Hármas jubileumot ünnepel a teljes ember iskolája

Vannak iskolák, ahová belépve rögtön érzékeljük, hogy itt nemcsak tanítás folyik, hanem otthon is érzik magukat a diákok. Budapesten, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont falai között ezt a hangulatot érzékeli a látogató: kellemes zsibongást, mosolygó arcokat, a tanteremből kiszűrődő énekhangot. Reggel osztályfőnöki tíz perc, ima, néhány személyes szó, az új napra készülő közösség derűje a napirend. Hármas jubileumot ünnepelnek ebben a tanévben: 75 éve vette át a Boldogasszony Iskolanővérek rendje a gimnáziumot, illetve harminc esztendeje indult el az általános iskola és a zeneiskola. A Patronában, a teljes ember iskolájában jártunk.

Az iskolával ismerkedve hamar világossá válik számunkra, hogy a „teljes ember iskolája” kifejezés nem csupán jól csengő intézményi jelszó. A Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontban hisznek abban, hogy feladatuk több a tudás átadásánál. Fontos számukra, hogy diákjaik értelmükben, lelkiségükben és emberi kapcsolataikban is gazdagodjanak. Magas színvonalú tudást adnak, keresztény értékek mentén nevelnek, és olyan közösséget építenek, ahol az emberek figyelnek egymásra. Tanáraik személyes odafigyeléssel segítik a diákokat abban, hogy felfedezzék tehetségüket és megtalálják saját útjukat. 

Iskolaközpontunk részeként működik Magyarország egyetlen leánygimnáziuma. Ez kegyelem, felelősség és egyedülálló hivatás

– fogalmaz Vándor Ildikó főigazgató. A mai Patrona eredeti alapítója és korábbi fenntartója az Isteni Szeretet Leányai Kongregációja volt, amely 1870-ben kezdett működni Magyarországon. Tevékenységük mind a jótékonyság, mind a leánynevelés terén elismerésben részesült az akkori hatóságok részéről. 1930-ban kezdte meg működését gimnáziumuk, amelyet a Magyarok Nagyasszonya iránti tiszteletből Patrona Hungariaének neveztek el. 1948. június 16-án államosították az iskolákat, de az állam és az egyház között 1950-ben létrejött megegyezés következtében a Patronát átvette a Boldogasszony Iskolanővérek rendje. Ez a rend 1858 óta van jelen Magyarországon, hivatásuk az oktatás és a nevelés. A gimnázium ettől kezdve a debreceni Svetits iskola mellett a katolikus nőnevelés bástyájává vált. A Boldogasszony Iskolanővérek Boldog Gerhardinger Mária Terézia által 1833-ban, Münchenben alapított pápai jogú katolikus női szerzetesrend. A tanítóként működő rendalapító világméretű látásmódot, átfogó felelősségtudatot kívánó, értéket közvetítő és ápoló, igazságosabb társadalom építését célzó szolgálatnak tekintette a nevelést. Nem csupán elméleti alapvetéseket fogalmazott meg rendtársai számára, hanem gyakorlati útmutatásokat is adott, illetve számos újítást vezetett be a nevelésben-oktatásban.

Így például számukra a gyermek munkatárs, nem megtöltendő, üres edény. Tömegnevelés helyett személyre szabott, differenciált oktatást vezetett be.

A Patronában a hitnek is a természetesség az egyik legfőbb ismertetőjele. Liturgikus ünnepek, szentmisék, reggeli és délutáni imák, hittanórák, nővéri jelenlét – mindez a közösség ritmusában történik. Az iskola fenntartója ma is ugyanarra a kérdésre keresi a választ, amelyet a rendalapító öröksége hagyott hátra: miként lehet megvalósítani a mai kor problémáira válaszoló, mégis keresztény értékrendű nőnevelést? Lobmayer M. Judit nővér, a rend tartományfőnöknője erről így nyilatkozott korábban:

A közösség számunkra az a közeg, ahol örömmel vagyunk jelen, ahol támogatni tudjuk egymást. Fontos, hogy a mindennapi szolgálatot és az istenkapcsolatunkat egyszerre éljük meg.

