Nemesvámos délkeleti részén, a Veszprémfajsz közelében elterülő Balácapusztán található az egykori Pannonia tartomány legnagyobb római villagazdasága, amely annak idején magánkézben volt. A parkolótól háromszáz métert kell megtennünk az épületegyüttesig, ahol már vár Kovács Loránd Olivér ásatásvezető régész, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet tudományos igazgatója.
– Az első feltárást Rhé Gyula végezte itt a XX. század elején. Palágyi Sylvia 1976-ban folytatta, amit ő elkezdett. 1984-ben vált látogathatóvá az épület, 2013-ban pedig a Magyar Nemzeti Múzeumhoz került a helyszín, és én vezetem a munkát – foglalja össze röviden a kutatási előzményeket.
A feltárás során roncsolásmentes módszereket alkalmaznak, ha nem muszáj, nem bolygatják meg a talajt, csak „belenéznek”. Geofizikai eszközökkel 2,5 méter mélyre lehet látni, és légi felvételeket készítenek.
Így sikerült például megállapítani, hogy a villa körül elterülő gazdaság legnagyobb területe 56 hektár volt.
A veterán, a lovagok és a szenátorok
És ezzel el is érkeztünk az épületegyüttes s a hozzá tartozó birtok történetéhez.
– Első tulajdonosa az I. században egy veterán katona lehetett. Az Aquincumban állomásozó II. kisegítő légióban érte a szolgálat vége, s leszerelése után ezt a területet kapta az államtól. Még az illető ragadványnevét is tudjuk, ugyanis fennmaradt egy egyszerű, szürke edényen: Cephalóként emlegették, ami annyit tesz: nagy fejű – említi kalauzunk. – A birtok ekkor még meglehetősen kicsi volt, egy kétszer két kilométer alapterületű telek.
Csak a II. században indult növekedésnek, amikor egy gazdag észak-itáliai família költözött ide: a Claudiusok. Négy generációjuk élt itt, ebből három ide is temetkezett. A halomsír maradványai ötszáz méterre vannak innen, a szántóföldek között. A lovagi rend tagjai voltak, a Római Birodalom pénzarisztokráciájának soraiból kerültek ki: bankárok lehettek, vagy kereskedők. Társadalmi státuszukat az is jelzi, hogy Savariában – a mai Szombathelyen – a városi tanács tagjai voltak, valószínűleg ott is rendelkeztek legalább egy városi házzal.
Egyik tagjuk beceneve szintén fennmaradt: Aper, vagyis vadkan. Bizonyára viselőjének habitusára utalt.
A Claudiusok után következő – a III. században ideköltöző s a IV. század végéig itt élő – tulajdonosok neve nem ismert. Az viszont bizonyos, hogy az előző lakóknál is gazdagabbak voltak – talán a szenátori rend tagjai lehettek. A birtok az ő idejükben érte el a legnagyobb kiterjedését, a már említett 56 hektárt.
Az ásatásvezető régésztől megtudjuk, hogy zöldségeskerteket létesítettek, és állattenyésztést folytattak. Emellett különféle manufaktúrák is működtek itt, melyeknek a textilművesség és a ruhagyártás volt az egyik specialitásuk.
A birtok igazi különlegessége, hogy saját szentélye volt, amit más villagazdaságokról nem lehet elmondani. Bizonyára forrásszentélyről van szó, melyet a birtokra eljutó patak istenének vagy istennőjének emeltek. A nevét egyelőre nem tudják, de magát a forrást sikerült azonosítani.
Nemesvámos középpontjában fakad, tervezik, hogy látogathatóvá teszik a nagyközönség számára.
A IV. század végén aztán a rómaiak kezdtek elköltözni Pannoniából, mert nem érezték többé biztonságosnak a provinciát. A tehetősebbek a mai Horvátország vagy Spanyolország területére költöztek – valószínűleg a tulajdonosok is így tettek. A villagazdaság üzemeltetői és a birtokon dolgozó munkások azonban maradtak, és beolvadtak az újonnan érkezők közé.
Gyurgyalagok a falon, verebek a kalitkában
E gyors történelmi áttekintés után – az egykori személyzeti bejáraton át – belépünk a központi épületbe, a 2400 négyzetméter alapterületű villába, amely századokon át a tulajdonosok lakhelyéül szolgált. Jobb kéz felé jókora üreg tűnik fel.
– Annak idején ez volt a hűtőházként használt pince, ahol tűz ütött ki, így a maradványokból pontosan azonosíthattuk, mit tároltak benne: egyebek mellett Közép-Itáliából származó gyümölcsöket, importált bort, olívaolajat – de néhány hónapos malacok is itt vártak a sorukra.
A leletanyag átvizsgálása során bebizonyosodott: a tulajdonosok megengedhették maguknak, hogy a mai Spanyolország vagy Törökország területéről származó luxuscikkeket vásároljanak – említi a szakember.
A téli – vagyis padlófűtéssel melegíthető – fogadóterem, az eredeti tűzhely beépített alapjait tartalmazó konyha, a festett falú magánebédlő s a nyári fogadóterem felkeresése után a belső udvarra jutunk, melynek falán jól kivehetőek a III. századból származó festmény maradványai: egy mediterrán kert részletei és két madár.
– A pannoniai falfestmények minősége ebben a korban jobb volt, mint az itáliaiaké – mondja Kovács Loránd Olivér. – A madarakat például olyan pontosan ábrázolta az ismeretlen mester, hogy azonosíthattuk, két kék gyurgyalagot örökített meg. A madarak egyébként valamilyen okból fontosak lehettek a tulajdonosnak: más helyiségekben fácán- és pávaábrázolások láthatóak a falon, ő maga pedig – ezt a fennmaradt írott forrásokból és ábrázolásokból tudjuk – verebeket tartott kalitkában, valószínűleg azok voltak a díszmadarai.
Aki április 15-én ellátogat a Villa Romana Baláca körül létrehozott régészeti parkba, saját szemével győződhet meg minderről – de nem csak erről.
– A villagazdaság látogatási szezonját megnyitó Hagyományőrző forgatagon (melyet idén először tartunk áprilisban) gladiátorjátékok, légiós felvonulások, párbajjelenetek színesítik majd a programot.
A közönség ugyanakkor nemcsak egy katonai tábor hétköznapjaiba nyerhet bepillantást, de akár az ünnepekhez kapcsolódó áldozati szertartásokat is megismerheti.
A régészeti park szakmai tárlatvezetéssel is feltérképezhetővé válik, a gasztronómia kedvelőit az antik konyhaművészetről szóló előadás hívja íz- és időutazásra, a család kisebb és nagyobb tagjait fibulakészítés, mediterrán fűszerkertvarázslat és a római ünnepnaptárhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozás várja a forgatagban.
