Élt, amikor halni kellett

Ez apám leggazdagabb beszámolója arról, mit élt ált a világháború alatt. Egyben pedig az egyik legjobb film, ami az elmúlt években Lengyelországban készült – mondja a Lugasnak Matthew Tyrmand a Filip című moziról, amely e héttől látható a hazai filmszínházakban. Az alkotás alapjául szolgáló azonos című önéletrajzi regény írója, Leopold Tyrmand fiát apja náci- és kommunistallenes örökségéről is kérdeztük.

Olyat tesz, amiről a legtöbben nem is álmodhatnak, sem üldözők, s pláne nem üldözöttek: zsidó létére élni merészel a holokauszt idején. Nem is olyan rosszul, bár egyetemi tanulmányainak félbeszakítására kényszerül Lengyelország náci megszállása és gettósítása miatt. Igaz, magát hamis papírokkal franciának kiadó kényszermunkásként, de pazar környezetben, számos más külföldivel együtt szolgál a frankfurti Park Hotelben. Közben strandol is, nőket csábít el. Okosban csurran-cseppen egy kis itóka és finom falat is Filipnek, a náci időkben magát hátrányos származása dacára meghúzó pincérnek, miközben – 1943 körül – az „árja faj” legkiválóbbjainak kikiáltott német férfiak tömegével vesznek oda a fronton. A címszereplő Filip – Eryk Kulm mesteri, az el- és megjátszott testi élvezetek dacára is megerőltető színészi alakításában – éppen ezt használja ki: pótmunkaerőként nemcsak márkás francia bort lopva, de a frontszolgálat miatt férfiéhségben szenvedő frankfurti német nők nemi vágyait is kihasználva. Ez az egyik fő motívuma Michal Kwiecinski rendező-forgatókönyvíró lengyel filmdíjakat már besöpört idei alkotásának, amelyet e héttől a magyar mozilátogatók is láthatnak. Elvégre milyen „eszköz” van egy sármos lengyel zsidó menekült kezében a gonoszság birodalmában? Egy-egy női testrész. Filip az elcsábított német nőket megszégyenítve bosszulja meg a nácizmust. Ez alól csak egy laboránslány, Lisa (Caroline Hartig) talán a kivétel, akivel valódi érzelmeket táplálnak egymás iránt, de Filip úgy érzi, a menekülés érdekében szakítania kell vele is.  

Filip Eryk Kulm megformálásában (Forrás: Pannónia Entertainment)

Máskülönben ugyanis – ahogy az 1941-es harmadik zsidótörvény óta egyébként Magyarországon is –, szigorú „fajgyalázási” törvények vannak érvényben ekkor a náci Németországban. A tiltott kapcsolat miatt Filip szintén nőcsábász pincértársát, a még csak nem is zsidó, hanem olasz Francescót felakasztják a nácik. A tét tehát nem kicsi, maga a túlélés, de a végén a felszolgáló megmenekül. Ugyanúgy át tud slisszolni Párizsba, ahogy hamis francia papírokkal – és jó nyelvtudással – már Frankfurtban is meghúzta magát, többek közt román, holland és belga pincértársaival együtt, a náci elitet kiszolgálva. Azért nem mindig feltétel nélkül. Van, hogy Filip alkalmazkodásból maga is Hitler üdvözlésére lendíti a karját, ám máskor, a film talán legzseniálisabb jelenetében kiderül, jobbja azért marad tétlen, amikor felcsendül a náci himnusz, mert átmeneti urai hű szolgájaként kezei egy tálca pezsgővel vannak éppen teli… 

– A Filip apám leggazdagabb beszámolója arról, mit élt ált a világháború alatt

– mondja a Lugasnak Matthew Tyrmand, a film alapjául szoló, azonos című regény írójának fia, aki nem hivatalosan koproducerként működött közre az elmúlt hét évben Kwiecinski mellett. (A 72 éves rendező nem ismeretlen a magyar nézők előtt, Menjünk holnap moziba című romantikus drámáját 2007-ben mutatták be nálunk.) 1961-ben a Filip volt a nácik és a kommunisták által egyaránt üldözött Leopold Tyrmand (1920–85) lengyel író utolsó műve, amely megjelenhetett a szülőföldjén. Pár évvel később kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol a gyermekei is születtek. 

– Apámtól nem sokat tudtunk meg erről az időszakról, részben azért, mert kicsik voltunk a nővéremmel, amikor meghalt. De azt tudjuk, hogy Amerikába érkezése után sokkal nyíltabban beszélt a kommunizmussal és a vasfüggöny mögötti élettel kapcsolatos tapasztalatairól. Szerinte szükség is volt erre a harc folytatásához és a hidegháború megnyeréséhez

– meséli az ifjabb Tyrmand, hozzátéve, a holland Piettel, akit a filmben francia Pierre-re formáltak át, apja a háború után is baráti kapcsolatot ápolt.

