Homoszexuális neonácik ölhették meg Kennedy elnököt

Félő, hogy a fasizmus a nemzetbiztonság nevében jön el Amerikában – mondta Jim Garrison 1967-ben. Máig ő az egyetlen, aki büntetőpert indított a John F. Kennedy meggyilkolására szőtt összeesküvés vádjával. A könyvéből készült Oliver Stone kultikus, JFK című 1991-es filmje, amiben Kevin Costner alakította őt, az ügyész pedig egy kisebb szerepben is felbukkant.

JFK 1992 Real Oliver Stone Kevin Costner. Collection Christophel © Ixtlan / Camelot (Photo by Ixtlan / Camelot / Collection Christophel / Collection ChristopheL via AFP) Fotó: Collection ChristopheL via AFP

Az ügy 1963-ban kialudt, Garrison három évig nem foglalkozott vele, mert akkor még eszébe sem jutott, hogy a kormánynak köze lehet a merénylethez, bár az neki is feltűnő volt, hogy Lee Harvey-ról már a merénylet napján mennyire naprakész tájékoztatást adott a média. Aztán 1966 őszén Garrison találkozott a tekintélyes Russell Long szenátorral, aki gúnyos megjegyzéseket tett a Warren-jelentés hitelességére. Ez szöget ütött Garrison fejébe, aki elkezdte olvasni a huszonhat kötetes jelentést. Észrevette a tendenciát, hogy a bizottság mindenáron azt akarta bebizonyítani, hogy Oswald volt a magányos merénylő, aki hátulról, a könyvraktárból lőtte le az elnököt. Garrison tehát újra elővette az ügyet, és kis körben, de nyomozni kezdett, aminek gyorsan elterjedt a híre, és a sajtó felkapta a témát. Az ekkor negyvenöt éves, családos ügyésznek fogalma sem volt, mibe ütötte bele az orrát.

Garrison 1967. március 1-jén tartóztatta le a Clay Shaw nevű New Orleans-i üzletembert, mert tanúk állították, hogy többször együtt látták Oswalddal és Ferrie-vel. 

Ekkor történt egy érdekes közjáték: amikor ugyanis az illetékes rendőr fölvette Shaw adatait, megkérdezte tőle, hogy használ-e álnevet, mire az zavarodottságában bemondta a Clay Bertrand nevet. Ez azért érdekes, mert a merénylet napján telefonon felhívták Dean Andrews ügyvédet, és megbízták, hogy vállalja el Oswald védelmét. A telefonáló Clay Bertrandként mutatkozott be. A bíróság később nem volt hajlandó elfogadni, hogy Shaw és Clay Bartrand ugyanaz a személy, vagyis egy hivatalos rendőrségi iratot utasítottak el, az adatot rögzítő rendőr pedig nem mert vallomást tenni. Valószínűleg megfenyegették, ahogy rajta kívül három fontos tanú közül az egyiket brutálisan megverték, a másikra rálőttek, a harmadikra pedig kézigránátot dobtak a nyílt utcán. Ők sem tettek vallomást. A Garrison tanúi elleni támadások már korábban megindultak, amikor Ferrie megemlített egy bizonyos Eladio del Valle nevű kubai disszidenst, akivel együtt bombáztak kubai cukornádföldeket. Miután Garrison ki akarta hallgatni a kubait, a férfit 1967. február 22-én különös kegyetlenséggel kivégezték: megkínozták, szíven lőtték és baltával széthasították a koponyáját. Eladio del Valle részt vehetett a dallasi merényletben mint lövész vagy operátor, ezt más kubai disszidensek és a kubai titkosszolgálat is megerősítette. Ferrie-t ugyanezen a napon, tizenkét órával korábban érte a halál, az orvosszakértő természetes okokat állapított meg. (Banister 1964-ben halt meg, hivatalosan szívbetegségben. A dallasi merénylet szereplői közül elég sokan haltak meg váratlanul…) Ebben az időben már létezett olyan méreg (dimetil-szulfát), amely a halál beállta után néhány órával elpárolgott. Nem mellékes, hogy egy New Orleans-i lap öt nappal korábban említette meg először Ferrie nevét. Egy héttel később letartóztatták Clay Shaw-t, mire a propaganda azonnal megindult Garrison ellen. Shaw-ról később kiderült, hogy szorosan kötődött a CIA-hoz.

