Csak a CIA ismerhette Lee Harvey Oswald rejtélyes múltját, bárhogy tagadták

A Warren-bizottság 1964-es jelentése a Kennedy-merényletről hemzsegett az eljárási hibáktól, mégis sikeresen elhitette a fősodratú médiával, hogy az elnököt egy magányos merénylő ölte meg. Hosszú évtizedek kutatása azonban feltárta, hogy Lee Harvey Oswald nem kívülálló volt, hanem szoros kapcsolatban állt az amerikai belügyi hatóságokkal és a CIA-nál is jól ismerték.

576877670 Fotó: Getty Images/National Archives - JFK

Lee Harvey Oswald 1939-ben született New Orleansban. Két hónappal korábban meghalt az édesapja, amelyet egy érzelmileg és anyagilag is zűrzavaros gyerekkor követett. Oswald többször is kimaradt az iskolából, édesanyja pedig gyermekotthonba vitte. Ott pszichiáterek foglalkoztak vele, akik megállapították, hogy a kamaszfiú az átlagosnál értelmesebb és soha nem szakadt el a valóságtól. Vagyis Oswald nem mutatott elmebajra utaló jeleket, sem erőszakra való hajlamot, és inkább passzív személyiségként értékelték. Ez azért lényeges, mert a Warren-bizottság egyik fő célja volt kimutatni, hogy a néhai Lee Harvey Oswald egy érzelmileg gyenge, zavaros fejű személyiség volt. A bizonytalan kamaszkort lezárva Oswald 1956-ban belépett az amerikai tengerészgyalogsághoz, ahol többször tesztelték lövészi képességeit, de a szükséges átlagot is alig érte el, semmiképpen nem számított mesterlövésznek. Radarkezelőnek képezték ki és 1957-ben Japánban az Atsugi légibázison szolgált, amely egyben CIA-központ is volt. (Atsugiban megtörtént, hogy a Derringer revolverével ügyetlenségből könyökön lőtte saját magát.) Itt már bizalmas információkat is rábíztak, megismerte a szupertitkos U–2-es kémrepülőgépek működését.  

David Ferrie, akit Jim Garrison vádolt meg a Kennedy meggyilkolására szőtt összeesküvéssel, állítása szerint nem ismerte Oswaldot. Vagy mégis? Fotó: Wikipedia

 

A lusta harcos

Atsugi azért is fontos Oswald életében, mert itt ismerkedett meg Richard Nagell elit kommandóssal, hírszerzővel, aki a CIA-nak is teljesített megbízásokat és egy konkrét ügyben együtt is dolgoztak. Oswaldnak egy szovjet GRU-tisztet kellett megfigyelnie, akit át akartak csalogatni. Valószínű, hogy Oswald CIA-kapcsolata itt kezdődött, mert innentől egyre érdekesebb fejlemények követték egymást. Gyakran látogatta a légibázis könyvtárát és előbb németül, majd oroszul tanult. Hároméves szolgálati ideje lejárta előtt, 1959. március 4-én Oswald felvételét kérte a svájci Albert Schweitzer Főiskola 1960. április 12-én kezdődő időszakára, miközben érettségije sem volt. A tartalékos állományhoz sorolták, vagyis három hónapig még behívhatták volna, ezért az USA-t csak jogos indokkal hagyhatta el. Az egyik ilyen indok épp a tanulás volt. Érdekes, hogy ebben az időszakban egy katonatársa, Kerry Wendell Thornley The Idle Warriors (A lusta harcosok) címmel írt regényt, amelyet Oswald alakja ihletett, és ami végül 1991-ben jelent meg.

Oswald soha nem járt a svájci főiskola kurzusaira, amely minden jel szerint a CIA egyik fedőtevékenységet folytató intézete volt, segítségével Oswald legálisan hagyhatta el az USA határait, egyben az Európába való utazását is megindokolhatta a hidegháború legfeszültebb időszakában. Az is különös, hogy egy tengerészgyalogos őrvezető tudomást szerez egy kis faluban bejegyzett, jelentéktelen svájci főiskoláról, és hát minek tanul valaki oroszul, ha Svájcba megy? De az még különösebb, hogy Oswald 1959. október 8-án érkezett hajóval Angliába, majd Londonból repülővel egyenesen Finnországba, Helsinkibe utazott, ahol befizetett egy méregdrága Intourist utazásra, amely egy orosz utazásszervező cég volt. A vasfüggönyön átjutni Nyugatról nehéz feladat volt, ezért is volt szüksége az amerikaiaknak az U–2-es kémrepülőprogramra. Viszont volt egy rés a keleti blokk határán, ahol néhány óra alatt át lehetett jutni: Helsinki. Ebbe a szovjet hírszerzés azért ment bele, mert nekik is fontos volt az információ áramlását megkönnyíteni Nyugatról.

