Élt, amikor halni kellett

Ez apám leggazdagabb beszámolója arról, mit élt ált a világháború alatt. Egyben pedig az egyik legjobb film, ami az elmúlt években Lengyelországban készült – mondja a Lugasnak Matthew Tyrmand a Filip című moziról, amely e héttől látható a hazai filmszínházakban. Az alkotás alapjául szolgáló azonos című önéletrajzi regény írója, Leopold Tyrmand fiát apja náci- és kommunistallenes örökségéről is kérdeztük.

A Varsóban született Leopold Tyrmandot a világégés idején először a szovjet titkosszolgálat, az NKVD tartóztatta le Vilniusban, ahol a Komszomolszkaja Pravda újságírójaként dolgozott. Szovjetellenes szervezkedésért nyolc év börtönre ítélték, de megszökött, majd – miközben végbement a lengyel holokauszt, amelyben hárommillió embert öltek meg – ott lelt menedékre, ahol a nácik ekkor már a legkevésbé sem sejtettek zsidót: a Harmadik Birodalomban. Később, az egyre intenzívebb szövetséges bombázások idején előbb Frankfurtból Párizsba, majd Skandináviába szökött, hogy aztán egy Oslo melletti lágerben érje a felszabadulás.

Az idősebb Tyrmand – akire a lengyel olvasóközönség idősebb nemzedékei jól emlékeznek – a nácizmus elmúltával sem lett a hatóságok kedvence. 

– Másként gondolkodóként szerzett hírnevet, mint író és újságíró, valamint a dzsessz rajongójajént és népszerűsítőjeként a sopoti és varsói dzsesszfesztiválok elindítója volt. Már számos városban, Varsóban, Lódzban, Poznanban, Wroclawban is utcát neveztek el róla. Naplóját, amelyet 1954-ben írt a kommunizmus alatti életről, 1980-ban adták ki, ma pedig a legtöbb középiskolában és a felsőoktatási intézményekben része a tantervnek

– mondja az író Amerikában újságíróként és befektetőként is nevet szerzett fia. „Tyrmand gyűlölte a kommunizmust. A maga módján fejezte ki az ellenérzését, hangsúlyozva a különállását. Gyűlölte a szürkeségét, a képmutatását, az egyformaságát és annak szükségességét, hogy szabályokhoz kell igazodni. Voltak, akik arrogáns sznobnak tartották, míg mások szókimondó írónak, aki nem fél megvallani, mit gondol” – olvasható a születésének századik évfordulójára, 2020-ban megjelent méltatásban. A szejm, a lengyel parlament alsóháza egy határozatával ezt az esztendőt Leopold Tyrmand évének nyilvánította.    

A hatmillió európai zsidó, köztük Filip családjának életét is követelő holokausztban tömegek osztoztak egy típussorsban. 

A Filip részben jiddis nyelven játszódó nyitójelenetei százezrek halálára emlékeztetnek a később, 1943-ban felszámolt varsói gettóból, amely Roman Polanski 2002-es filmjéből, A zongoristából itthon is ismerős lehet a filmvászonról. De éppen az események és a körülmények abszurditása révén meg is menekültek emberek különös módokon, a szerencsének, a talpraesettségüknek vagy mindkettőnek köszönhetően. Ez utóbbi igaz a főhősre is: egy barátját helyette lövik agyon, amikor pedig felfedi valódi énjét egy náci tiszt előtt, az nem hisz neki, úgy vélve, megőrült. Más sem az, akinek tűnik: a látszólag nácikkal hetyegő lengyel lány valójában az ellenállás embere, aki merényletet szervez és hajt végre a szállodában. A főhős kelletlenül segít Marlenának (Sandra Drzymalska), mert az egykori iskolatársaként tudja féltve őrzött titkát, hogy zsidó – itt, az alaptörténettel ellentétben nem rajta nem látnak át, hanem ő másvalakin. Eryk Kulm egyébként egy évet készült a szerepre, felszedett – izomban – tíz kilót, megtanulta szerepét németül és franciául, valamint táncolni és bokszolni is. – A rendező azt mondta, menjek edzeni: fessnek kell lennem. Filip teste egyfajta lázadás a háború ellen és része az álcájának – nyilatkozta Kulm. Idegei azonban egyre kevésbé vannak kötélből, nagyon közel kerül a lebukáshoz. Mindenesetre a színész egy évtizeddel idősebb annál, mint amennyi Leopold Tyrmand a történtek idején volt, ám ez a legkevésbé sem árt a filmnek: az író huszonévesen a legtöbb kortársánál érettebb és élelmesebb lehetett. 

A Filip – érdeklődés és ízlés dolga – holokausztfilmként és erotikus történelmi drámaként is nézhető. 

Persze, mint a legtöbb nemzetközi alkotásból, ebből sem maradhat ki egy magyar szereplő, történetesen – és „természetesen” – egy László nevezetű, a kényszermunkás pincérbrigád egyik tagja. Egyetlen mondata, amit a nyelvünkön elmond, kicsit kesernyés: nem szereti a citromot.

Borítókép: Filip Eryk Kulm megformálásában (Forrás: Pannónia Entertainment)