Ahol egy úszóbajnok legionárius köszönt és egy itáliai zsoldosvezér int búcsút

„Híres Komárom” ismerői eddig is tisztában voltak vele, hogy a Monostori-erőd érdekes látnivaló (egyben kedvelt filmforgatási helyszín), ám tavaly ősszel bővült a városban egykor kialakított erődrendszer látogatható elemeinek sora. S hogy milyen élményeket kínál a rekonstruált, új kiállítótérrel kiegészített, ezáltal új szerepben feltűnő Csillagerőd? Cikkünkből kiderül.

Fotó: Regényi Huba

Az évtizedek során mind leromlottabb állapotú épületegyüttes műemlékvédelmi rekonstrukciója 2015-ben kezdődött, Mányi István tervei alapján. A munkálatokat az erődítmény bécsi katonai archívumban fellelt, eredeti tervrajzai alapján végezték, ám a Liget Budapest projekt keretében teljeskörűen felújított épületegyüttes bővült is: hétezer négyzetméteres, modern kulturális központot alakítottak ki a falai között. 

Az erőd kívülről. Fotó: Regényi Huba

Amint áthaladunk az egykori vizesárkon átvezető hídon, és belépünk, az információs pultnál megtudjuk, hogy akkor is ki kell fizetnünk a kiállítások megtekintésére feljogosító belépőt, ha csak kívülről szeretnénk körbejárni az erődöt. Vagyis: nincs külön „külsős” és „belsős” jegy. 

Megváltjuk hát a belépőinket (két felnőttnek és egy nyugdíjasnak összesen hétezer forintot kell fizetni), és balra tartva elérjük az oldalkijáratot, amelyen át elhagyhatjuk az épületet. Amikor elhaladunk előtte, a ruhatáros hölgy kedvesen jelzi, hogy bejönni is csak itt tudunk, tehát vissza kell térnünk ide.

Odakint meggyőződünk róla, hogy a sáncokra fel lehet mászni, de a falak csupaszak, a kalandfilmek helyszíneit idéző, boltíves fülkék pedig üresek, úgyhogy nincs túl sok látnivaló. Csak remélni lehet, hogy idővel e „külső körlet” is megtelik élettel, hiszen – megfelelő időjárás esetén – kitűnően alkalmas szabadtéri programok és különféle foglalkozások megtartására.

Az épület belsejében viszont két kiállítás is várja az érdeklődőket, melyek közül az első, az időszaki a mélyföldszinten kapott helyet. 

Mivel annak idején a Duna alkotta a Római Birodalom fő védvonalát, az I. században a Brigetio nevű katonai tábor és polgárváros állt a mai Komárom területén, a Vindobonát (ma: Bécs) Aquincummal (ma: Óbuda) összekötő limesút mentén.

A tárlat megtekintői megtudhatják, hogy bár Pannónia nem tartozott az impérium leggazdagabb tartományai közé, Itália és Róma közelsége, a Duna stratégiai jelentősége, az itt futó kereskedelmi utak – köztük a kor egyik legfontosabbja, a Borostyánkőút – katonai szempontból fontossá tették. A birodalom harminc légiójából négy állomásozott a provincia határain, közülük egy éppen Brigetio katonavárosában. 

A látogatók aztán ízelítőt kapnak a feltárások során előkerült leletanyagból, és két római császárt is megismerhetnek közelebbről. 

A Brigetio történetét bemutató időszaki tárlat. Fotó: Regényi Huba

Hadrianust azért, mert uralkodása alatt fellendült a provincia, és mert – Kr. u. 118-ban – személyesen is ellátogatott ide. E magas szintű vizitáció emlékét egy sírfelirat őrzi, amely egyértelműen jelzi: a folyam mentén állomásozó legionáriusok nemcsak katonai, de más teljesítményre is képesek voltak: 

„Én, aki híres voltam a pannon partokon egykor / […] én / Tudtam először, Hadrianus maga látta, a teljes / Fegyverzetben a mély Duna szörnyű vizét átúszni. / […] első vagyok én, ki ilyet tudtam cselekedni”, rögzíti a kiállításon idézett epitáfium.