E mondatban talán benne van az egész Patrona titka: a hit nem leválik a munkáról, hanem átszövi azt.

Fotó: Kurucz Árpád

Összetartó közösség

A patronások szerint a nyugodt környezet, a koncentrált tanulás és az összetartó női közösség a legfontosabb előnye a lányiskolának. – A Patronában olyan közösség jön létre, ahol mindenki a neki legmegfelelőbb módon fejlődhet, és a pedagógusok is jobban oda tudnak figyelni arra, hogy a lányok milyen problémákkal vagy kihívásokkal küzdenek és mi foglalkoztatja őket – mondja a főigazgató. Szavai mögött egy olyan pedagógiai tapasztalat áll, amelyet visszaigazolnak a mindennapok: a lányok kevesebb megfelelési kényszerrel, nagyobb biztonságérzettel tudnak jelen lenni. Ezt a biztonságot fogalmazza meg Haupt Eszter is, aki ma már tanárként van jelen ugyanazokon a folyosókon, amelyeken valaha diákként járt tizenkét évet. Visszatérése önmagában is beszédes. – Itt a mindennapi életben amiatt, hogy csak lányok vannak, egy sokkal bizalmasabb légkör tud kialakulni. Azokat a témákat, amiket szégyellnének fiúkkal megosztani, itt nyugodtan elmondhatják, önmaguk lehetnek. Nem kell például azon szoronganiuk, mit vegyenek fel, csak mert tetszeni akarnak valakinek –meséli mosolyogva, majd hozzáteszi: a csöndesebb lányok is jobban kibontakozhatnak, nem vesznek el a szerepjátékok és szorongások között.

A Patrona egyik legérdekesebb sajátossága, hogy nem valamiféle régimódi védettségbe zárja a tanulókat, hanem megerősíti őket abban, hogy később helyt tudjanak állni. A főigazgató szerint ezt a célt szolgálják a különleges foglalkozások is. Az Osztozó nevű program immár másfél évtizede része a gimnáziumi életnek. Ezeken az alkalmakon a diákok olyan kérdésekről beszélgetnek, amelyek a serdülőkor érzékeny világát érintik: identitásról, jövőképről, stresszről, erőszakmentes kommunikációról, kapcsolatokról, önismeretről. A tizedik évfolyamosoknak szóló, lelki kísérést, támogatást nyújtó Megálló programjuk is azt a célt szolgálja, hogy a lányokból egészséges önértékelésű nők váljanak, akik megfelelően tudnak válaszolni az élet kihívásaira. A fiúk jelenléte nélkül kevesebb a szemérmes hallgatás, könnyebb a megnyílás, őszintébb a párbeszéd. Több nemzetközi kutatás azt is megállapította, hogy a lányiskolák diákjai sokszor magabiztosabbak a hagyományosan férfias tudományoknak tartott természettudományokból, mint a koedukált iskolákban tanuló társaik. Ezt tapasztalják a Patronában is. A főigazgató elmondja: számos diákjuk érdeklődik a matematika iránt, évről évre sokukat készítik fel az emelt szintű érettségire, amelyet kifejezetten jó eredménnyel szoktak letenni. Sőt a korábbinál jóval többen jelentkeznek az egyetemek természettudományos képzéseire. 

Nem csak szálláshely 

– Amikor az ember bejön a Patronába, mindenki mosolyog. Érződik, számít az, hogy megjöttünk. Ha rossz napunk van, akkor is van egy pár jó szó, ami feldob – mondja a végzős Sarlós Bianka Sára. A kollégium itt külön világ. Csermely Irén nővér az iskolaközpont kollégiumának vezetője, aki nővérjelenlétet is biztosít kollégiumi csoportjában. Szavai nyomán egy egyszerre fegyelmezett és otthonos közeg rajzolódik ki. A hetedikes kortól lakható közösségben ma 65-70 diák él, sokan Pest környékéről, mások távolabbról érkeznek. A szobák felújítottak, van olyan, amelyhez saját fürdőszoba is tartozik, de a lényeg nem ez, hanem az esti közös ima, az együtt töltött hétvégék, a sütés-főzés, a kirándulások, a beszélgetések.