Egy amerikai Moszkvában

Így történhetett, hogy amikor Oswald október 13-án szombaton vízumot igényelt Helsinki amerikai nagykövetségén, amit már másnap, tehát rekordidő alatt meg is kapott. Gyanúsan jólinformált volt, tökéletesen ismerte a lehetőségeket: olyan gyorsan szelte keresztül Észak-Európát, mintha irányították volna, mert a vízummal a zsebében vonatra szállt, és október 16-án érkezett Moszkvába. Ott, az amerikai nagykövetségen, ahol a többség a CIA alkalmazottja volt, Oswald azt mondta, hogy azért disszidál, mert marxista. Még az amerikai állampolgárságáról való lemondást is felajánlotta, miközben olyan titkos rendelkezés volt kiadva, hogy szombaton senki nem veszítheti el az állampolgárságát, amiről a „lusta harcos” megint csak tudott. Nemzetbiztonsági szempontból is kockázatos szavaira a KGB-nek fel kellett figyelnie. Fel is figyeltek, Oswald gyanússá vált a szemükben és nem is akarták beengedni az országba. Végül mégis maradhatott, mert a szovjeteknek komoly propagandaértékkel bírt egy amerikai ex-tengerészgyalogos disszidálása.

Oswald feltehetően egy nagyszabású kémjátszmába keveredett. A CIA kémelhárító részlege, és annak rettegett főnöke, James Jesus Angleton az ügynökség soraiba beférkőzött kémeket akarta felderíteni, amihez egy hamis disszidensprogramot találtak ki. Ennek lényege röviden, hogy az amerikai disszidensek adatait (név, magasság, súly) hamisan és összekeverve adták ki, majd várták azok felbukkanását, amivel elkaphattak egy kémet. A módszer meglehetősen komplikált volt, nem igazán működött, jobbhíján mégis kísérleteztek vele. Akkoriban nagyjából háromszáz amerikai élt a Szovjetunióban családi, üzleti vagy egyéb okokból. Oswald több okból is felhasználhatónak látszott, mint az U–2-es programot jól ismerő radarkezelő, aki felkeltheti a szovjetek figyelmét. A mai napig nem lehet tudni, hogy mi volt a konkrét feladata Oswaldnak a Szovjetunióban. Miután engedélyt kapott a maradásra, egy Minszkben lévő rádiógyárban dolgozott esztergályosként. Ez nem lehetett számára sikertörténet.

1960. május 1-jén, a Szovjetunió állami ünnepén, az ország szívében, Szverdlovszk fölött lelőtték Gary Powers U–2-es gépét. Ez abból a szempontból nem volt meglepő, hogy a szovjet radartechnika valamivel fejlettebb volt, mint az amerikai.  Már az előző amerikai berepülést is végig tudták követni, a SAM–2-es rakéták elérték az U–2 utazómagasságát (22 ezer méter), de a légvédelmi rendszer továbbra is második világháborús szinten volt, vagyis „tűzfalat” lőttek a célgépre, hogy megsemmisítsék. Még így is nagy szerencse kellett a találathoz, a szovjetek még a saját repülőgépeik közül is lelőttek egyet közben, tehát a légvédelemnek minden segítségre szüksége lehetett. Mindesetre a botrányos eset keresztülhúzta a közelgő párizsi béketárgyalásokat. Azon a május elsején Lee Harvey Oswald beírta naplójába: „Kezdem kényelmetlenül érezni magam belül, ez igaz!” Vagyis haza akart menni, csakhogy a szovjetek még egy ideig marasztalták.

Az „ismeretlen” Oswald és a Cég

1964-ben a Warren-bizottság előtt a CIA akkori igazgatója, John McCone kijelentette: „Az ügynökség soha nem adott neki eszközöket vagy pénzt, és semmilyen módon nem kártalanította őt sem közvetlenül, sem közvetve. Lee Harvey Oswald sem közvetlenül, sem közvetve, semmilyen módon nem állt kapcsolatban az ügynökséggel.” Ezt James Wilcott, a CIA tokiói pénzügyi tisztviselője később egyértelműen megcáfolta. Jim Garrison nyomozása pedig kiderítette, hogy az ügynökségnek a dallasi merénylet előtt 51 olyan aktája volt, amely Oswalddal és Jack Rubyval foglalkozott, ezeket a mai napig államtitokként kezelik vagy pedig megsemmisítették. A CIA rendelkezett a 201-es személyi aktával Oswaldról, bár ezt különböző megfontolásokból csak 1960 decemberében nyitották meg. McCone azt is elhallgatta, hogy a CIA elolvasta Oswald leveleit, miután az a Szovjetunióba „disszidált”.

Annyiban viszont igazat adhatunk McCone-nak, hogy az ügynökség alapvetően magas iskolai végzetségű személyeket szervezett be vagy olyanokat, akiknek valamilyen speciális tudásuk volt. Az iskolázatlan Oswald legfeljebb „ügynökjelölt” lehetett, aki alkalmai megbízásokat teljesített, de tudtak róla, az amerikai hírszerző ügynökségek jól ismerték őt. Ezt az is jól szemlélteti, hogy amikor Lee Harvey Oswald 1962-ben hazatért ifjú feleségével, Marinával, nem vonták őt felelősségre. A hazaárulással egyértelműen gyanúsítható exkatona úgy ment át a hidegháborús határokon, mint kés a vajon. Sőt utána bizalmi állásokat kapott, az FBI informátoraként és fedett ügynökeként is dolgozott. 

Borítókép: Lee Harvey Oswald (Fotó: AFP)