Még tavaly történt, hogy érdekes – szó szerint – őskori nyomokra bukkantak kutatók Spanyolországban, az andalúziai Huelva tartomány híres, mintegy húsz kilométer hosszan elnyúló, homokkal borított tengerparti strandján, a Playa de la Castillán. A felkapott, ám a Covid-járvány miatt szinte kihalt fürdőzőhely a Doñana természetvédelmi terület és Matalascañas üdülőtelepülés között található. 2020 tavaszán hatalmas vihar és hullámverés pusztított a strandon, s egészen az alapjukig letarolta a húszméteres dűnéket, aminek következtében mintegy hatezer négyzetméternyi sziklafelület vált láthatóvá. Két arra bóklászó biológus – María Dolores Cobo és Ana Mateos – a kicsipkézett felszínbe mélyedő nyomokat vett észre, mégpedig vonuló állatokéit. Ezektől azonban jól elkülönültek más nyomok is, amelyeket emberek hagytak maguk után. A bemélyedések későbbi elemzéséből kiderült, hogy 80–120 ezer évvel ezelőtt keletkeztek az akkor még mocsaras vidéken, így csak Neander-völgyi ősemberektől származhatnak. S mivel a nyolcvanhét lenyomat között az átlagos méretűek sokkal kisebb nyomokkal is keveredtek, egyértelművé vált, hogy a csoportban gyerekek is voltak.
Az utóbbi két-három évtizedig még többnyire homály fedte a Neander-völgyi gyermekek életét, ám azóta az archeológia forradalmi változásokon ment át, és a régészek sorra fedezték fel a legkisebbek leleteit, fellebbentve a titkot a részletekről. Matalascañasban drónok és fotogrammetria (méretmeghatározás távérzékeléssel) segítségével nagy felbontású digitális fotótérképet készítettek a területről, s megállapították, hogy a nyomok többsége fiatal, illetve gyermekkorú egyedektől származik, a legkisebb körülbelül hatéves lehetett. A nagyobbak állatokat vagy halakat cserkészhettek, a kisebb „ősgyerekek” pedig – akár csak a maiak – feltehetően pancsoltak és játszottak, esetleg játszva tanultak.
Az idők folyamán felhalmozott, minden korosztályra kiterjedő csontleletekből az összetett technológiai és tudományos eljárásoknak köszönhetően ma már viszonylag nagy pontossággal, tetőtől talpig rekonstruálni lehet, hogy nézett ki a Neander-völgyi ősember, természetesen beleértve a gyerekeket is. A csontvázak elemzéséből kiderült, hogy a Neander-völgyiek világra jöttük utáni testi fejlődése feltűnően hasonlított a mai csecsemőkére. Anatómiai különbségek persze így is adódtak, ám ezek legtöbbje csak erős nagyítással vehető észre. Mint például a perikymata, azaz azok a hajszálnál is vékonyabb vonalak, amelyek a fogak növekedése közben keletkeznek a fogzománcban a zománcréteg teljes kifejlődéséig. Az anatómiailag modern emberekben minden barázda kialakulása körülbelül 6–12 napot vesz igénybe. Az adatok összehasonlításából kiderítették, hogy a Neander-völgyi kisgyermekek foga egy kicsivel gyorsabban nőtt, s tejfogaikat is körülbelül egy évvel korábban veszítették el. Az is kiderült a fogakból, hogy az anyák mintegy fél évig szoptattak, aztán fokozatosan áttértek a szilárdabb táplálékra – feltehetően előbb előrágott húst adva a kicsi szájába. A gyerekek energiaigénye hasonló lehetett, úgyszintén a súlyuk is megegyezhetett egy hasonló korú mai embergyerek súlyával. Az anyák terhességének lefolyása is azonos lehetett.