoztató, s akivel ilyetén párbeszédet folytat Mihály és Ellesley:

„– Ne haragudjanak, hogy zavarom önöket – mondta –, de már egész nap bolyongok ebben az átkozott városban, és nem találok senkit, akivel meg tudnám magamat értetni. Egy felvilágosítást kell önöktől kérnem. Azért jöttem ide. Nagyon fontos.

– Parancsoljon velünk.

– Kérem, én művészettörténetet tanulok Cambridge-ben.

– Ó, Cambridge-ben? – kiáltott fel Ellesley boldogan.

– Igen, Cambridge-ben, Massachusetts államban. Miért? Talán ön is ott végzett?

– Nem, én Cambridge-ben, Angliában. De mivel állhatunk rendelkezésére?

– Szóval művészettörténetet tanulok, és most Olaszországba jöttem, mert, amint talán maguk is tudják, itt nagyon sok olyan kép van, ami máshol nincs meg. Meg is néztem mindet.

Kis noteszt vett elő, és úgy folytatta:

– Voltam Firenzében, Rómában, Nápolyban, Velencében és még egy csomó helyen, amelynek a nevét most nem tudom elolvasni, mert nagyon rossz itt a világítás. Most utoljára Per… Perugiá­ban voltam. Jól mondom?

– Igen.

– Ott a múzeumban megismerkedtem egy francia úrral. Francia volt, de azért nagyon rendes ember. Mindent szépen megmagyarázott, és azután azt mondta, hogy feltétlenül Folignóba kell mennem, mert ott van egy nagyon híres kép, amit Leonardo da Vinci festett, tudják, az, aki Az utolsó vacsorát festette. Hát idejöttem. És egész nap kerestem a képet, és nem találtam meg. És senki sem tudott útba igazítani ebben az utálatos kis fészekben. Legyenek szívesek, mondják meg, hogy hová dugták azt a képet?

Szerényi Gábor rajza

Mihály és a doktor egymásra néztek.

– Leonardo-kép? Olyan sohasem volt Foli­gnóban – mondta a doktor.

– Az nem lehet – mondta a lány sértődötten. – A francia úr mondta. Azt mondta, egy nagyon szép tehén van rajta, meg egy liba, meg egy macska.

Mihály elnevette magát.

– My dear lady, a dolog nagyon egyszerű: a francia úr becsapta magát. Folignóban nincsen Leonardo-kép; és én ugyan nem értek hozzá, de az az érzésem, hogy Leonardónak nincs is olyan képe, amelyen egy tehén, egy liba meg egy macska látható.

– Hát akkor miért mondta?

– Valószínűleg azért, mert a cinikus európaiak ezekkel az állatokkal szokták a nőket összehasonlítani. Persze csak az európai nőket.

– Nem értem. Csak nem akarja azt mondani, hogy a francia úr gúnyt űzött belőlem? – kérdezte elvörösödve.

– Sajnos, így is meg lehet fogalmazni a dolgot.

A lány mélyen elgondolkozott. Aztán azt kérdezte Mihálytól:

– Ön nem francia?

– Nem. Magyar vagyok.

A lány kezével intett, hogy az már mindegy. […] És azután együtt maradtak éjfélig.”

Rezeda Kázmér tizennégy évesen olvasta először az Utas és holdvilágot, azóta talán még ötszázszor, de már akkor, tizennégy évesen mélyen meghajolt a Millicentet útba igazító ismeretlen francia úr előtt.

– Ma már ezt sem lehetne megírni. Betiltanák, de legalábbis tüntetnének a szerző háza előtt… – morfondírozott magában Rezeda Kázmér, majd visszatért a ginre.

Ugyanis Mrs. Millicent egy gin volt. És az még hagyján, de egy magyar gin. S az még hagyján, hogy magyar gin, de egyenesen Boldogkőváraljáról. Boldogkőváralja két dologgal járult hozzá a magyar örökkévalósághoz. Az egyik a vár és egy kazalnyi magyar história. A másik a Bestillo főzde és az ő Mrs. Millicent ginjük.

– Maradjunk az utóbbinál… – adott magának ultimátumot Rezeda Kázmér, mert hajlamos volt a redundanciára.

„Speakeasy gin” a Mrs. Millicent, és ez mindjárt magyarázatra szorul. Pedig nem is olyan bonyolult. A „speak­easy” bárok a nagy alkoholtilalom idejére röpítenek vissza bennünket, a Volt egyszer egy Amerika, a Gengszterek klubja, a Fékezhetetlen és A nagy Gatsby világába, folyik a pia az illegális, földalatti, „speakeasy” bárokban, Robert de Niro, Tom Hardy, Richard Gere, James Woods, Elizabeth McGovern, Treat Williams, Joe Pesci és Danny Aiello arca örökre belénk ég, ezek az arcok lesznek a mi Amerikánk arcai, szól az Am I blue, Vera Cicero énekel, Richard Gere trombitál, és ilyen orbitális, nyílt színen elkövetett, teljesen felöltözött, elegáns és fülledt szeretkezést azóta sem látott még a világ.

Teljesen nyilvánvaló, hogy ezt hallgatták Boldogkőváralján, a Bestillo pálinkafőzdében, míg elkészült a Mrs. Millicent ginjük. És akkor két évig kellett hallgatniuk, ugyanis saját bevallásuk szerint ennyi időbe telt, míg sok kísérletezés után előállt a végeredmény: a világ egyik legjobb ginje a világ egyik legjobb dizájnjával körítve.

– A szabadkőművesek lehetnek ennyire kitartóak – gondolta Rezeda Kázmér, nyilván ezért van a gömbölyded palack alján a szabadkőművesek legismertebb szimbóluma. Amúgy pedig Mrs. Millicent friss, üde, citrusos, nem tolakodó, ámbár elegánsan fűszeres, nem ordít belőle sem a boróka, sem az ostobaság, vagyis mindenben ellentéte az Utas és holdvilág amerikai libájának.

Rezeda Kázmér szilveszterkor kóstolta először, és beleszeretett. Majd utószilvesztert tartott a Balatonnál, és vitt magával egy üveggel meglepetésképpen. Nem kellett volna. A társaság öt perc alatt megitta, és követelte a folytatást. Rezeda Kázmérék kénytelenek voltak lemenni a balatonfüredi Bortársaság üzletébe, s aztán ott álltak a kirakatra tapadt orral, mint Rimbaud kenyérlesői, s nézték, ahogy odabent a polcon sorakoznak a gömbölyded üvegek, alattuk pedig a megfelelő, kicsike tonikok, úgy is, mint a J. Gasco meg a Barker and Quin. Az üzlet pedig zárva volt… Rezeda Kázmér akkor határozta el, hogy Mrs. Millicentnek mindig, minden körülmények között ott kell lennie az otthoni italosszekrényben, és inkább három, mint két palackkal.

Ki tudja, hátha a víg cimborákon kívül egy szép napon beugrik Vera Cicero is, és elénekli, hogy „There was a time / When I was his only one / But now I’m / The sad and lonely one, lonely…” Akkor pedig nagy szükség lesz arra a boldogkőváraljai lányra. Egyrészt, mert Rezeda Kázmér nős ember, másrészt pedig azért, mert még trombitálni sem tud…