Futótűzként terjedt el az interneten egy fiatal munkavállaló videója

„Csak annyit dolgozz, amennyit a munkaszerződésed előír! Nem kell túlhajszolnod magad, hogy a főnök kedvében járj, úgysem jutsz vele előrébb. Élvezd az életet, és ne a munkád határozzon meg!” – vallják a „csendes kilépést” támogatók. A láz Amerikában indult a nyáron, és egyre többeket ránt magával.

Forrás: Reuters

Szakértők szerint Amerikában a koronavírus egyik következménye, hogy különösen a 35 év alattiak kezdték el feltenni maguknak azokat a kérdéseket – ráeszmélve az élet rövidségére –, mint:

Mit akarok az élettől? Milyen munkát szeretnék, és abba hogyan illesztem be a családi életet?

A fiatal generáció belefáradt abba, hogy nem kapja meg a kellő elismerést és kompenzációt a többletmunkáért.

Ezért a kiégést elkerülve taktikát váltott, és a munka-magánélet egyensúlyára összpontosít.

Mindebben segítségükre van a jelenlegi feszes amerikai munkaerőpiac is, hiszen ha kirúgnák is őket – noha teljesítik a munkaszerződésben lefektetett követelményeket –, csak nehezen és költségesen találnának mást a helyükre.

A Gallup Intézet szeptemberben publikált felmérése szerint „a csendes kilépők az amerikai munkaerőpiac felét vagy még többet is kitehetik”.

Pattie Ehsaei és más munkaügyi szakértők szerint is aggasztó az amerikai jelenség, amely lényegében „középszerűségre” ösztönzi a munkavállalókat, akik így az „előrelépésnek és a fizetésemelésnek is búcsút inthetnek”. A csendes kilépők ugyanakkor úgy vélik, hogy az előrelépési lehetőség korábban is csupán néhány szerencsésnek adatott meg, míg a többiek „feleslegesen feszegették a határaikat”. Illetve szerintük az évi minimális fizetésemelést így is, úgy is megkapják.

A Microsoft szoftvervállalat egy friss jelentése szerint noha az alkalmazottak 87 százaléka érezte magát produktívnak az otthoni munkavégzés során is – amely a csendes kilépők egyik elengedhetetlen kívánalma –, a főnökeik 85 százaléka kételkedik ebben. Az otthoni munkavégzés monitorozására éppen ezért egyre több cég készül különböző megfigyelőrendszereket, illetve alkalmazásokat kiépíteni. Mások akár a csendes kirúgás (quiet firing) eszközéhez is nyúlnak, vagyis arra a döntésre terelik a túlórára nem hajlandó alkalmazottakat, hogy maguk mondjanak fel, ha nem tudnak lépést tartani a vállalati munkamorállal. Noha a munkaadók a munkavállalókat vádolják, a Gallup Intézet szerint a csendes kilépés egyértelműen a rossz menedzsment eredménye. A szervezet éppen ezért azt javasolja, hogy a vezetők kommunikáljanak jobban a beosztottakkal, ajánlásukban heti egy tizenöt-harminc perces személyes beszélgetést javasolnak.

A csendes kilépés nem új keletű jelenség, annyira nem, hogy a témával már a Simpson család rajzfilmsorozat egy 1995-ös adása is foglalkozott:

Ha nem szereted a munkádat, nem kell sztrájkolnod. Csak bemész, és félgőzzel csinálod

– hangzik el az ominózus jelenetben. Ennél frissebb példa a 2021-ben berobbant „lying flat” trend Kínában, amely lényegében az országban tapasztalható könyörtelen munkakultúra és a materiális javakon alapuló felfogás ellen szólal fel. A tang ping életstílust követők tehát ugyancsak elutasítók a túlmunkával és a folyamatos versenyszellemmel szemben. Érdekesség, hogy Japánban ennek éppen az ellenkezője figyelhető meg, a „shokunin” fogalmon keresztül, amely a tökéletességre való törekvést foglalja magában, és meglehetősen népszerű a felkelő nap országában.

A csendes kilépés egyik legérdekesebb története a sporthoz, személy szerint a brazil Carlos Henrique Raposo labdarúgóhoz köthető. A brazil története az 1970-es években kezdődött, amikor elhatározta, hogy híres futballista lesz, kiélvezve annak minden előnyét. Raposo pechére csupán középszerű játékos volt, ám szerencséjére önmarketingben verhetetlennek bizonyult. Barátságos természetének és széles kapcsolatrendszerének köszönhetően elérte, hogy a brazil válogatott világbajnok, Carlos Alberto lehetőséget adjon neki az egyik legtekintélyesebb brazil csapatnál, a Flamengónál.

Noha az szinte azonnal kiderült, hogy a labdarúgáshoz nem ért, a csapatnál töltött rövid időt hivatkozásként egy következő klubnál használta fel.

Raposo ezt a receptet mintegy 25 éven keresztül gyakorolta, azzal hitegetve a csapatokat, hogy tehetséges, ám sérülékeny futballista, aki hogy, hogy nem már az edzéseken lesérül, majd hosszasan lábadozik. A „sztárlabdarúgó” sikerében segített, hogy akkoriban még nem közvetítettek minden mérkőzést, így néhány kattintással sem lehetett megtudni, hogy Raposo lényegében egyetlen percet sem töltött a pályán.

A brazil Bangu csapatnál eltöltött idejében remegett meg először a felépített története, amikor a csapat tulajdonosa ragaszkodott ahhoz, hogy Raposo pályára lépjen. A szélhámost kreativitása ekkor sem hagyta cserben, bemelegítés közben néhány szurkolóval szólalkozott össze, így piros lapot kapott, és végül nem léphetett pályára. A csapat tulajdonosánál azzal mentette ki magát, hogy a szurkolók éppen a tulajdonost szidták, akit a védelmébe vett. Jutalma szerződéshosszabbítás és fizetésemelés lett.

Raposo tehát már a huszadik század végén megdöntötte a munkaügyi szakértők véleményét arról, hogy „középszerűséggel nem lehet sokra vinni”. Talán az amerikai csendes kilépők célja is hasonló.

Kíváncsian várjuk.

Borítókép: Az amszterdami Valley felhőkarcoló irodái és lakásai. Új perspektívák? (Fotó: Reuters)