Rezeda Kázmér utazásai – A Kriziában

Rezeda Kázmér mindig is tudta, hogy muszáj lenniük megmagyarázhatatlan dolgoknak. Mint például az operett.

Szerényi Gábor rajza

Aztán megnyugodott, amikor kiguglizta a helyet, s kiderült, hogy nem Krízis, hanem Krizia, s hogy a Mozsár utca sincs olyan nagyon messze. S ment aztán Rezeda Kázmér, nyári délidőben, végig a Mozsár utcán, s kiderült, hogy ott van az Operett „hátamöge”, s egy csilingelő női hang gyakorolt éppen, hogyaszongya „Mauzi! Te tiszta hófehér kisegér, kisegér, cincogjuk át, cincicin, cincicin, az éjszakát, hopp, dododó!”, és Rezeda Kázmér eltöprengett kicsit régi mániáján, az operetten, ami a Monarchia kizárólagos tulajdona, mint Amerikáé a musical, s vajon a néplélekből következik-e, hogy miközben omlik ránk a világunk, s szalad ki alólunk a haza, s eltűnik mindenünk, aközben mi beugrunk a nagybőgőbe, hogy ott összefussunk Hajmási Péter és Hajmási Pál urakkal...

Aztán belépett a Kriziába. Illetve lelépett, mert a Krizia odalent volt, néhány lépcsőfoknyira a járdaszinttől. S a Kriziában olyan kicsike Toscana van.

Rezeda Kázmér azonnal megbarátkozott a hellyel, s megbabonázva nézte a polcokon álldigáló borospalackokat. Volt ott Maurizio Zanella és Ornellaia, Negromannared Zinfandel és Barolo és Barbaresco, s hogy a magyar borokat ki ne felejtsük, hát volt a Dúzsi kékfrankos rozéja és a Konyári Loliense-je, méghozzá 2016-os, és volt Sauska 7-es cuvée-je, és Gizella furmint, továbbá 2017-es Ikon – s ezek csak azok a tételek, melyeket Rezeda Kázmér hirtelen megjegyzett magának.

Na most a főúr pedig olyan régi vágású főúr, mint mondjuk István a Tabáni Gösserben, vagyis van neki modora, tartása, személyisége, udvarias, de nem bizalmaskodó vagy tolakodó, a kis­ujjában van a szakma – egyszóval olyasféle, aki még Krúdy világából felejtődött itt valahogyan.

– Ez a hetünk őfelsége a szarvasgomba jegyében telik – mondta a főúr, és letette Rezeda Kázmér elé a szarvasgomba-ajánlatot. Rezeda Kázmér nem rajongott különösebben a szarvasgombáért, ellenben rajongva szerette mondogatni, hogy „tartufo”, s nagyon alaposan áttanulmányozta a felhozatalt. Lehetett enni kérem olyat, hogy tagliolini al tartufo, vagyis házi metélt sajtfondüvel és szarvasgombával, valamint risotto al tartufót is, továbbá volt az, hogy branzino gratino al tartufo fresco, ami a gratinírozott farkassügérfilé friss szarvasgombával, és ezt tudták fileto di vitellóval, tehát borjúszűzérmékkel is.

Rezeda Kázmér ez utóbbit kérte, és felséges volt.

Ezt követően evett még Rezeda Kázmér vargányagomba-levest tésztakalapban, meg egy borjúszűzérméket vargányával és polentával – ez utóbbi a puliszka előkelő neve, vagyis amikor a Kovácsék egy napon Kováchra előkelősítenek. Desszertnek crème brûlée-t kért Rezeda Kázmér, kicsike Grand Marnier-vel, és aztán csak pihegett, mint egy kimerült galambfióka, és bármit odaadott volna egy pohár furmintért, de hát kocsival volt, így vizet ivott, éppen ezért elhatározta, hogy vissza kell térnie ide egy békés vacsorára is, asszonyával, s akkor bele-belekap majd a borlap kínálatába is, és biztos volt benne, hogy a főúr értő módon fogja kalauzolni majd ebben is.

– Minden jó a Kriziában – nyugtázta magában Rezeda Kázmér, s ahogy baktatott visszafelé a Mozsár utcában, még elkísérte egy női hang, hogy aszongya:

„Ki a ki a donna, dini-dani donna, ugye-ugye csak-csak ééén, ki a ki a legszebb, ki akiért reszket, valamennyi férfi, csak-csak ééén…”

Hát persze. Rezeda Kázmér mindig is tudta, hogy muszáj lenniük megmagyarázhatatlan dolgoknak. Mint például az operett…