Függőjátszma

Az Anonim Alkoholisták ivásproblémával küzdő férfiak és nők nemzetközi közössége. Az AA-tagság egyetlen feltétele az ivással való felhagyás vágya. Nem, korhatár, iskolai végzettség, faji vagy politikai megkülönböztetés nélkül bárki lehet tag, aki tenni akar azért, hogy legyűrje az átkos szenvedélyt.

Szerényi Gábor rajza

A történet 85 évvel ezelőtt kezdődött. Az állandó részegeskedése miatt Bill Wilson New York-i bróker ígéretes karrierje 1934-ben romba dőlt. Az utolsó kórházi kezelése idején olyan spirituális élményt élt át, mely meggyőzte egy gyógyító felsőbbrendű erő létezéséről, mely segítheti őt az ivás abbahagyásában. Egy évvel később üzleti útja során erős ivásvágy alakult ki benne. Fölhívta a templom tiszteletesét, és kérte, hogy juttassák el egy súlyos alkoholistához. Az orvos Bob Smithhez küldték, aki azt mondta, hogy csak pár percre hajlandó fogadni Wilsont. A pár percből három és fél óra lett, ez idő alatt nem ittak, csak a közös problémájukról beszélgettek.

Rájöttek, ha két alkoholista megosztja a tapasztalatait a betegségről, akkor nincs szükségük alkoholra. Közösen alapították meg 1935 júniusában az Anonim Alkoholistákat, az AA-t, az élő szó erejével segítő programot. Gyűléseket szerveztek, majd kiadták a Névtelen alkoholisták című könyvet, melyet a tagok maguk között Nagy könyvnek neveznek. A programot a 12 Lépésben, a szervezet működésének rendjét a 12 Hagyományban foglalták össze. A felépülési program az alkoholistákat az erkölcsi megújulásra bátorítja, és az énközpontúság feladására biztatja. A 12 Lépés elsajátításával és gyakorlati használatával az új életük alapjait tanulják meg.

Az AA elérhető az interneten, de nem keresik a nyilvánosságot. Anonimitással védik a közösségüket, melynek senki nem lehet az arca. Miután a tagok is beleegyeztek, hogy ellátogassak a gyűlésre, a médiaszolgálatot ellátó Imrével – nevezzük így – egyeztetjük a helyet és az időpontot. A résztvevők csak akkor nyilvánulhatnak meg AA-tagként, ha a nevük és az arcuk rejtve marad.

Elindulok az összejövetelre. A zárt gyűléseket csak ivásproblémákkal küzdők látogathatják, de nyílt napokon bárki rész vehet rajtuk. A gyűlés alatt se hang-, se képfelvételt nem készíthetek, utána viszont a tagok szívesen állnak a rendelkezésemre. Csengőszóval jelzik a kezdést. A gyűlésvezető mindenkit köszönt, majd – ahogy a filmekben látjuk – bárki bármikor megszólal, bemutatkozik: „Józsi vagyok, alkoholista.” „Szia, Józsi” – hangzik a válasz kórusban.

Egy társuk felolvassa a meghatározásukat, hogy kik ők, mit csinálnak, és mit nem, majd néhány, a csoportra vonatkozó kérdés után egy másik tag elmondja a 15-20 perces bevezetőt. A gyűlés második felében, aki szeretne, hozzászólhat, az érzéseiről, megoldandó feladatairól beszélhet. Az elhangzottakat bizalmasan kezelik, senkit és semmit nem kritizálnak.

Felolvasnak egy részt a működési rendből, a 12 Hagyományból, kihirdetik a szolgálati közleményeket, majd körbeállnak imádkozni. Aki akar. Vannak köztük hívők és ateisták. A legtöbb tag elfogadja, hogy van rajta kívül álló felsőbb erő. Az alkohol is az volt, de elvették tőle, tehát az alkoholnál is van nagyobb erő. Minden felekezet képviseltetheti magát, de az AA nem szövetkezik semmiféle szektával vagy szervezettel, nem politizál, nem támogat és nem ellenez semmilyen ügyet. Nem toboroz tagokat, nem vezet se jelenléti ívet, se kórtörténetet, nem követi vagy befolyásolja a résztvevőket, és nem ad pénzt.

A vezetők csupán a tagok bizalmát élvező szolgálattevők, nem irányítók. A feladatokat felosztják egymás között, a csoporton belül a teendők cserélődnek. Szakemberek sincsenek köztük, legfeljebb tagként. Mindenféle foglalkozású ember jár hozzájuk: pap, tanár, színész, pszichiáter. A tagokat biztatják, hogy válasszanak egy náluk jóval tapasztaltabb, azonos nemű AA-tagot „szponzornak”, aki már végigvette a 12 Lépést, és be tudta építeni az életébe. A szponzor a program megértésében és követésében segíti őket, illetve a józanság megőrzésében. Soha nem ad tanácsot, mert a döntés a szponzorálté.

