Partraszállás

Ami Ukrajnában történik, az orosz invázió indokolhatatlan agresszió – szögezi le Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének vezetője, akit a háború kirobbanásának előzményeiről és várható következményeiről is kérdeztünk.

UKRAINE-CRISIS/SNAPSHOT Fotó: AGENCJA WYBORCZA.PL Forrás: Reuters

– Ön szerint mennyi idő kellett ilyen átfogó haditerv kidolgozására?

– A Krím elfoglalásakor, 2014-ben szerintem még nem voltak Ukrajna teljes lerohanására tervek. De utána fokozatosan kezdték kidolgozni ezeket. Nyilván az adott helyzetet figyelembe véve módosították. Ez alaposan végiggondolt terv. Ami viszont nem azt jelenti, hogy minden elemében sikerülni fog, hiszen a régi mondás szerint a haditervek az első lövésig érvényesek. Oroszország erre – beleértve a szankciókat is – évek óta készült.

Fotó: Mirkó István

– Ön elhitte az angolszász hírszerzői jelentéseket?

– Az invázió előtti utolsó hétig én is azt gondoltam, hogy kicsi az esélye az ukrán háborúnak. A képesség és a szándék két különböző dolog. Az átfogó invázió képessége az oroszoknál nagyjából február első hetéig nem volt meg. Közben jöttek az amerikai hírszerzői jelentések, amelyek szinte órára megjósolták a támadás időpontját. Ebben sokan nem hittek, mert a felsorakozott orosz erő nagyságát nem tartották elégségesnek. Aztán a hónap közepére változtak a dolgok, amikor bekövetkezett az invázió, számos elemzőt meglepetésként ért. De főként Ukrajnát és az európaiakat. A müncheni biztonsági konferencián részt vevő európaiak zöme nem hitt a háború kitörésében. Be kell vallani, végül az angolszászoknak lett igazuk.

– Ezzel az orosz támadással új szakasz kezdődik a történelemben – állítják az elemzők. Ön szerint melyek a régi és az új világrend jellemzői?

– Ez a folyamat már pár éve elkezdődött, lehet, hogy az Ukrajna elleni invázió csak megerősítette. Véget ért az a történelmi időszak, amikor a Nyugat mindent meghatározott. Az 1700-as évektől kezdődően több mint háromszáz éven át a nyugati államok döntötték el, hogy merre menjen a világ. Az európai nagyhatalmak, Nagy-Britannia, Franciaország, pár évig Németország voltak a történelem alakítói. Majd a második világháború után ez a szerep az Egyesült Államoké lett. Oroszország és a Szovjetunió is jelentkezett erre a feladatra, de az ő szerepét nem akarták elfogadni. A Pax Americana korszaka zárult le Kína felemelkedésével és azzal, hogy Oroszország magához tért. Véget ért az az időszak, amikor kizárólag Washingtonban vagy a nyugat-európai fővárosokban döntik el a világ sorsát.

– Ez az átmenet még korántsem zárult le, hiszen nap mint nap a demokráciával szentesített Nyugat – a régi reflexeket követve – kioktatja a szerintük tekintélyelvű rendszereket. Ennek is véget vetett Ukrajna megtámadása?

– A demokrácia és tekintélyelvűség csak az egyik és nem a legfontosabb eleme ennek a problémának. A legfontosabb, hogy ezt a világot, a nemzetközi politikai intézményeket, a világgazdaságot, az azokat irányító szervezetek működését hajdanán a Nyugat ötlötte ki, az ő tervei szerint jöttek létre, és neki szolgálnak. A kihívás pedig az, hogy elsősorban Kína, amely ország mindenben az élre tör, helyet kapjon a nap alatt, és saját képére formálja a világot. Ebben nem is Oroszország játssza a főszerepet, de neki is megvannak a maga sérelmei. Hogy mennyiben jogosak ezek vagy sem, az másodrangú kérdés. Moszkva hivatkozhat a területi veszteségekre, a biztonsági garanciákra és azokra a sérelmekre, amelyeket a kisebbségben lévő oroszok szenvednek el. Ez Kína esetében is felmerül: a XIX. század gyarmati korából származó következmények vagy Tajvan létrejötte. Ha Kína demokrácia lenne, akkor is fennmaradnának ugyanezek az érzelmek, tehát nem a demokrácia és a tekintélyelvűség a fő választóvonal a két blokk között.

