Szótárcsere

Brüsszel és Berlin nagy megkönnyebbülésére vasárnap újrázott Emmanuel Macron. De még a vele rokonszenvezők is elismerik, hogy a korábbinál is jobban szétszakadt Franciaországot kell elkormányoznia. Marine Le Pen újból vereséget szenvedett, de ebben a bukásban benne van a jövő győzelmi ígérete.

Párizs, 2022. április 25. Emmanuel Macron francia elnök támogatóival ünnepel Párizsban 2022. április 24-én, miután a szavazófülkékbõl kilépõk megkérdezésén alapuló felmérések alapján õ nyerte meg a francia elnökválasztás második fordulóját, gyõzelmet aratva jobboldali szuverenista kihívója, Marine Le Pen felett. MTI/AP/Christophe Ena Fotó: Christophe Ena

Idáig lehetett hallani a hatalmas kő legördülését a brüsszeli szívekről, amikor vasárnap este nyolc óra után pár másodperccel megjelent a francia elnökválasztás eredménye. Bár Marine Le Pennek kevés esélye volt a végső győzelemre, azért már láttak errefelé is karón varjút. 

Elszállt a rettegés attól, hogy a francia politikusnő felfordulást csinál a házban, ugyanis marad a kedves Emmanuel Macron. „Euró­pa megmenekült!”, „Ez a legjobb hír hosszú idő után”, „Macron Európáért győzött” – ilyen és ehhez hasonló címekkel üdvözölték az elkötelezett nyugati liberális sajtótermékek a francia elnök újbóli megválasztását. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is lelkendezett, hogy tovább folytathatja a „kiváló együttműködést” Macronnal. 

Minden megy tovább, mint eddig: a Párizs–Berlin-tengely az európai föderális állam tető alá hozásáért legalább öt évig még együtt dolgozhat. Az EU központjában voltak olyanok is, akik Le Pen-győzelem esetén az egész unió széthullásának rémképét vetítették előre.
Első pillantásra megismétlődött az öt évvel ezelőtti elnökválasztás döntő fordulója: ugyanaz a két résztvevő, ugyanaz a győztes. De mégis más volt ez az összecsapás.

2017-ben Macron a második fordulót fölényesen, kétharmados többséggel megnyerte. Új, fiatal fiú, aki előzőleg csupán belekóstolt a politikába. Jó érzékkel azt nyújtotta a francia választóknak, amire szükségük volt: se nem jobb, se nem bal nézetét hangsúlyozva középre helyezte el magát. Ez volt a vonzereje a már akkor a hagyományos pártokból, a szocialistákból és konzervatívokból kiábrándult lakosság számára. 

Le Pen, a szélsőjobb jelöltje esélytelen volt vele szemben. Ráadásul kiválóan működött „a köztársasági front”, amellyel mindenkit összetrombitáltak, hogy a választásokon utasítsa el a szélsőséges nézeteket.

Az idei választás másképp alakult. Az első forduló után 28-23-ra állt a kettőjük versenye. Az első menetben, tehát akkor, amikor ki kellett választani 11 elnökjelöltből, hogy az állampolgár kire is adja a szavazatát, négy választóból csupán egy állt ki Macron újrázása mellett. 

Le Pen második helyen futott be, hozta az elvárható eredményt. Ám az igazi meglepetés az volt, hogy tőle alig több mint egy százalékkal lemaradva Jean-Luc Mélenchon, a szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország jelöltje ért be. A jobboldali és baloldali „szélsőségesek” több mint negyven százalékot értek el az első fordulóban, ami egyértelműen jelzi a radikális eszmék befolyását. 

A nagy történelmi pártok, a szocialisták kettő, míg a köztársaságiak az öt százalékot sem érték el. Külön regény lenne azt bemutatni, hogy a két párt, amely majd hetven évig adta a köztársasági elnököket, hogyan süllyedt idáig. Ezzel új politikai időszámítás kezdődött Frankhonban. Nem lehet a hagyományos értelemben jobb- és baloldalról beszélni, a pártjaik eljelentéktelenedtek. A francia politikai életben is két erő között húzódik a választóvonal: a globalizáció nyertesei és föderalista Európa-pártiak, valamint a nemzetiek, a lesajnáltak, akik hajlandók kiállni szuverenista elveik mellett.

Mi bontakozott ki a helyükön? A Macron-féle középpárt, a Lendületben a köztársaság tömörülése, amelynek tagjait öt éve rohammunkában szervezték be a pártba. Gyakorlatilag Macron személye tartja össze ezt a politikai egyveleget, amelynek nincs is határozott irányvonala. Pont úgy, mint vezetőjének, aki a neoliberálistól egészen a konzervatív húrokig képes bármilyen hangszeren játszani. 