A gyűléseken is csak ajánlások hangzanak el, senki nem ellenőrzi, hogy ezeket betartják-e. Tudják, hogy vannak, akik visszaesnek, néha az évek óta absztinensek is. Az AA-ba mindig vissza lehet jönni, mindenkit visszavárnak. Budapesten naponta több helyen tartanak gyűlést. Ha a tagok külföldre utaznak, nyaralás előtt megnézik, hogy melyik városban hová és hányra mehetnek. Az Anonim Alkoholisták igazi közösség, ahol figyelnek a másikra. A gyűlésen résztvevők türelmesen végighallgatják egymást, nem vágnak a másik szavába. Béke és nyugalom van. Megengedik, hogy én is beálljak közéjük a körbe.

A közös ima után megszorítják egymás kezét, és elbúcsúznak egymástól: gyere vissza!

A tagok semmilyen díjat nem fizetnek, de a gyűlés után végigjár egy kosár. Terembérletre, ásványvízre gyűjtenek. Mindenki annyi pénzt tesz bele, amennyit akar. Minden csoport önellátó, „idegenektől” nem fogadnak el támogatást, tőlem sem. Mindenáron őrzik a függetlenségüket.

Rövid szünetet tartunk, majd feltehetem a kérdéseimet. Mindent elmesélnek – meglepően őszintén.

Janka 15 éve nem iszik. Nem volt mindennapos ivó, de ha elkezdte, nem tudta abbahagyni, végül alkoholistává itta magát. Vezetőként a saját irodájában rúgott be. Elnézték neki, mert jól dolgozott.

– Másokban nincs meg az iváskényszer, amely bennünk igen. De csak óvatosan, bárkiben kialakulhat! – figyelmeztet.

– Amikor az alkohol bekerül a szervezetünkbe, mi másként reagálunk, mint az emberek nagy része. A szervezetünkben allergiás reakció alakul ki az alkohollal szemben. Maga az alkohol kívánja a többit, és abban a pillanatban én már megszűntem. Magyarországon legalább egymillió ember alkoholista. Nem az utolsó kortyot nem kell meginni, hanem az elsőt. Évekig ittam nem alkoholistaként, negyvenévesen kezdtem el „piás módon” inni, és akkor az alkohol már az allergiás hatást váltotta ki bennem. Mióta betettem a lábam az AA-ba, nem iszom. Azóta „csak” magammal van küzdelmem. Eljutottam arra a szintre, hogy már nem félek az alkoholtól. Tisztelem. Minél távolabb legyen tőlem!

Szerényi Gábor rajza

Imre 16 éve és négy hónapja nem iszik. Az AA előtt bárhová fordult – szülőkhöz vagy szakemberhez –, nem tudott őszinte lenni, képtelen volt meghallani, hogy min és hogyan kellene változtatnia. Miután elérte a mélypontot, belátta, hogy egyedül nem tudja megoldani a problémáit.

– Az alkoholéhség fizikai vágy, mely minden korábbi racionális döntést felülír – magyarázza.

– Hogy ez genetika-e, vagy a szülői minta hatása, az egyénenként változik, de rendszeres alkoholfogyasztással elérhető, az biztos. Úgy gondoljuk, hogy kevésbé hasznos az okot kutatni, hogy miért lettünk alkoholisták. Én alkoholbeteg családban nőttem fel, aztán nevelőszülőkhöz kerültem, akik nem ittak. Tízévesen elloptam egy üveg pezsgőt, egy pohárral akartam inni, végül az egész elfogyott. Az eldugott üveg 18 éves koromban került elő az ágyneműtartóból. A titkolózás és a hazugság nagyon gyorsan természetessé vált. Egy ideig titkoltam, aztán már nem érdekelt. Művelt szüleim vannak, a világon a legjobban szerettek, mégse tudtak semmit tenni. Gépszíjas ivó voltam, ami azt jelenti, hogy ritkán, de akkor napokig ittam. Aztán sűrűsödtek az alkalmak. A végén mindennapos ivóvá váltam, gépszíjasan. Az borzalom. Én az érzelmi stabilitás és a józanság miatt járok az AA-ba. Azóta hasznosabb, kiegyensúlyozottabb vagyok, jobb dolgok történnek velem, és olyan helyzetekre vannak megoldásaim, melyek elől azelőtt elfutottam. Az alkoholizmus a felejtés betegsége. Nekem jó idejönni, és emlékeztetni magam a problémámra: alkoholista vagyok. Azért jövök, hogy józanságot tanuljak.