Bár Marcus Aurelius – elsősorban az Elmélkedések című munkája miatt – úgy vonult be a történelembe, mint a filozófus császár, Pannóniában sorozatos háborúkra kényszerült a Duna túlsó partjáról át- meg átcsapó barbár törzsekkel, a kvádokkal és a markomannokkal. Ez okból kifolyólag többször megfordult a pannon hadszíntéren, ami önmagában is mutatja a konfliktus jelentőségét, és a halál is e tartományban érte: Vindobonában vagy Sirmiumban (ma: a szerémségi Szávaszentdemeter) hunyt el, Kr. u. 180-ban.

Az ókori időket felelevenítő tárlatot elhagyva mintha nemcsak a térben haladnánk előre, de az időben is: első pillantásra úgy tűnik, a kiállítótér központi részén – az egykori erőd belső udvarán kialakított Colleoni Csarnokban – a reneszánsz korából származó műalkotások vesznek körül minket. Csakhogy a látszat csal: ezek másolatok.

 A Csillagerőd ugyanis immár a Szépművészeti Múzeum hányattatott sorsú gipszreplika-gyűjteményének ad otthont.

E hasonmások készítése bevett eljárás volt a XIX. század folyamán: abban az időben jóval körülményesebben lehetett utazni, mint manapság, és ez gyakran ellehetetlenítette az eredeti darabok megtekintését. A múzeumok tehát a gipszöntőműhelyekhez fordultak: megrendelték tőlük a művészettörténet jelentős szobrászati alkotásairól készült pontos – nemegyszer méretarányos – másolatokat, hogy a saját termeikben tárják azokat az érdeklődők elé. 

(Persze, egy-egy ilyen kollekció nem csupán a szélesebb közönségnek kínált látnivalót – a művészpalánták e replikák minél alaposabb megismerésével, ismételt lerajzolásával haladtak előrébb a tanulmányaikban.)

Colleoni lovasszobrának másolata a földszinti karzatról. Fotó: Regényi Huba

A XX. század első évtizedében a Szépművészeti Múzeum is létrehozta a maga – több mint ezer fontos szobrászati alkotás hasonmását tartalmazó – gyűjteményét, amely akkoriban a Reneszánsz és a Román Csarnokban várta a nagyérdeműt. Néhány évtized múltán – a húszas–harmincas évekre – azonban Magyarországon is megváltozott az addigi szemlélet: a gipszmásolatokat kezdték értéktelennek tartani – olyannyira, hogy a második világháború során már nem is óvták őket. 

A nagyközönség elől elzárt Román Csarnok így több mint hetven évre a sérült replikák raktára lett. Az ott tárolt darabok csak tavaly kerültek át a kimondottan a kiállításuk kedvéért átalakított Csillagerődbe – azt követően, hogy valamennyit gondosan restaurálták. 

E kollekció legnagyobb méretű replikái töltik hát be a Colleoni Csarnokot. Többek között itt látható Lorenzo Ghiberti Porta del Paradiso (A paradicsom kapuja) című alkotásának másolata. Az eredeti – e tíz mezőre osztott, ószövetségi jelenetekkel ékes, aranyozott bronz kapuszárny – a XV. század derekán készült, és a firenzei dóm előtti téren álló keresztelőkápolna egyik bejáratának dísze. Névadója maga Michelangelo volt, aki – miután először meglátta – elragadtatásában így kiáltott fel: „Akár a Paradicsom kapuja is lehetne!” És onnantól kezdve csakugyan így emlegetik ezt az alkotást.

A tekintetet azonban leginkább két lovasszobor vonja magára: az egyik Donatello munkájának 1906-os replikája. Eredetije a XV. század első felében készült, Erasmo de Narni – másként: Gattamelata – padovai zsoldosvezér (condottiere) alakját örökíti meg, és a padovai Szent Antal-bazilika közelében áll. Ez volt a reneszánsz első monumentális köztéri lovasszobra.

