– Ön Argentínában született. Hogy kerültek oda a szülei?
– Tisza István miniszterelnöknek két gyermeke volt, István és Júlia, aki kisgyermekkorban elhunyt. Az én nagyapám az ifjabb István volt, három gyermeke közül a legidősebb, Lajos Kálmán, azaz Papi volt az én apám. Ebben a bevezetőben nagy családregény rejlik egy naposan elhunyt testvérrel, osztrák menekülttáborral, Fiuméből indult hajóúttal, Argentínába költözéssel, persze Észak-Amerika volt a cél. 1949-ben én voltam az első az öt gyerekből, aki Argentínában született. A Mami, Brennert Gréta Észtországból származott, Papival németül beszéltek, de a Buenos Aires-i magyar kolóniában megtanult magyarul. Hat hónaposan felköltöztünk északra, a bolíviai határhoz, az Andok aljára, Jujuj tartományba.
– Miért pont oda?
– Papi egy gazdag birtokos alkalmazásába került, egy akkora ültetvényen szolgált gazdaságvezetőként, amelyet lóháton sem lehetett bejárni egy nap alatt. Tizenegy éves koromban átmentünk élni Kolumbiába, mert Papi állatorvosként egyetemi katedrát kapott, zoológiát és agrártudományt tanított. Aztán 1964-ben észt kvótát kaptak az USA-ba, és Papit meghívták New Yorkba egyetemi tanárnak. Amikor odaértünk, tudatták, hogy az egyetemi állás anyagi okok miatt megszűnt. Így egészen lent kezdte, volt inas, sofőr, kapus, a Mami pedig szakácsként dolgozott. Én akkor már tizennégy éves voltam, Minnesotába küldtek tanulni.
– Ebből a változatos gyermekkorból milyen emlékeket őriz?
– Elsősorban tökéletes gyerekkori emlékeket, négy fiútestvérrel a dzsungel közepén. A paradicsomban: mindenféle citrusgyümölcs termett, az iskolába lóháton mentünk, a ház körül mini állatkertünk volt struccmadárral, olyan pumával, amelynek még csukva volt a szeme, amikor Papi rátalált, s a Mami táplálta cumisüvegből, s ez a puma veszekedett azért, hogy ő üljön a Mami ölébe, s ne a György testvérem. Volt egy hosszú orrú hangyaevőnk, aki járt-kelt a lakásban, míg a Mami apám elé állt, s azt mondta: döntened kell arról, ki marad, én vagy a hangyaevő, mert mindketten nem fogunk itt élni! Sok évvel később mikor Papi haldokolt, s ott voltunk nála a kórházban, ránk nézett s azt kérdezte: hibát követtem el, amikor Mamit tartottam meg a hangyaevő helyett? Ez persze csak tréfa, de a tréfa minden rosszban is jellemző ránk.