Meleg nácik

Garrison fő tanúja, Perry Russo viszont a tárgyalóteremben azonosította Clay Shaw-t, akit Clay Bertrandként mutattak be neki. Ferrie, Shaw és vélhetően Russo homoszexuálisok és Garrison szavaival élve ténylegesen neonácik voltak. Ezzel kapcsolatban érdekes Garrison véleménye 1967-ből: „Ha visszatekintünk a történelemre, és a politikai spektrum akár kommunista, akár fasiszta oldalát nézzük, komor tekintetű embereket találunk fegyverrel a kézben, akik azt hiszik, hogy bárkit, aki nem azt gondolja, amit ők, börtönbe kell vetni vagy ki kell végezni. A merénylet kevésbé ideológiai ügy, sokkal inkább a társadalmunk egy beteg elemének őrült bosszúja egy emberen, aki példásan egészséges és becsületes volt.” Russo azt is elmondta, hogy 1963 szeptemberében részt vett egy olyan szűk körű megbeszélésen, ahol Ferrie, Oswald és Shaw megbeszélték a Kennedy elleni merénylet módját, és ekkor hangzott el a „háromszögelési kereszttűz” kifejezés. Russo szerint ekkor Ferrie azt mondta neki: „Meg fogjuk ölni John F. Kennedyt.” Őket kiegészítették a kubai emigránsok, akiket a végletekig feldühített Kennedy Kubával kapcsolatos enyhülési politikája. És egy ilyen csoportba olvadt be az ambiciózus, de szerény értelmű Oswald, aki nem volt homoszexuális, gyűlölte a kommunizmust és mélyen tisztelte Kennedy elnököt. Garrison arra következtetett, hogy Oswald Ferrie és Shaw manipulációjának áldozatává vált, akik tökéletes bűnbakot csináltak belőle.

Minél nagyobb nyilvánosságot kapott a médiában Garrison nyomozása, annál nagyobb nyomás nehezedett az ügyészre, hogy álljon le. A kormányzati szervek, az Egyesült Államok legfőbb ügyészsége folyamatosan és minden módon keresztbe tett neki. Amikor a kerületi ügyész be akarta idézni tanúnak a CIA korábbi igazgatóját, Allen Dullest és annak helyettesét, Charles Cabellt, ők megtagadták a kérését. Ráadásul Garrison irattárosa, az angol Tom Bethell és más hozzá csapódott ,,munkatársak” folyamatosan szivárogtattak ki információkat az ellenoldalnak, például a tanúk listáját, nagyban segítve Shaw védelmét. Dick Russel oknyomozó újságíró szerint: „Garrison akadályozásának teljes története megtöltene egy kötetet.” Amivel arra is utalt, hogy a CIA legmagasabb szintjén tervezték meg a nyomozás akadályozását, például azért fizettek le bizonyos ügyvédeket, hogy együttműködjenek a bírókkal az idézések kézbesítésének elmulasztásában. 

A nyomozás fontos eredménye, hogy kiderült: az Abraham Zapruder által a merényletről készített amatőr filmet a Time-Life médiabirodalom vásárolta meg, tartotta elzárva, és nem is azt akarta átadni. 

A legfelsőbb bíróság kénytelen volt azt a döntést hozni, hogy a nagyvállalatnak ki kell adnia a filmet, amelyet ezt követően sokszorosítottak, és így lassanként nyilvánossá vált. A film kétségtelenül bemutatta, hogy az elnököt két irányból lőtték meg, tehát összeesküvés történt. A Garrison-féle nyomozás másik jelentős felfedezése, hogy Oswald ezer szálon kötődött a nagy hírszerző szolgálatokhoz, tehát egyáltalán nem számított „civilnek”. 1969 márciusában Shaw-t az esküdtszék felmentette a vádak alól. Shaw egyébként láncdohányos volt és tüdőrákban halt meg 1974-ben.

