Udvarhelyvármegye monographiája megírásával bízatván meg: a palóczokat és göcsejieket, s a vágvölgyi és a bihari székely telepeket tanulmányozni el nem mulaszthattam; mert a két elsőnek az erdélyi székelységgel tájszólási egyezéséről, a két utóbbinak a magyar királyság első korszakában katonai kötelezettségéről és szervezetéről, a mult század eleje óta, többen, különböző szempontokból kiindulva, irtak; a közelebbi évtizedek irodalmában pedig Hunfalvy Pál nagy tekintélyénél fogva azon egészen uj történelmi felfogás kezdett elterjedni, hogy az erdélyi székelység saját földének és hazájának nem első foglaló ős lakosa, hanem az anyaországból a királyok által határőrizés végett betelepített nép – olyan magyar mint a többi, nyelve is egy és ugyanazon fejlődésü, s csak betelepítése után, határőri kötelezettségénél és hivatásánál fogva, neveztetett el székelynek.
[…] Hunfalvy a Tisza és Duna mellől véli határőrül keletre betelepítettnek a székelységet. Én ezt nem tartom bebizonyítottnak, tehát elfogadhatónak: mert ezeknél a székelységnek sem birtoklási- sem intézményi sajátságai nincsenek meg, nyelvjárásuk amazokétól különböző. Meg kell néznem és ismernem – gondolám – a palóczokat és göcsejieket, a kiknek tájbeszéde sokban egyez a székelyekével; látnom kell őket saját földjükön és falvaikban, háznépök közt; tanulmányoznom kell véralkatukat és jellemöket, családaikat és hagyományaikat. Minő a kedélyök? mik szenvedélyeik? Szabadságszeretők-e s eredetükről mit tudnak? Vájjon a látottak nem teszik-e rám azon benyomást, hogy e két nép valaha a székelyekkel egy volt, s utóbbiak innen telepíttettek be az ország keleti határára? S ha e föltevésnek nincs alapja, hogyan keletkezett mégis?
[…] Jellemző, hogy a palócz asszonynak nincs férje, csak ura, így van a székelyeknél is. A gazda kezeli a had közös birtokát, védi jogait, gondoskodik szükségeiről, fizeti az adót, kiházasítja a fiákat, lányokat. Ő a törzs vagy had patriarchája. Az utóbbi viszi a gazdasszonyi teendőket, a háztartást; a fiuk dolga a mezei és minden férfimunka; a lányoké a sütés-főzés, kender-munka, fonás, kötés, kertmivelés, a háznép fejérneművel ellátása. A törzsfőhöz tartoznak a fiai és lányai után alakult mellékcsaládok, melyek 10–20–30, sőt 40–50 családra is fölszaporodnak s ugyanannyi külön családot alkotnak. Némely község egész lakosságát egy had teszi. Ilyen Ivád községe, mely az Ivád-had 30-nál több külön családjából áll, a nélkül, hogy a vérvegyülés hiánya a faj gyöngülését mutatná, sőt az egész község népe szép és erőteljes testalkatú.
[…] Pintér nézete az, hogy a palócz családok hadankénti berendelése nincs meg a magyar, kun és szomszédos szláv népeknél. Ez tény. De megvolt a székelyeknél; azonban itt nem a családok együtt birtoklását, hanem a nemzetségeknek a haza fegyveres védelmére való közös kötelezettségét fejezte ki, s a nemzetség és katonáskodás magasb államjogi fogalmaiban már eleve benne foglaltatott a székely ősi szabadság és ősi nemesség. A hány nemzetség volt egy székely községben, annyi hadat tett, akár törzs, akár mellékcsalád volt. Egy vagy több község nemzetségi hadainak hadnagyuk volt, ezeknek századosuk, a századoknak ezeres kapitányuk, s mikor a király vagy az erdélyi fejedelem hadba ment, ezeket hívták zászlójuk alá, ami még a XVI. században is véres, azaz vérbe mártott volt, ezek pedig a falvak hadait és hadnagyaljait gyűjtötték össze. Szülőföldemen Szent-Gericzén, a régi Marosszékben még gyermekkoromban is hadnak nevezték a nagyobb régi nemzetségeket; természetes, hogy e szónak már ekkor csak képletes értelme volt.
Magyar tükör 
