Fér-e a makanek után egy grilltál?

Libanonban járt Rezeda Kázmér az este. Régi vágya volt neki eljutni Libanonba, mert valamilyen oknál fogva úgy élt benne Libanon, mint valami „corpus separatum” az arab világban.

2019. 10. 29. 13:58
null
Szerényi Gábor rajza
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Libanonban járt Rezeda Kázmér az este. Régi vágya volt neki eljutni Libanonba, mert valamilyen oknál fogva úgy élt benne Libanon, mint valami „corpus separatum” az arab világban. Mert mégiscsak a föníciaiak földje, akiknek Hannibált és a pénzt köszönhetjük, persze ez eddig elég felemás dicsőség – no nem Hannibál, hanem a pénz végett. Amúgy pedig jött-ment a történelem Libanonban, úgy majdnem, mint Magyarhonban, csak kicsit még intenzívebben. Újbabilónia, perzsák, Nagy Sándor, a szeleukidák, Róma, majd az arabok, Mamlúk és Oszmán Birodalom, hogy végül a dicstelen huszadik században a franciák és az angolok játszadozzanak ezen a vidéken – emberekkel, határokkal, hagyományokkal, országokkal. No és persze végül Izrael is eljátszott itt, ugyanezekkel a „játékszerekkel”.

Ám Rezeda Kázmér számára Libanon Csontváry cédrusát jelentette, és a Bekaa-völgyet a boraival. És azt a csodát, hogy a 95 százalékban arab lakosságú országban majdnem fele-fele a muszlimok és a keresztények aránya, és ezen belül is megtalálható itt minden felekezet. A muszlimok között síiták és szunniták, drúzok és alaviták; a keresztények között maroniták, görög ortodoxok, melkiták, örmények (közöttük katolikusok és ortodoxok egyaránt), szír katolikusok és ortodoxok, római katolikusok és káldeusok, no és persze koptok is. Ilyen volt Rezeda Kázmér história tépázta, polgárháborúk verte, mégis csodálatos Libanonja.

És hát, ne rejtsük véka alá, Rezeda Kázmér Libanonjának alfája és ómegája a libanoni konyha volt! Taxival ment Libanonba, ugyanis egyfelől nem szeretett repülni, másfelől Rezeda Kázmér Libanonja a Semmelweis utcában volt, a Belvárosban, és Byblos volt a neve.

A kellemes, szokatlanul meleg októberi estén a Byblos teraszán is sokan üldögéltek, és szívták a sisát. Asszonyával és barátokkal érkezett Rezeda Kázmér Byblosba, leültek foglalt asztalukhoz, és körülnéztek, mivel lehetne kereskedni egy kicsit. Hajdanán Byblosban mindenfélével kereskedtek, de főként papirusszal, ám az a Semmelweis utcában nem volt. Volt viszont kiváló barack- és meggypálinka, csapról pedig Heineken és Soproni, ami az esti kereskedés kiindulópontjául kiválónak ígérkezett. Többek között azért szerette Rezeda Kázmér ezt a kis arab világot, mert itt még lehetett inni.

Amúgy sem értette soha, vajon mikor ment el a muszlimok esze ilyenformán, ugyanis élénken emlékezett az Ezeregyéjszaka meséire, s abból Szindbád utazásaira, amelyek mindig úgy kezdődtek, hogy Szindbád elégedetten üldögélt palotájában Bászra városában, gyönyörködött a lágy zenében és a táncosnők táncában, mézízű bort kortyolgatott, és hálát adott Allahnak, amiért ilyen szerencsés élettel áldotta meg. Aztán egyszer csak betiltották az italt, a zenét, a nőket, és elkezdtek ökölbe szorult arccal robbantgatni szerte a világban.

