A polgármester világéletében rajongott a fociért. Ötéves korától ott volt a helyiek minden meccsén, előbb apja kezét fogva, később barátaival. Hét közben, iskola után lejártak a hepehupás pályára, s abban reménykedtek, hogy előbb-utóbb bekerülnek a nagyok közé. Aztán a fiú elment a fővárosba tanulni, s mire hazatért, feloszlott a csapat, a pálya meg tönkrement. Tenni kéne valamit, mondogatta, s a Nemzeti Sport lelkes olvasójaként nagy figyelemmel követte Csillag Péter főmunkatárs 2015-ben indult, kisebb-nagyobb megszakításokkal 2019-ig tartó sorozatát, a Hátsó füvest. Csillag azért járta be fotóskollégáival az országot s a határon túli magyarlakta falvakat, hogy hírt adjon arról, mi történt az utóbbi két évtizedben a falusi futballal, mi van a pályákkal, a csapatokkal. Hála a kitűnő újságírónak, aki a kezdeti autós országjárást meglehetősen fárasztó biciklis túrákra cserélte fel, reális képet kapunk. Vészesen fogynak a megyei bajnokságok együttesei, a pályákat felveri a gaz. Ez azért szomorú, vallja Csillag Péter, mert ahol nincs foci, ott nincs közösség, s lassan a falu maga is elsorvad. Nem pusztán futballsirató tehát ez a vállalkozás, hanem szociológiai látlelet a lassú pusztulásról. Számos tényező áll emögött: a fiatalok elvándorlása, a szegénység, az új szórakozási formák megjelenése. Amíg a falusiak vasárnapjait negyven-ötven évvel ezelőtt a délelőtti szentmise, illetve istentisztelet és a délutáni focirangadó, majd az ezt követő kocsmai ünneplés vagy bánkódás határozta meg, ma már az emberek otthonukban a telefonjaikat nyomogatják.