Nekünk nagyon fontos szempont, hogy a kollégium ne pusztán egy megőrző szálláshely legyen és a tanulás biztosításának a helye, hanem egy olyan tér és egy olyan lehetőség, ahol a közösséget tudják építeni

– mondja a nővér. E mellé könnyű odaképzelni az esti fényeket, a tanulóasztal fölé hajló lányokat, akik már nemcsak osztálytársak, hanem valamiképp egymás mindennapjainak tanúi is. Irén nővér egy másik fontos dolgot is megfogalmaz: ma a gyerekeket tanítani kell az eleven közösségre. Arra, hogy a valódi együttlét ne a virtuális tér pótléka legyen.

Aztán ott van a zene, ami a Patronában szerves részét képezi a mindennapoknak. Moravecz Attila, a szintén jubiláló zeneiskola igazgatója büszkén mondja: az idei tanévben már 475 növendékük van. A kínálat széles: zongora, vonósok, fúvósok, hárfa, s az idei tanévtől magánének is. A klasszikus zene dominál, de a lényeg talán megint inkább az, hogy minden megtalálható házon belül: a gyerek a napköziből kijön a hangszerórára, majd visszamegy a csoportjához. A művészet nem külön logisztikai vállalkozás a család számára, hanem az iskola természetes kiterjesztése, az énekkar pedig külön színt ad ennek a világnak. Nem egyszerűen fellépésekre készülő csapat, hanem egy közös hang, amely ünnepeken, liturgikus alkalmakon megszólaltatja a dalokat. Moravecz Attila szerint a kórus az egyházi ünnepek előtt különösen fontos szerepet kap. Ilyenkor a zene nemcsak előadás, hanem előkészület, ráhangolódás is. 

Az énekkar nemcsak fellépő csapat, hanem közös hang, amely ünnepeken, liturgikus alkalmakon megszólaltatja a dalokat. Fotó: Kurucz Árpád  

Ablak a világra 

Az általános iskola is harmincéves jubileumát ünnepli ebben a tanévben. Igazgatója, Gilicze Zoltán szerint a dél-pesti régióban egy külön világot képeznek. Összefogják az ottani katolikus családokat, de más területekről is érkeznek diákok, hogy elérjék azt, amit a teljes ember iskolája tud nyújtani. Itt megvan, ami máshol hiányzik: az egyik a hitéletiség, a másik pedig a közösségi erő. – Azt mondják rólunk, hogy nagyon erős az iskola. Ez azért van, mert a matematikára és a magyarra emelt óraszámokat biztosítunk, és olyan igényes és színvonalas programjaink vannak, mint például a Kolompos Együttes, vagy a Magyar Állami Népi Együttes meghívása, a Hagyományok Házával való kapcsolat. Reggel imával kezdünk, délután imával zárunk, de ezek inkább beszélgetések, amelyek imává kapcsolódnak át – hangsúlyozza az igazgató.

A diákok történeteiben ugyanez a „valami több” jelenik meg. Ay Luca, tizenegyedikes patronás lány a családi kötődéssel kezdi: édesanyja és nővére is ide járt, keresztmamája pedig nővér. – Nagyon összetartó az osztály – emeli ki saját tapasztalatként. Aztán az Erasmus-programról beszél, az olaszországi félévükről, a vendégcsaládról, a továbbélő kapcsolatokról.

Egyszerre védett, otthonos tér és ablak is mindez a világra. A ferencvárosi, Knézits utcai épületből kilépve még sokáig ott marad az emberben valami a bent tapasztalt ritmusból. A zsibongásból, az énekhangból, a mosolyból, amelyről a diákok beszélnek.

A Patrona annak bizonyítéka, hogy vannak iskolák, amelyek nem egyszerűen túlélnek korszakokat, hanem közben embereket formálnak. Lányokat, akikből nők lesznek – és összetartó közösségeket. 

Borítókép: Életkép a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont budapesti, Knézits utcai épületéből (Fotó: Kurucz Árpád)