Ragacsos süteménnyel, lisztet szórva, vizet locsolva ünneplik az újévet

Délkelet-Ázsiában március végén, április elején érkezik a perzselő hőség, a városokba akár 35-40 fokot hozva a kiemelkedően magas páratartalom mellé. Ez az év legmelegebb időszaka, mégis érdemes idelátogatni, ugyanis Kambodzsától Laoszon át Thaiföldig ekkor köszöntik az újévet. Kambodzsában ragacsos süteménnyel ünnepelnek a khmerek, a laoszi pii maikor lisztet szórnak, a thai szongkranon pedig vizet locsolnak egymásra az emberek, így kívánva békét, jó egészséget, boldogságot, szerencsét és gazdagságot a következő esztendőre.

Szongkran Bangkokban Fotó: SONGPHOL THESAKIT

Ott Attila visz körbe a szigeten. Esténként magyarokkal és szlovákokkal pálinkával koccintunk a Rózsaszín Párduc bárban, napközben néhány magyarral és thai barátnőikkel úszunk teknősökkel, rájákkal, óriási halrajokkal a korallok között, pápaszemes lemúrokat nézünk, a hegyekben koktélozunk, estére pedig a strandokon dobok ritmusára táncolunk és köszönünk el a lemenő naptól. A sziget az alternatív életmódot kedvelő hosszú távú utazók, digitális nomádok, vállalkozók és hippik kedvence. Ám még a nagy harmóniában is feltűnő, milyen sok vízipisztolyt és a rövid ujjú, virágmintás inget árul a helyi bazársor – a jól megszokott elefántos nadrághoz aligha illik a virágmintás ing. Az első szervezkedés nyomán vagyok kénytelen ráébredni, hogy mégsem lett volna baj lecserélni ruhatáramat, mivel a thai újév teljesen új szintre emelheti a szilveszterezéseimet. A Rózsaszín Párducban másról sem szól a polémia, minthogy mennyi vizet rendelünk, ki mekkora kukásbödönt hoz (amiből lehet önteni a vizet), kinek a platós kocsijára rakjuk fel, és legyen-e egyenruhaként szolgáló, azonos virágmintás ingünk.

Thaiföldön és Délkelet-Ázsia nagy részén a szilveszter több napos program, koncertekkel, utcabálokkal, technozenével és az elmaradhatatlan vízlocsolással. Az egészen picurkáktól kezdve az idősökig mindenki az utcákon nevet, táncol, vizet spriccel, jó szerencsét és boldogságot kíván. A szongkran Ko Phanganon mindössze egy napig tart április 13-án, Bangkokban már négynapos, Pattaján tíz, a digitális nomádon kedvencén, az északi Csiangmajban pedig 15 napos az ünnepségsorozat.

Már korán reggel lázas a készülődés a szállásomon. A személyzet WhatsApp-üzenetben írja, hogy a konyha és a tengerparti bár tízkor bezár és tizenegykor együtt indulunk a városba taxikkal. A thaiok mindenkit bevonnak az ünneplésbe, olyan nincs, hogy valaki száraz maradjon, mert az balszerencsét hoz. Én is feltöltöm a rózsaszín vízipisztolyom, majd, mint egy kommandós, settenkedem le a partra. Reggel tízkor a reggelizőasztalokon már sörök, hintőpor és a méretes vízipisztolyok sorakoznak. A bátrabbak több mint félméteres, kétliteres gépágyúval felszereltek, és amint megjelenek, vizes tálakba öntik hintőport, és azzal locsolják egymást.

Tizenegyre Thong Szala főutcája lázban ég. Már távolról lehet hallani a hatalmas hangszórókból a thai diszkó- és technozenét. Az utcán a lányok nyakig vizesek és hintőporosak, a szemben álló csapat egyen-virágmintás pólóban önti a motorosokra a vizet az olajoshordókból. Egy kisboltnál gyerekmedencét fújnak, amibe a slaggal vezetik a vizet. A gyerekek vígan ugrálnak a medencébe, miközben szüleik megállás nélkül locsolják az arra járókat és közben jókívánságokat mondanak. Délre óriási népünnepély, csúcsforgalom van az utcán, mert mindenki, akinek motorja vagy platós autója van, párjával és családjával spricceli a többieket a járművéről. Csapatunk a nagy kukásbödönből gazdálkodik. Miután fogyóban a muníciónk, muszáj összefogni a boltosokkal az utánpótlás érdekében. A lajtoskocsi vezetője a legkelendőbb aznap, mindenki próbál hozzáférni a boldog káoszban. A nap későn zárul, amikor már nem nagyon lehet vizet szerezni.

A szigeti élmények után utam Bangkokba, az ünneplés központjába vezet. Három napon keresztül a város a negyvenfokos hőség ellenére énekel és táncol, a szállodám környéke déltől alakul csatatérré. 

Az álmos kis sikátorokban először néhány tinédzser jelenik meg hatalmas vízipisztolyokkal, majd családok is. Apukák és anyukák félméteres fegyvert fognak, az ötévesnél nem idősebb kicsik krokodilos vízipisztollyal sétálnak.

 Az utcákon szabad locsolni, de a tömegközlekedési eszközökön nem lehet víz a tartályokban. Naplemente után a masszázsszalonok lépcsőire állnak fel a családok három-négy sorban, és spriccelik az arra járókat. Sajnos Ko Phanganon maradt a fegyverem, így kénytelen vagyok laposkúszásban, faltól falig haladni, de mégsem úszom meg a csuromvizes ruhát. Az utcai árusoknál kénytelen vagyok kérni két zacskót is a táskámra, hogy legalább a telefonom túlélje a napot. Estére a tűzijátékok és a többezres koncertek nyomán egyvalamiben biztos lehetek: a thaiok az újévvel nem viccelnek.