– Oroszország és Kína szemében – és e véleményüknek hangot is adnak – a Nyugat hanyatló társadalom. Eközben Moszkva sem tud vitézkedni Spanyolországhoz mérhető nemzeti jövedelmével. Az ország gazdasági modernizációja a Putyin-évtizedek alatt sem sikerült, továbbra is a szénhidrogén-kivitel a meghatározó.

– Azzal egyetértek, hogy Nyugaton a társadalom rendkívül megosztott. A bal- és jobboldal teljesen másképp látja azt, hogy merre kellene tovább­haladni. Bár vannak Kínában és Oroszországban is súlyos nehézségek, de például a kínai nemzeti érzés összekapcsolja a kínaiak zömét. Oroszországban is jóval erősebb ez a hagyományos nemzeti érzés, amely összetartó erőt biztosít. Mondok egy példát: Nyugaton most arról folyik a vita, hogy a transzneműek, akik férfinak születtek, indulhatnak-e női sportversenyeken. Míg ez zajlik, addig az oroszok meg a kínaiak hadsereget építenek. És láthatjuk, hogy fiatal orosz katonák harcolnak, sőt meghalnak egy támadó háborúban. Vajon létezik-e még olyan nyugat-európai társadalom, amely erre képes? Nem nagyon találunk ilyet. Az Egyesült Államok ebben némileg különbözik. A bal- és jobboldal között ugyanazok az ellentétek, amelyek hazánkban is megvannak, megosztják a társadalmat. A kérdés valójában az, hogy mi az élet célja: közösség és társadalom vagyunk, vagy pedig különálló egyének tömege? Ez a filozófiai kérdés a megosztottság alapja. A gazdasági téren az a megjegyzésem, hogy Kína, de India is sokkal dinamikusabban fejlődik, mint a Nyugat. Ha így nézzük, Oroszország is hanyatló hatalom, súlya a világgazdaságban állandóan csökken, de ezzel együtt a szénhidrogén-ágazatban és egyes fémeknél meghatározó.

– A jelenlegi háború egyik következménye lehet, hogy Moszkva, amely régen ódzkodott ettől, katonai szövetségesként Kína karjaiban találja magát. Látja azt a veszélyt, hogy az ukrajnai háborútól Peking kedvet kapva maga is fegyveres akció­val oldja meg a tajvani újraegyesítést?

– Az első megállapításával egyetértek. Magam is ezt vallom, hogy szoros katonai együttműködés fog kialakulni a két ország közt. Kína és Oroszország, amelyek a történelemben inkább szemben álltak egymással, most felboríthatják az eddig fennálló rendet. De az utóbbi évek amerikai politikája is olyannyira „sikeres” volt, hogy egy orosz felmérésen, amelyen az kérdezték, hogy melyik államot tartja követendőnek, az Egyesült Államok hátrébb szerepelt, mint Kína. A Tajvant érintő felvetésére megint az a kérdés, hogy megvan-e a képesség és a szándék. Ez utóbbit nem lehet megkérdőjelezni. De megvan-e képesség? Az a hadművelet, amelyet a kínaiak terveznének, sokkal nehezebb, mint az ukrajnai invázió, ugyanis ez nem valósulhat meg nagy méretű partraszállás nélkül. Ráadásul a terepviszonyok, mivel a szigeten nagy hegyek vannak, sem kedvezőek. Nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy most nagyon gyorsan a kínaiak Tajvanra támadjanak. A jövőben viszont ez megvalósulhat.

Névjegy: Demkó Attila író (David Autere néven), biztonságpolitikai szakértő, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett diplomát történelem és politikaelmélet szakon. Genfben tanult biztonságpolitikát. 2008-ban az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskolájában védte meg az ír kisebbségi nemzetstratégiákról írt doktori disszertációját. 2018-ban jelent meg Máglyatűz – A háború peremén című könyve, amely bestseller lett Magyarországon, és a térség destabilizálását célzó orosz műveletről szól.

Borítókép: Látkép mentőautóval szitává lőtt szélvédőn keresztül Kijevben. (Fotó: Reuters)