A Varsóban született Leopold Tyrmandot a világégés idején először a szovjet titkosszolgálat, az NKVD tartóztatta le Vilniusban, ahol a Komszomolszkaja Pravda újságírójaként dolgozott. Szovjetellenes szervezkedésért nyolc év börtönre ítélték, de megszökött, majd – miközben végbement a lengyel holokauszt, amelyben hárommillió embert öltek meg – ott lelt menedékre, ahol a nácik ekkor már a legkevésbé sem sejtettek zsidót: a Harmadik Birodalomban. Később, az egyre intenzívebb szövetséges bombázások idején előbb Frankfurtból Párizsba, majd Skandináviába szökött, hogy aztán egy Oslo melletti lágerben érje a felszabadulás.

Az idősebb Tyrmand – akire a lengyel olvasóközönség idősebb nemzedékei jól emlékeznek – a nácizmus elmúltával sem lett a hatóságok kedvence. 

– Másként gondolkodóként szerzett hírnevet, mint író és újságíró, valamint a dzsessz rajongójajént és népszerűsítőjeként a sopoti és varsói dzsesszfesztiválok elindítója volt. Már számos városban, Varsóban, Lódzban, Poznanban, Wroclawban is utcát neveztek el róla. Naplóját, amelyet 1954-ben írt a kommunizmus alatti életről, 1980-ban adták ki, ma pedig a legtöbb középiskolában és a felsőoktatási intézményekben része a tantervnek

– mondja az író Amerikában újságíróként és befektetőként is nevet szerzett fia. „Tyrmand gyűlölte a kommunizmust. A maga módján fejezte ki az ellenérzését, hangsúlyozva a különállását. Gyűlölte a szürkeségét, a képmutatását, az egyformaságát és annak szükségességét, hogy szabályokhoz kell igazodni. Voltak, akik arrogáns sznobnak tartották, míg mások szókimondó írónak, aki nem fél megvallani, mit gondol” – olvasható a születésének századik évfordulójára, 2020-ban megjelent méltatásban. A szejm, a lengyel parlament alsóháza egy határozatával ezt az esztendőt Leopold Tyrmand évének nyilvánította.    

A hatmillió európai zsidó, köztük Filip családjának életét is követelő holokausztban tömegek osztoztak egy típussorsban. 

A Filip részben jiddis nyelven játszódó nyitójelenetei százezrek halálára emlékeztetnek a később, 1943-ban felszámolt varsói gettóból, amely Roman Polanski 2002-es filmjéből, A zongoristából itthon is ismerős lehet a filmvászonról. De éppen az események és a körülmények abszurditása révén meg is menekültek emberek különös módokon, a szerencsének, a talpraesettségüknek vagy mindkettőnek köszönhetően. Ez utóbbi igaz a főhősre is: egy barátját helyette lövik agyon, amikor pedig felfedi valódi énjét egy náci tiszt előtt, az nem hisz neki, úgy vélve, megőrült. Más sem az, akinek tűnik: a látszólag nácikkal hetyegő lengyel lány valójában az ellenállás embere, aki merényletet szervez és hajt végre a szállodában. A főhős kelletlenül segít Marlenának (Sandra Drzymalska), mert az egykori iskolatársaként tudja féltve őrzött titkát, hogy zsidó – itt, az alaptörténettel ellentétben nem rajta nem látnak át, hanem ő másvalakin. Eryk Kulm egyébként egy évet készült a szerepre, felszedett – izomban – tíz kilót, megtanulta szerepét németül és franciául, valamint táncolni és bokszolni is. – A rendező azt mondta, menjek edzeni: fessnek kell lennem. Filip teste egyfajta lázadás a háború ellen és része az álcájának – nyilatkozta Kulm. Idegei azonban egyre kevésbé vannak kötélből, nagyon közel kerül a lebukáshoz. Mindenesetre a színész egy évtizeddel idősebb annál, mint amennyi Leopold Tyrmand a történtek idején volt, ám ez a legkevésbé sem árt a filmnek: az író huszonévesen a legtöbb kortársánál érettebb és élelmesebb lehetett. 

A Filip – érdeklődés és ízlés dolga – holokausztfilmként és erotikus történelmi drámaként is nézhető. 

Persze, mint a legtöbb nemzetközi alkotásból, ebből sem maradhat ki egy magyar szereplő, történetesen – és „természetesen” – egy László nevezetű, a kényszermunkás pincérbrigád egyik tagja. Egyetlen mondata, amit a nyelvünkön elmond, kicsit kesernyés: nem szereti a citromot.

Borítókép: Filip Eryk Kulm megformálásában (Forrás: Pannónia Entertainment)