Mindenkivel előfordul, hogy nem jut eszébe egy szó. Sőt! Mintha az a szó a nyelvünk hegyén lenne, de sehogy sem akar formát, hangalakot ölteni. Körül is tudjuk írni, de nem tudjuk megformálni, kimondani. Elmesélem a legutóbbi esetemet.
Társaságban egy boltról volt szó. Kisboltról. Amolyan mindenes boltról. Vegyesboltról. Mini ABC-ről. De nem jutott eszembe az a szó, amelyre gondoltam, amely talán a legjobban illett rá. Azt a szót kerestem, amelyet valamikor az 1970-es években Gödöllőn hallottam Szalóky G. Laci bácsitól, amikor a kastélytól továbbhaladva egy sarkon rámutatott egy kis üzletre, s akkor mondta. Előttem volt a pillanat, a kisbolt, de a szó nem ugrott be. Törtem a fejemet, tudtam, hogy valami sarki fűszeresről van szó, de Laci bácsi szava nem jött elő.
Hasonló szókereséskor a szinonimaszótárakhoz szoktam fordulni. Most is ezt tettem. De a keresett szó nem bukkant elő. Második próbálkozásom mindig a környezetem: Szerintetek hogy mondjuk másként azt…? Mi az a magyar szó…? Jelen esetben így tudakozódtam: Hogy mondjuk másként a sarki kisboltot? Egy homályos emlék él bennem, mintha d-vel kezdődne, delikát, delizsánsz, persze nem ezekről a szavakról van szó. Furcsán néztek rám, szegény ember, ennek is megvan a maga problémája. De nem tudtak segíteni. Egy idő múlva kicsit bosszankodva abbahagytam a keresést, belenyugodtam, hogy a sarki fűszeresre, kisboltra, vegyesboltra vonatkozó, régen hallott szó vagy nem is létezik, vagy örökre elveszett a szóemlékeim között, vagy majd egyszer beugrik, amikor már nem lesz rá szükség. Sokszor vagyok lépcsőházi ember: csak beszélgetés, tárgyalás után, a lépcsőházban jut eszembe a legfontosabb…
Telt-múlt az idő, és elfeledkeztem a sarki fűszeresről. Már más dolgok foglalkoztattak. Egyik este lapozgatom a jegyzetfüzetemet, és azt találom beleírva: szatócsként perel. Följegyeztem egy jogásztól, hogy nem fogok szatócsként perelni. Vagyis kis, pimf ügyekben pert indítani. Nem ismertem a szólást, és amit nem ismerek, azt fölírom. De nem emiatt volt fontos a följegyzésem. Hanem azért, mert meglett a szó: szatócs. Ezt a szót kerestem már hónapok óta. Szatócsbolt. Ezt mondta nekem Laci bácsi a hetvenes években. Nem volt benne a mindennapi szókincsemben, de tudtam róla, és most ez a kis szólás előhívta.
A szatócs olyan kiskereskedő volt, aki vegyesáru-boltjában élelmiszer mellett különböző mindennapi háztartási kellékeket (papírárut, textilt, vasárut) is árusított, emellett italokat is kimért. A szatócsbolt tehát (falusi) vegyesbolt, ahogy azt én is meghatároztam, csak nem emlékeztem a nevére. Laci bácsi legalább negyven évvel volt idősebb nálam, még a háború előtt született, ő ismerte, használta a szót. Ők még szatócsboltba tértek be, később a sarki fűszeresbe, azután vegyesboltba, közértbe, ABC-be – utóbbiakat már én is ismertem; s tartok tőle, hogy utódaimnak már csak a shop fog eszükbe jutni. De honnan is származik a szatócs? Ótörök jövevényszó, a szat, szatig (elad, kereskedés) szóból származik, a foglalkozásra utaló -cs képzővel van ellátva (mint az ács, szűcs esetében), és szinte minden mai törökségi nyelvben él valamilyen formában.
Megvolt hát a szó (szatócsbolt), de nem voltam teljesen elégedett. Miért nem jutott eszembe korábban, elsőre? Talán kopogtat már a bácsi, akit Alzheimer úrnak hívnak, s állítólag azért jön, hogy összezavarja a dolgainkat? Meglehet. De valószínűbb az, hogy az aktív-passzív szókincs játékáról van szó. Hallottam, nem használtam, bujkált bennem. Életünk, tanáraink, szeretteink szavai itt vannak bennünk mélyen, azután vagy előjönnek, vagy nem…
Borítókép: Pexels
