Gladiátorharc, ókori időutazás a balácapusztai római villagazdaságban

Balácapusztán található Magyarország legnagyobb látogatható római kori villagazdasága, ahol jelenleg is folynak feltárások. Az elmúlt években két jelentős eredményt hoztak: kiderült, hogy a birtok jóval kiterjedtebb volt, mint azt a szakemberek addig gondolták, és a gazdasághoz annak idején külön szentély tartozott. A Magyar Nemzeti Múzeum tagintézményében – a Veszprém–Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 projekt programsorozatába illesztve – április 15-én tartják az idegenforgalmi szezon nyitórendezvényét.

20230405 balacapuszta romai kori villagazdasag havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán

Nemesvámos délkeleti részén, a Veszprémfajsz közelében elterülő Balácapusztán található az egykori Pannonia tartomány legnagyobb római villagazdasága, amely annak idején magánkézben volt. A parkolótól háromszáz métert kell megtennünk az épületegyüttesig, ahol már vár Kovács Loránd Olivér ásatásvezető régész, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet tudományos igazgatója.

A gazdaság központi épülete, a 2400 négyzetméter alapterületű villa, amely századokon át a tulajdonosok lakhelyéül szolgált. Fotó: Havran Zoltán

– Az első feltárást Rhé Gyula végezte itt a XX. század elején. Palágyi Sylvia 1976-ban folytatta, amit ő elkezdett. 1984-ben vált látogathatóvá az épület, 2013-ban pedig a Magyar Nemzeti Múzeumhoz került a helyszín, és én vezetem a munkát – foglalja össze röviden a kutatási előzményeket.

A feltárás során roncsolásmentes módszereket alkalmaznak, ha nem muszáj, nem bolygatják meg a talajt, csak „belenéznek”. Geofizikai eszközökkel 2,5 méter mélyre lehet látni, és légi felvételeket készítenek. 

Így sikerült például megállapítani, hogy a villa körül elterülő gazdaság legnagyobb területe 56 hektár volt.

A veterán, a lovagok és a szenátorok

És ezzel el is érkeztünk az épületegyüttes s a hozzá tartozó birtok történetéhez.

– Első tulajdonosa az I. században egy veterán katona lehetett. Az Aquincumban állomásozó II. kisegítő légióban érte a szolgálat vége, s leszerelése után ezt a területet kapta az államtól. Még az illető ragadványnevét is tudjuk, ugyanis fennmaradt egy egyszerű, szürke edényen: Cephalóként emlegették, ami annyit tesz: nagy fejű – említi kalauzunk. – A birtok ekkor még meglehetősen kicsi volt, egy kétszer két kilométer alapterületű telek. 

Csak a II. században indult növekedésnek, amikor egy gazdag észak-itáliai família költözött ide: a Claudiusok. Négy generációjuk élt itt, ebből három ide is temetkezett. A halomsír maradványai ötszáz méterre vannak innen, a szántóföldek között. A lovagi rend tagjai voltak, a Római Birodalom pénzarisztokráciájának soraiból kerültek ki: bankárok lehettek, vagy kereskedők. Társadalmi státuszukat az is jelzi, hogy Savariában – a mai Szombathelyen – a városi tanács tagjai voltak, valószínűleg ott is rendelkeztek legalább egy városi házzal.

 Egyik tagjuk beceneve szintén fennmaradt: Aper, vagyis vadkan. Bizonyára viselőjének habitusára utalt.

A Claudiusok után következő – a III. században ideköltöző s a IV. század végéig itt élő – tulajdonosok neve nem ismert. Az viszont bizonyos, hogy az előző lakóknál is gazdagabbak voltak – talán a szenátori rend tagjai lehettek. A birtok az ő idejükben érte el a legnagyobb kiterjedését, a már említett 56 hektárt.

Az ásatásvezető régésztől  megtudjuk, hogy zöldségeskerteket létesítettek, és állattenyésztést folytattak. Emellett különféle manufaktúrák is működtek itt, melyeknek a textilművesség és a ruhagyártás volt az egyik specialitásuk. 

A birtok igazi különlegessége, hogy saját szentélye volt, amit más villagazdaságokról nem lehet elmondani. Bizonyára forrásszentélyről van szó, melyet a birtokra eljutó patak istenének vagy istennőjének emeltek. A nevét egyelőre nem tudják, de magát a forrást sikerült azonosítani.

 Nemesvámos középpontjában fakad, tervezik, hogy látogathatóvá teszik a nagyközönség számára.

Kovács Loránd Olivér tudományos igazgató. Háttérben a Claudiusok családi temetkezési helyének maradványai. Fotó: Havran Zoltán

A IV. század végén aztán a rómaiak kezdtek elköltözni Pannoniából, mert nem érezték többé biztonságosnak a provinciát. A tehetősebbek a mai Horvátország vagy Spanyolország területére költöztek – valószínűleg a tulajdonosok is így tettek. A villagazdaság üzemeltetői és a birtokon dolgozó munkások azonban maradtak, és beolvadtak az újonnan érkezők közé. 

Gyurgyalagok a falon, verebek a kalitkában

E gyors történelmi áttekintés után – az egykori személyzeti bejáraton át – belépünk a központi épületbe, a 2400 négyzetméter alapterületű villába, amely századokon át a tulajdonosok lakhelyéül szolgált. Jobb kéz felé jókora üreg tűnik fel.