Hősből közellenség

Garrisont 1973-ban megvádolták, hogy kenőpénzt fogadott el illegális flippergépek ügyében, de felmentették, mert kiderült, hogy rágalom volt az egész, ahogy az is, hogy nyilvánosan megpofozta a feleségét. Garriont azzal is vádolták, hogy a maffia zsebében van: valójában ő volt az, aki felismerte, hogy a maffia részt vett a Kennedy-gyilkosságban, amit az is bizonyít, hogy Oswald merénylője, Jack Ruby szorosan kapcsolódott a szicíliai–amerikai maffiához, miközben bizonyítottan az FBI informátora is volt.

A Kennedy-merénylet alkalmával a média és a kormányzati szervek, mondjuk úgy, a ,,háttérbürokrácia” megakadályozta, ellehetetlenítette az egyetlen bűnvádi pert. A Shaw-per után Garrison három könyvet írt a Kennedy-gyilkosságról, az első a Heritage of Stone volt 1970-ben. Ebben írja az 1967-es tárgyalásról: „Az ezt követő három év során lezajlott csata Amerika egy olyan részét tárta elénk, amelyről álmodni sem mertünk. Nagyon világossá vált számomra, hogy ez már nem az az ország, amelyben fiúként felnőttem. Ez már egy olyan nemzet volt, amelyet egy hatalmas hazai hírszerző szervezet irányított, amely arra törekedett, hogy lejárasson vagy megsemmisítsen mindenkit, aki kétségbe merészelte vonni a tekintélyét.” A valódi kérdés tehát nem is az, hogy ki ölte meg Kennedy elnököt, hanem hogy miért ölték meg, mert a válasz kulcsfontosságú az amerikai nemzet mai helyzetének megértéséhez, amikor egy új katonai birodalom irányítása alatt kénytelenek figyelni, hogy a CIA és a hadseregük mit művel szerte a világban.

Garrison ebbe a kiépült globális szuperállamba, más néven mélyállamba ütközött bele, ami egy olyan organizmus, amely elkötelezett amellett, hogy megőrizze hatalmas erejét az igazsággal, a történelemmel szemben. A szuperállam technikusai, figyelmen kívül hagyva az erkölcsöt és a történelem tanulságait, megvédik a szuperállamot minden szükséges megtévesztéssel vagy pusztítással. Ennek az organizmusnak lényeges elemét képezi a titkosrendőrség szerte a világban és az országon belül. Mindez a nemzetbiztonság nevében történik, de a nemzetbiztonság nevében követi el a hadviselő állam a legszörnyűbb emberiségellenes bűneit is. „Hazánk új hatalmi struktúrája már nem az volt, amilyennek az alkotmányban elképzelték.” Mindez Garrison szerint azért történt, mert Amerika hatalmi súlypontja már régen a hadviselési érdekek irányítása alá került, és a szabad társadalom minden jele, amely még mindig látható volt, füzérek, talmi díszek voltak csupán, hogy megtartsák a lakosság bizalmát. Tanulságos szavak, mindmáig azok. 

Kevin Costner a JFK-ban Fotó: AFP

Garrison harmadik könyve a Kennedy-gyilkosságról, az On the Trail of Assassins (Bérgyilkosok nyomában) 1988-ban bestseller lett. Annak is köszönhette a figyelmet, hogy ebből készült el Oliver Stone JFK című, nagy hatású filmje, amely, mondhatni, újranyitotta a Kennedy-merénylet aktáit. Garrison maga is játszott a filmben, Earl Warren főbírót alakította. A JFK-t olyan társadalmi felháborodás követte, hogy a kongresszus egy évvel később kénytelen volt törvénybe foglalni, hogy a merénylet aktáit nyilvánosságra kell hozni. Garrison ebben az évben halt meg. Nagyjából hatmillió adatot és dokumentumot nyilvánossá is tettek, de még mindig nem az összeset. Erre 2029-ig kell várni, mert a fennmaradt iratok továbbra is államtitkot képeznek.

Borítókép: Kevin Costner a JFK-ban (Fotó: AFP)