„Halált virágzik most a türelem…” – 80 éve ölték meg Radnóti Miklóst

A humanizmust és az örök emberi minőséget hirdette, ha rezignáltan, elcsigázottan is.

Radnóti-megemlékezés Abdán. Forrás: Magyar Versmondók Egyesülete

Nagyon eltérő viselkedésformákat vált ki az emberekből a szenvedés, a kilátástalanság, a reménytelenség. Az alkotó értelmiségiek sok esetben a maguk által teremtett világba, a művészetbe és az alkotásba – mint kvázi terápiás folyamatba – menekülnek a valóság ridegségéből és kegyetlenségéből. Így volt ez Marcus Aurelius esetében is, aki itt, a mai Magyarország szívében, a Duna mentén a kvádok és a markomannok, ezen római szempontból nézve barbár népek elleni háború közben írta elmélkedéseinek bizonyos töredékeit, miközben emberek ezrei, sőt tízezrei haltak meg a harcokban néhány nap alatt. Sztoikus filozófia és érdekek mentén átgondolt stratégia, köldöknézőnek tetsző öncélú bölcselkedés és véres pusztítás álltak egymással szemben. Vagy fértek meg békésen egymással? Már nem deríthető ki, hogy mi játszódott le a filozófuscsászár fejében több mint ezernyolcszáz évvel ezelőtt.

Hasonló helyzete volt Várkonyi Hildebrand Dezsőnek, a neveléstudósnak és filozófusnak, az ősi kultúrák, a dunántúli lélek és Petőfi kutatója, Várkonyi Nándor testvérének. (Utóbbi Kodolányi János Vízözön című mitikus regénye siket könyvtárosának, Ur-Baunak, Éanna könyvtára igazgatójának, „Isten hűséges kutyájának” volt a modellje.) Ő az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverésének idején fejezte be Pascal-fordításait és -értelmezéseit, s az azokhoz készített kommentárjait. Fönn, a lakásban a filozófia legmélyebb vizeiben úszott, az ablakából az utcára lenézve pedig látta a szovjet invázió tankjai érkezésének gonosz sekélyességét. 

Forrás: Magyar Versmondók Egyesülete

S így volt ez a nyolcvan évvel ezelőtt meggyilkolt Radnóti Miklós esetében is, aki a magyar társadalomból jogi úton kirekesztve (noha a magyar költészeti hagyományt mindig sajátjának vallotta és Balassi Bálintot, Berzsenyi Dánielt és Arany Jánost tekintette szellemi rokonának) munkaszolgálatokat, munkatáborokat és erőltetett meneteket végigkínlódva halt meg gyalázatos körülmények között 1944. november 9-én.

Mégis: szinte élete utolsó napjáig, a sajátos és kissé kisiskolásénak tűnő gyöngybetűivel írta rendületlenül végidejének verseit, amelyeket a legendás Bori notesz őrzött meg az utókornak.

„Csak tudnám nyöszörgök kinek-minek / A senkinek súgja a semminek // Mert ez nem egy az eszközök közül / ezen fény szikrázik ezen köd ül // mint hegy csúcsán Ez él Ez az hogy élsz / Egy porcikájában a végtelen egész // és egyikükre sincs meggyőző magyarázat / Elbukik föltámad megalázkodva lázad // majd végigver mindent mint a tavasz zöld ostora / a tetszhalott ágat Ne add föl Ne add föl soha” – írta Orbán Ottó A XX. század költői (1988) című versében.

Valóban a senkinek és a semminek írt volna a halál torkában Radnóti? Bizonyosan nem, hiszen nyolcan évvel elhunyta után a szövegei révén beszélgethetünk vele. Nekünk írt. Azoknak, akik olvassák, s ezáltal nemcsak a verseit és a gondolatait, de őt magát is életben tartják, hiszen akiről beszélünk, az létezik, az itt van. S noha az alkotót elpusztították, az alkotásait olvassuk, élővé tesszük és párbeszédbe kezdünk velük. Így van ez Marcus Aurelius gondolataival éppúgy, mint Várkonyi Hildebrand Dezső Pascal-értelmezéseivel. (Várkonyi professzor egyébként a nevéből a VII. Gergely pápára utaló Hildebrand szót az 1940-es évek második felében, a kommunista diktatúra kiépülése idején elhagyta, a bencés rendből kilépett, világi ember lett és meg is nősült.) 

Jó egy évtizeddel ezelőtt – Olasz Sándor irodalomtörténész professzor, a valamikor szebb napokat látott Tiszatáj című irodalmi folyóirat főszerkesztője – fölkérésére szemináriumot tartottam a szegedi egyetem magyarszakos hallgatóinak Archaizmus és modernitás Radnóti Miklós költészetében címmel. Az órákon mindig hangsúlyoztam, hogy a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozó, s minden értelemben modern költő volt Radnóti. Az irodalomtörténetünk által számontartott és leginkább értékelt kanonizált szövegei mégis egyrészt a klasszikus és ősi eclogaformában született költeményei, másrészt a szinte primitív egyszerűséggel, szikáran és eszköztelen lírai megoldásokkal megalkotott versei, a Bori notesz kockás lapjain megőrzöttek. 

Mellézuhantam, átfordult a teste / s feszes volt már, mint húr, ha pattan. / Tarkólövés. – Így végzed hát te is, – / súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan. / Halált virágzik most a türelem. – / Der springt noch auf, – hangzott fölöttem. / Sárral kevert vér száradt fülemen

– vetette papírra utolsó sorait (a razglednicák közül a negyediket) Radnóti Miklós néhány nappal meggyilkolása előtt 1944. október 31-én, Szentkirályszabadján. Helyi hagyomány szerint ebben a faluban négyelték föl Szent István emberei a legyőzött Koppányt. Az erőszakos halál és a kiontott vér ott lapulna a település földjében? Hidat képezve Koppánytól Radnótiig, és rámutatva a magyarság évezredes múltú testvérgyilkosságainak tragikumára? Lehet.

A razglednica magyarul képeslap. Ki ír képeslapot? Aki üzenni akar, aki gondol ránk, akinek van megosztandó élménye. 

Az elkerülhetetlen véggel szembesült Radnóti szellemi alapállása bámulatos és csodálatraméltó: alkotó emberként, költőként nézett farkasszemet a halállal, s írta költői képeslapokra üzenetét. A humanizmust és az örök emberi minőséget hirdette, miközben rezignáltan, elcsigázottan, ugyanakkor érzékletesen és realista nyíltsággal megírta, hogy „Fölöttünk fú a förtelmes halál”.

Nyolcvan esztendővel ezelőtt, élete utolsó napjaiban is a magyar irodalmi hagyományt éltette, adta tovább és gyarapította Radnóti Miklós. Komoly és súlyos örökség ez. Az emberi szenvedés végleteinek megtapasztalása és a halál elkerülhetetlenségével való szembesülés idején miért – és főleg: kinek – ír az ember? Miféle kényszer ez? A kérdés örök. Hogy ismét Orbán Ottó szavaival fogalmazzam meg: „Mi csillog mégis itt Miféle szerelem / lidérces szelleme játszik velem // hogy a rám maradt beszédes csodát / épségben sértetlenül adjam át”. Radnóti sértetlenül adta át a csodát. Így vált halhatatlanná. Mi pedig az adósaivá.

Borítókép: Radnóti-megemlékezés Abdán (Forrás: Magyar Versmondók Egyesülete)