– Annak idején ez volt a hűtőházként használt pince, ahol tűz ütött ki, így a maradványokból pontosan azonosíthattuk, mit tároltak benne: egyebek mellett Közép-Itáliából származó gyümölcsöket, importált bort, olívaolajat – de néhány hónapos malacok is itt vártak a sorukra. 

A leletanyag átvizsgálása során bebizonyosodott: a tulajdonosok megengedhették maguknak, hogy a mai Spanyolország vagy Törökország területéről származó luxuscikkeket vásároljanak – említi a szakember.

A téli – vagyis padlófűtéssel melegíthető – fogadóterem, az eredeti tűzhely beépített alapjait tartalmazó konyha, a festett falú magánebédlő s a nyári fogadóterem felkeresése után a belső udvarra jutunk, melynek falán jól kivehetőek a III. századból származó festmény maradványai: egy mediterrán kert részletei és két madár.

– A pannoniai falfestmények minősége ebben a korban jobb volt, mint az itáliaiaké – mondja Kovács Loránd Olivér. – A madarakat például olyan pontosan ábrázolta az ismeretlen mester, hogy azonosíthattuk, két kék gyurgyalagot örökített meg. A madarak egyébként valamilyen okból fontosak lehettek a tulajdonosnak: más helyiségekben fácán- és pávaábrázolások láthatóak a falon, ő maga pedig – ezt a fennmaradt írott forrásokból és ábrázolásokból tudjuk – verebeket tartott kalitkában, valószínűleg azok voltak a díszmadarai.

A madarak valamilyen okból fontosak lehettek a villagazdaság tulajdonosainak. Fotó: Havran Zoltán

Aki április 15-én ellátogat a Villa Romana Baláca körül létrehozott régészeti parkba, saját szemével győződhet meg minderről – de nem csak erről.

– A villagazdaság látogatási szezonját megnyitó Hagyományőrző forgatagon (melyet idén először tartunk áprilisban) gladiátorjátékok, légiós felvonulások, párbajjelenetek színesítik majd a programot. 

A közönség ugyanakkor nemcsak egy katonai tábor hétköznapjaiba nyerhet bepillantást, de akár az ünnepekhez kapcsolódó áldozati szertartásokat is megismerheti. 

A régészeti park szakmai tárlatvezetéssel is feltérképezhetővé válik, a gasztronómia kedvelőit az antik konyhaművészetről szóló előadás hívja íz- és időutazásra, a család kisebb és nagyobb tagjait fibulakészítés, mediterrán fűszerkertvarázslat és a római ünnepnaptárhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozás várja a forgatagban. 

A Ben-Hur és a Gladiátor nyomán 

Jelenleg tucatnyinál is kevesebb egyesület van Magyarországon, amelyek római hagyományok őrzésével foglalkoznak, összlétszámuk kétszáz fő körül van. Nemritkán legiónak nevezik magukat, és amint a nevük is mutatja, elsősorban a római nehézgyalogsághoz kapcsolódó tradíciók ápolására összpontosítanak.

 A legnagyobb rendezvény, amelyen e szervezetek megmutathatják magukat, a Szombathelyen rendezett Savaria Karnevál, ám az multikorszakos – vagyis szélesebb értelemben vett történelmi – fesztivál. A kimondottan a római korra fókuszáló rendezvényeknek Aquincum és Tác-Gorsium ad otthont.

– A korszak – és a hozzá kapcsolódó tradíciók – iránti érdeklődés általánosságban nő, a bázis azonban csökken. 

Ez azt jelenti, hogy akik eljönnek egy-egy bemutatóra, körülnéznek, kérdeznek, és kipróbálnak ezt-azt, egyre többen vannak, de azok, akik az élmények nyomán elkezdenek hagyományőrzéssel foglalkozni, és belépnek valamelyik szervezetbe, egyre kevesebben – jellemzi a színteret Lenár Vilmos, a népszerű zempléni kirándulóhelyről elnevezett Colonia Rostallo ügyvezetője. 

Gyerekkora óta vonzódik a római történelemhez, valamint a Római Birodalom civilizációt teremtő gondolatiságához, ám csak középiskolás éveiben lett a téma megszállottja. Mindebben két filmélménynek volt nagy szerepe: 

– A ma aktív közösség felét a 2000-ben készült Gladiátor nyerte meg a római hagyományok őrzésének, a másikat egy jóval korábbi alkotás, az 1959-es, eredeti Ben-Hur – említi.

A sas és a sárkány (Dragon Blade) című film betétdala a Kínáig jutó legionáriusok Róma iránti hűségéről szól

A maga részéről úgy látja, hogy e tevékenység során nemcsak az ember történelmi, valamint a hadművészettel kapcsolatos ismeretei bővülnek, de olyan tudást is el lehet sajátítani, amelynek a XXI. századi mindennapokban is hasznát venni.

– Ma sem hátrány, ha egy fiatalember tud varrni, vagy el tud készíteni különféle fa-, fém- és bőrmunkákat – bizonygatja. – Egy római hagyományokat őrző egyesületben könnyedén meg lehet tanulni mindezt. A tábori élet során pedig olyan területeken lehet egyre jobb és jobb az ember, mint a főzés, mosogatás, pakolás. 

És ha nem a szűkebb, de a tágabb közösséget tekintjük, olyan társadalmi jelenségeket lehet tanulmányozni, mint különféle kultúrák megismerése és saját kultúránkba integrálása, ami egyike korunk legaktuálisabb kérdéseinek.

Borítókép: A központi lakóépületet díszítő motívumok egyike. A pannoniai falfestmények minősége ebben a korban jobb volt, mint az itáliaiaké (Fotó: Havran Zoltán)