Főleg a nagyvárosi szavazókra támaszkodnak, akik kimondottan elégedettek a jelenlegi gazdasági és politikai helyzettel. A társadalom elitjének zöme Macron mögött áll. Ők a globalizáció nyertesei, a nagyvállalatok tulajdonosai, azok vezető beosztottjai és a középosztály felső szelete. Az egész macroni politika ennek a rétegnek próbál a kedvében járni. Az elnök bírálói szerint köze sincs a néphez, csak ötévente díjnyertesen eljátssza hatalmas nemzeti kötődését.

Ám ahhoz, hogy másodjára is megnyerje az elnökválasztást, Macronnak szüksége volt a mindenfelől jövő, Mélenchon-féle elégedetlenek seregére is. Az iszlám gyökerekkel rendelkezők hetven százaléka Mélenchonra voksolt. Mivel a szésőbaloldali elnökjelölt csupán arra szólította fel híveit, nehogy Le Penre szavazzanak, ezzel a mondatával a második fordulóban a nagykapitalista körök kiválasztottját, Macront hagyta az Élysée-ben. 

Az első forduló előtt mintha az elnök nem vette volna komolyan kampányt, aztán a két forduló között rálépett a gázra, és tömegével tartotta a kampányrendezvényeket, főleg olyan helyeken, ahol Mélenchon támogatóit sejtette. 

Igen nagy tehetség kell ahhoz, hogy olyan módon ígérjen reformokat a zúgolódó alkalmazottaknak, hogy a vállalat tulajdonosát se haragítsa magára. Persze máshonnan is jöttek szavazók Macron táborába, a maradék szocialisták és konzervatívok, a zöldek mind-mind az államfőre adták le  a szavazatukat. Be is jött neki ez az őrületes véghajrá, nagy fölénnyel verte Le Pent.

A Nemzeti Tömörülést bizonyára megrázta, hogy jelöltjének másodjára sem sikerült bevennie az elnöki palotát. Ám az első letaglózó órák után megváltozott a tagok hangulata. A politikai paletta jobb széléről indulva jelöltjük a második körben eddig még sohasem látott eredményt ért el, negyven százalék felett szavaztak rá. Ez történelmi siker. 

A szuverenista Marine legalábbis megrepesztette a fölötte lévő üvegfalat. A rá szavazó 41,5 százalékot nem lehet egy legyintéssel leszélsőjobboldalazni. Beért az ördögtelenítés: ma már fiatal aktivisták és nem bőrfejűek állnak ki kampányolni Le Pen mellett, ez a tömörülés már nem az öreg fasiszták pártja. Nem „ciki” vállalni a nemzeti elkötelezettséget. 

Főleg vidéken aratott sikert Marine Le Pen, nemcsak a kétkezi munkások és mezőgazdasági dolgozók szavaztak rá, hanem kisvárosok vállalkozói rétege is. Nem hangoztatja az Európai Unióból való francia kilépés gondolatát, de ő lép fel Brüsszellel szemben, ha a francia jogok védelméről van szó. Sőt láss csodát: a tengerentúlon, a volt gyarmatokon a második fordulóban hatvan százalék feletti eredményt ért el Le Pen. 

Köszönhette ezt nemcsak annak, hogy „szótárt” váltott, és nem az első számú témája a bevándorlás. Ma már nem ő áll a jobboldal szélén, hanem Éric Zemmour, aki – ha kell – keményen ostorozza az iszlámhívőket. Az elnökjelölt szerint mostantól ők adják az ellenzék vezető erejét. Ám ehhez a június közepi parlamenti választásokon meg kellene ismételni a vasárnapi sikert. Ez igen nehéz lesz, ugyanis a francia parlamenti választási rendszerben lehetőség van arra, hogy alkalmi szövetségkötésekkel kiszorítsák jelöltjei többségét.

Ha Le Pen nem szerzi meg az Élysée kulcsát, akkor felhagy a politikával – Párizsban ez terjedt el a második forduló előtt. „Ötvenhárom évesen nyugdíjba? – újságírói unszolásra így fakadt ki pártjának egyik vezetője. – Hát ez a legjobb kor egy politikus számára!” És van még egy előnye a maradásnak: 2027-ben Macron már nem pályázhat az elnökségre.

Borítókép: Emmanuel Macron francia elnök támogatóival ünnepel Párizsban 2022. április 24-én, miután a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérések alapján ő nyerte meg a francia elnökválasztás második fordulóját, győzelmet aratva jobboldali szuverenista kihívója, Marine Le Pen felett (Fotó: MTI/AP/Christophe Ena)