Szerényi Gábor rajza

No mindegy. Ebben a Libanonban nincsen nyoma ilyesféle elmebajnak. A Semmelweis utcai Libanonban Khaled, a pincér jóízűen és nem tolakodóan viccelődik a hölgyekkel, a főnök úr pedig ajándék pálinkával kedveskedik a vendégeknek, s maga is megissza a kupicáját. De mindez teljesen mellékes ahhoz képest, hogy meg kell vacsorálni. A vacsora pedig mindig az előételek kavalkádjával kezdődik Byblosban. Ott vannak mindjárt a különféle humuszok. Úgy is, mint egyszerű humusz tahinival és olívaolajjal, aztán a bejrúti humusz, amely petrezselyemmel, paradicsommal és fokhagymával készül, és van humusz a meleg előételek között is, ez a hoummus bil lahmeh, amely hússal és fenyőmaggal érkezik.

Pitával kell tunkolgatni, és olyan finom mindegyik, hogy nem lehet abbahagyni. Pedig abba kell, mert van még ajami, vagyis padlizsán-krém gránátalmával és tahinivel, attól lehet sírni is. De mindez nem elég, ugyanis megérkezik a grillezett halloumi sajt lekvárral és szőlővel, és az ember egy pillanatra eltöpreng, hogyha ilyet adnak a muszlim mennyországban is vecsernyére, akkor talán érdemes áttérni…, és ez a gondolat még akkor támad, amikor még meg sem érkezett a makanek.

A makanek nem más, mint libanoni báránykolbász gránátalmamelasszal, és Rezeda Kázmér, aki egész életében rühellte a birkát is meg a bárányt is, első körben megette a hatfős társaságnak szánt adag felét, s amikor a többiek nem néztek oda, még a felének a felét, és igyekezett közben ártatlan arcot vágni. Amikor pedig a kedves vendég úgy érzi, hogy kissé megfeküdte gyomrát a csodálatosan finom, ám egyáltalán nem könnyű előételek kavalkádja, egy kis tabouleh-val vigasztalódik, amely nem más, mint petrezselyemsaláta némi paradicsommal és bulgurral. Ezek után inni kell valamit. 2017-es Jeune a Bekaa-völgyből, egyenesen a Chateau Musarból tökéletesen megfelel.

A társaság az este ezen pontján teljes konszenzusra jut abban a kérdésben, hogy az előételek minősége és mennyisége tökéletesen feleslegessé és egyszersmind lehetetlenné teszi bármilyen főétel elfogyasztását, úgyhogy az est hátralévő részében az italokra fognak koncentrálni. A konszenzusos döntést követően megérkezik az asztalhoz Khaled, és bejelenti, miszerint főétel gyanánt vegyes grilltálra gondoltak, amelyen lesz zsenge bárányborda a hölgyek kedvéért, egy Byblos arayess, vagyis libanoni fűszerezésű darált hús, kevés kebab, shish taouk, vagyis csirke, kicsi marha, miegymás.

A társaság pedig lehajtott fejjel adja meg magát, utóbb pedig felfalják az összes arab mód fűszerezett húst, és erősen megfogadják, hogy a Byblosban soha többé nem esznek az előétel után semmit, ám akkor megérkezik a főnök úr egy kör ajándék pálinkával, aztán valahogy baklavák kerülnek elő fagylalttal, de nem ám az a geil, ehetetlenül édes, méztől csöpögő dolog, amiből egy harapás után csalánt és keserű útilaput kíván legelni az ember, hanem egy könnyű és finom holmi. Elfogy az is. A társaság szétszéled. Khaled még aggódik kicsit búcsúzásnál, evett-e mindenki eleget.

Rezeda Kázmér pedig úgy szunnyad el otthon, mint egy egészséges, pirospozsgás kisbaba. Álmában Szindbáddal gyönyörködik a lágy zenében, a táncosnők táncában, és mézízű bort kortyolgatnak. Aztán felszedelőzködnek, és útnak indulnak, mert útnak indulni gyönyörűség. A legnagyobb gyönyörűség. Annál már csak otthon maradni nagyobb…

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.