A magyar helynevek között bőségesen találunk olyan példákat, amelyek különleges változással, népetimológiás alakulással nyerték el mai formájukat. Az ilyen helynevek történetét, régi írásos előfordulásait aprólékosan megvizsgálva azt láthatjuk, hogy a beszélők egy-egy elhomályosult jelentésű szót „lecserélnek” a névben: „újraértelmesítik” azt, ami számukra már nem értelmezhető. Így lesz a Cserna-laposból Cérna-lapos, a Csató-berekből Csaló-berek.
Lássunk néhány példát erre a nyelvi folyamatra a Balaton-környéki települések nevei közül! Keszthely elnevezésében minden bizonnyal a „vár, erősség” jelentésű szláv kostel szót kell keresnünk, amely végső soron a latin castellum származéka. A névadó szláv népesség valószínűleg római kori erődítményt talált ezen a környéken, ez lehetett az elnevezés alapja. A magyar névhasználók később a -hely utótagú településnevek mintájára formálták a nevet Keszthelyre.
A Badacsony tövében fekvő Lábdihegy nevének elsődleges formája Lád lehetett, amely régi magyar személynévre, nemzetségnévre vezethető vissza. A birtoklást kifejező -i képzővel alakult Ládi, Láddi („Ládé”) alakból később népetimológiás beleértéssel keletkezett a Lábdi forma, mert a beszélők a „hegy lába” jelentésű „láb” domborzati köznevet érezték bele a helynévbe.
Mencshely neve bizonytalan eredetű, talán régi személynév (Menzli, Mentzelin) rejtőzködik benne. Mai alakja a Keszthelyhez hasonlóan népetimológiával jött létre a „hely” szócska beleértésével.
A Badacsony hegy északi oldalán fekvő, ma Nemesgulácshoz tartozó, Köbölkút néven is emlegetett festői Korkovány (Korkován, Kerkovány, Gorkován) neve sajátos és talányos történetet hordoz. Bár a néveredeztetés nyelvészetileg nem teljesen megnyugtató, egyelőre nem ismerünk találóbb magyarázatot helyette. Eszerint a név a régi nyelvjárási gorkován, korkován szóra mehet vissza, amely „rossz, karcos bor, lőre” jelentésű. Ezt a kifejezést a német „gar kein Wein” „egyáltalán nem bor” szókapcsolatra vezetik vissza (illetve annak valamely nyelvjárási ejtésére: „koa ka ván”). A néphagyomány szerint az erre járó stájerországi német kereskedők illették ilyen gúnyos szavakkal a helyi bort. A ma már nem használatos gorkován tájszót a XX. század elejéről még több vidéken (a Göcsejben, a budai borvidéken) is ismerték.