Józsi négy éve és három hónapja nem iszik. Az apja és a nagyapja is alkoholista volt.

– Tizenhárom évesen jutott először a szervezetembe alkohol – meséli –, s onnan nem volt megállás. Három évvel később az orvos azzal szembesített, hogy alkoholista vagyok. Kényszeresen innom kellett ötvenéves koromig. Addig voltam ébren, míg volt piám, aztán szundítottam valamennyit, majd mentem beszerezni. Hóesésben, fagyban, hőségben. A fiammal hatéves koráig éltem együtt, minden áldott nap látott részegen.

Andrea 19 és fél éve nem iszik, de tévedés azt hinni, hogy ennyi idő után semmi baja nem lehet.

– Tizennyolc évesen már rendszeresen ittam – mondja. – Hiába mentem orvoshoz, hiába mondták, hogy „nem szégyelled magad, nő létedre, itt a lányod, legalább az ő kedvéért ne,” bármit mondhattak! Mielőtt bejöttem az AA-ba, már nem voltam ember, csak egy lény, aki semmire nem volt képes. Az első gyűlésem óta nem iszom. Aki ezt képes volt elérni, az rajtam kívül és felettem álló erő. Egy csoda. Én a gyűlések, a Nagy könyv és a 12 Lépés nélkül meghaltam volna. Miután tönkrement a lányom házassága, a lányom úgy gondolta, minden hétvégén eljár szórakozni. Addig a három gyerek mellett nem volt élete, a férje viszont minden pillanatot kihasznált. Tudom, hogy a lányom nem miattam kezdett el inni, de rettenetes volt nézni. Látta az élő példát, átélte, hogy húszéves koráig nem volt anyja.

Mari három éve és egy hónapja nem fogyaszt alkoholt. Szinten tartó ivónak tartja magát. Nem ivott mérhetetlen mennyiséget, de mindig volt alkohol a szervezetében. Az utolsó pár évben, mielőtt elindult dolgozni, meghúzta az üveget. Napi két-három liter bor mindig elfogyott.

– Egyedülálló anyaként ittam, zugivó voltam – meséli. – Három hónapja jártam az AA-ba, mikor újrakezdtem. Arra az érzésre nagyon emlékszem, amikor az első pohárral megittam, amikor tudatosodott bennem, hogy lenyeltem, és innentől nem tudom abbahagyni. Három nap alatt annyit ittam, hogy majdnem belehaltam. A kórház zárt osztályáról jöttem ki. Egyszer gyűlésre mentem, de korábban odaértem, ezért leültem kint egy padra. Velem szemközt egy nő feküdt részegen. Mikor fölkászálódott, és rám nézett, földbe gyökerezett a lábam. Megismertem. Egymás mellett feküdtünk a zárt osztályon. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy részt vehetek ebben a felépülési és önismereti programban. Biztos vagyok abban, hogy nekem ezt az utat be kellett járnom, hogy most olyan életet élhessek, amelyet a közösséggel és a szponzorommal együtt tudtunk kialakítani. Óriási dolog, ahová eljutottam, hogy rájöttem, hogy magam vagyok a megoldás.

Megkérdezem, ki mit követett el részegen, amit a legjobban szégyell. Imre elmeséli, hogy kirabolt valakit. Janka a fia kamaszkorát itta végig, otthon az összes jeles alkalmat, ünnepet elrontotta.

– Én megnősültem – válaszolja Józsi.

– Ez eddig a legkeményebb – jegyzi meg Imre.

– Nagyon részeg voltam – emlékszik vissza Józsi. – Azelőtt a pia miatt a börtönt és a fiatalkorúak intézetét is megjártam. Engem az alkohol működtetett, mentem az utcán, és belerúgtam férfiba, nőbe. Föl akartam gyújtani a tűzoltóságot!

Az AA-ban mindannyian nyugalomra leltek. Azt szokták mondani, hogy „akkor gyere el a gyűlésre, ha nagyon akarsz jönni, vagy ha nagyon nem akarsz jönni”. Ma úgy gondolják, életük végéig járnak.

Hazafelé van min elgondolkoznom. Honnan hová jut el az ember, jó és rossz irányba egyaránt. Az AA-tagok nem használják a gyógyult alkoholista kifejezést. Minden tiszteletem azoké, akik abba tudják hagyni az ivást.