Andrea del Verocchio műve – amely Bartolomeo Colleoni velencei zsoldosvezért ábrázolja egy paripa hátán – néhány évtizeddel későbbre datálható, és több szempontból is felülmúlja Donatello alkotását. Mérete valamivel nagyobb – csaknem négy méter magas! –, kompozíciója pedig dinamikusabb: készítőjének elsőként sikerült megoldania, hogy a condottierét hordozó ló éppen lépjen, vagyis bal mellső lába a levegőbe emelkedjen. A két méretarányos replika a Colleoni Csarnok két szélén emelkedik, uralva a teret.

Másolat Michelangelo Dávid-szobrának fejéről. Fotó: Regényi Huba

Mindez azonban csak a kezdet: a földszinten – az egykori laktanya huszonkét termében – további háromszáz replika látható, a görög szobrászat archaikus korszakától a középkoron át a reneszánsz művészetéig bezárólag.  

Olyan alkotások másolatai várják itt az érdeklődőket, mint a Laokoón-csoport vagy épp Michelangelo híres Dávid-szobrának feje. A számos darab között egy magyar vonatkozású is található: Mátyás király és felesége, Beatrix királyné páros portréjának replikája. A firenzei Benedetto da Maiano szobrászmesternek tulajdonított márvány eredeti 1476 körül készülhetett, és kezdetben a budai királyi rezidenciát díszítette. 

És ha valakinek egy idő után lanyhulni kezdene az érdeklődése – ami a kiállított művek mennyisége  és sűrűsége alapján nem elképzelhetetlen –, alighanem üdítő változatosságként értékeli majd, hogy az egyik beugróban nem valamelyik jelentős szobor másolata kapott helyet, hanem egy XIX. századi mellékhelyiség rekonstrukciója. Az erőd eredeti berendezése jórészt megsemmisült, csupán ez a fülke idézi a korabeli állapotokat: a közkatonáknak a közös, takarás nélküli illemhelyek jutottak, a deszkafallal elkerített részt ugyanis csak a tisztek használhatták.

A teraszra vezető lépcsőn felballagva az udvart határoló fal tetején végigfutó sétaútra érünk, melynek egy pontján akár le is telepedhetünk, és úgy figyelhetjük a földszinten – talán az egykori alakulótéren? – kialakított színpadszerűséget, mintha csak valamelyik kőszínház emeletén ülnénk.

Tovább ballagunk, és egy ponton érdekes élményben van részünk: a csarnok üvegfala mögött ismét megpillantjuk Colleoni korábbiakban már leírt szobrát. Odabent, a mélyföldszinten már-már nyomasztóan magasodott fölénk, ám innen – a teraszról, a szabad ég alól – nézvést viszont azt a hatást kelti, mintha az alakot hordozó lóval állnánk egy szinten.

 Colleoni lovasszoborának másolata a teraszszintről. Fotó: Regényi Huba

A Csillagerőd tehát nemcsak a szobrászat kedvelőinek, valamint a katonai erősségek megszállottjainak kínál élményt és ismereteket, de az ókori római, valamint a XIX–XX. századi magyar történelem egyes szakaszai iránt érdeklődőknek is. 

Sőt: mert egy pontján Közép-Európa kulturális örökségnek számító erődített épületeit tartalmazó térkép tűnik fel, melyen a helyi Monostori-erőd mellett további öt létesítmény szerepel (Kufstein vára Ausztriában; a Kronach felett magasodó Rosenberg-erőd Bajorországban; Josefov, a II. József nevét viselő erődített város Csehországban; Kostrzyn nad Odra porosz erődje Lengyelországban; a petersbergi fellegvár néven emlegetett városi erőd Erfurtban), akár határon túli kirándulások ihletője is lehet!

Borítókép: Mátyás király és Beatrix királyné páros portréjának másolata (Fotó: Regényi Huba)