Kázmér 2024. március 4.
logo
Szigorúan titkos történetek az állambiztonság működéséről

Besúgók és besúgottak rendszere volt a kádári Magyarország

Miklós Péter
2023.11.25. 06:10
Besúgók és besúgottak rendszere volt a kádári Magyarország

A XX. század második felének magyar történelme iránt érdeklődők számára bizonyára szórakoztató filmsorozat volt Szentgyörgyi Bálint A besúgó című tavaly bemutatott produkciója. Sajnos azonban a valóság még a sorozatban látottaknál is szörnyűbb volt.

A sorozat középpontjában egy tehetséges sakkozó fiatalember áll, aki vidékről kerül egy budapesti egyetemre, hogy előbb az „ifjúsági vonal” megfigyelésére beszervezett kapcsolata legyen a belügyi szerveknek, aztán pedig – szövevényes sztorik eredményeként – az általa megfigyelt ellenzéki csoportnak az egyik kulcsembere. Ráadásul úgy, hogy eközben az állambiztonsági hálózaton belüli játszmákban is pozíciót sikerül szereznie. A testvére betegségével – és a számára biztosított gyógyszerellátás megvonásával – megzsarolt filmbéli Demeter Geri karaktere mai agyunkkal, s napjaink tizenéveseinek gondolkodásmódjával már elképzelhetetlen helyzeteken megy keresztül. 

A kötet borítója


A valóság még szörnyűbb volt. A Kádár-korszak mindennapjait állambiztonsági hálózatok szövevénye fonta körbe, amely a társadalom valamennyi rétegére kiterjedt. Ennek a világát ismerhetjük meg a Tartótisztek című könyvből, amely a Belügyminisztérium III/III. csoportfőnökségének belső történeteit tárja az olvasó elé. Szerzője Tabajdi Gábor, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos kutatója, aki korábban az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán folytatott történelmi, filozófiai és politológiai tanulmányokat, majd szerzett doktori fokozatot. Könyvében a szocializmuskori állambiztonság belső elhárításának szerkezetét tekinti át: tartótiszti és csoportfőnöki sorsok, karrierutak, életrajzok és portrék (szó szerint, hiszen a hálózat vezetőinek fényképei is szerepelnek a kötetben) alkotják a mű gerincét, amelynek levéltári forrásbázisát az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának dokumentációja adja.

Ha megnézzük a Belügyminisztérium hírhedt III/III. csoportfőnökségének állományát egy 1979-es pillanatfelvételen, akkor látszik, hogy általános iskolai végzettséggel rendelkezett 29 százalékuk, középiskolaival 41 százalékuk, főiskolai oklevéllel húsz százalékuk, míg egyetemi diplomával tíz százalékuk. 

Elmondható tehát, hogy nem a legjobban képzett stábbal vette föl a harcot „reakcióval” a belügy. 

Az, hogy kik voltak a „reakciósok”, kik számítottak „ellenséges elemeknek”, az a könyv egy másik fejezetéből derül ki. Például az 1966 és 1969 közötti időszakban az ügyek többsége röpcédula-terjesztés miatt indult, de az ifjúsági és az egyházi vonalak elleni föllépéssel is sokat foglalkozott a csoportfőnökség, sőt az „ideológiai vonalat” és a „volt elemeket” sem hanyagolták el. Ez utóbbi két csoportba sajátos módon nemcsak a két világháború közötti politikai szereplők, vagy éppen az egykori ötvenhatosok számítottak, hanem az „ősbaloldaliak” – ahogy akkoriban nevezték a „szektás dogmatikus kommunisták” – is (jellemzően Rákosi Mátyás egykori támogatói).

 

Emlékezetes akció volt például ebben az időszakban az ifjúsági csoportok elleni föllépés a „Matrózok” fedőnevű ügy keretében, amely a Moszkva téri fiatalok egy csoportját igyekezett egymástól elszigetelni és szétzilálni a közösséget. Ennek „eredményeként” aztán néhányukat fölfüggesztett börtönre is ítélték. Az „Emberhalászok” fedőnevű nyomozás célszemélyei egykori szerzetesek (például Lénárd Ödön és Tímár Ágnes) voltak, s a katolikus egyház ifjúságpasztorációs törekvéseit akarták ezzel megszüntetni, míg a „Zenélők” fedőnevű ügy során a hatvanas évek második felében a könnyűzenei életet igyekeztek „megtisztítani”.

A „Subások” fedőnevű eljárás célja a hetvenes években a szegedi Ilia Mihály irodalomtörténész és – elsősorban külföldi – irodalmár kapcsolatainak, s a Tiszatáj című folyóirat szerzői körébe tartozó közösség megfigyelése volt. 

A gyanú szerint „nacionalista” (azaz nemzeti sorskérdésekkel foglalkozó) értelmiségiek alkották ezt a csoportot. Csoóri Sándor költőt három évtizeden keresztül figyelték: 1957 és 1989 között hatvanöt ügynök csaknem ezer jelentést adott róla. De a baloldaliakat sem kímélték az állambiztonságiak. Ma már tudjuk, hogy Komlós János konferansziénak, Hofi Géza humoristának vagy Moldova György írónak „állami engedélye” volt a szocializmus rendszerének és vezetésének bírálatára, ennek ellenére Moldovát is megfigyelték, postáját átnézték, lakását és telefonját lehallgatták. 

Tabajdi Gábor kötetében megfigyelők és megfigyeltek történetein keresztül mutatja be a magyarországi kommunista diktatúra mindennapjait, s egyértelműen látszik belőle, hogy a kádári világ állambiztonsága szerint a rendszer ellenségei az egyházak, az értelmiségiek és a fiatalok voltak.

Borítókép: Váradi Gergely A besúgóban (Fotó: HBO)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.