Névtelen hivatalnok

Márton László: Nem húzok éles határvonalat írói és műfordítói munkásságom közé.

Márton László Műforditó. 20200812 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: BACHPEKARYMATE Forrás: Bach Máté

– Az irodalomtörténet által ismeretlenként számon tartott szerzőről kimutatta, hogy a passaui püspök környezetéhez tartozhatott. Mi alapján jutott erre a következtetésre?

– A műfordítás valójában kommunikációs folyamat: ha jól végzi a dolgát, a fordító képes párbeszédbe elegyedni a rég halott szerzővel. Ehhez az kell, hogy figyelmesen, értőn olvassa a szöveget, és elgondolkodjon azon, milyen munkakörű, milyen beosztású személy tehetett szert az abba foglalt ismeretekre, a sorokból áradó élettapasztalatra. Nos, a Nibelung-ének alkotója művelt írástudó volt, de nem volt pap. Értett a fegyverekhez és a hadviseléshez, de nem volt lovag. Jól ismerte a fejedelmi udvarok működését, de nem volt udvaronc. Továbbá amíg a Rajna vidékéről csak ködös elképzelései voltak, Passautól lefelé igazán jól ismerte a Dunát. A legvalószínűbb feltételezés tehát az, hogy egy ideig az ottani egyházi-kulturális centrum, a passaui püspökség hivatalnoka vagy egyéb tisztségviselője volt. Aztán történt vele valami, talán kegyvesztett lett, hiszen nem véletlen, hogy sem a maga korában, sem a későbbiekben nem említik a nevét.

Fotó: Bach Máté

– A mű első része a nagy erejű Siegfried felemelkedéséről és bukásáról szól. A második pedig arról, hogy özvegye, Kriemhild immár Attila, a hun király asszonyaként véres bosszút áll a meggyilkolásáért. Ez a rész számos magyar vonatkozással bír. Melyek a legfontosabbak?

– A szerző minden bizonnyal hallott vagy olvasott a magyar királyságról, de az sincs kizárva, hogy követségben járva személyesen megfordult a területén, így az udvarban is. Költeményében olykor Ungerlantnak, vagyis a magyarok földjének nevezi a hunok országát, a királyi székhelyet, Etzelburgot (Attilavárat) Esztergom vagy Óbuda helyére teszi. Attila alakjában pedig Géza nagyfejedelem, Szent István vagy éppen II. András vonásai ötvöződnek.

– Az irodalmárok és történészek között régóta folyik a vita, hogy mennyiben tekinthető a Nibelung-ének a hun–magyar leszármazás bizonyítékának?

– Irodalmi alkotásról van szó, amelyben csakugyan jelen van a hun hagyomány. Költője talán épp a passaui püspökség gazdag könyvtárában találkozott olyan írásos anyagokkal, amelyek megőrizték ennek emlékét, így beemelte a művébe. De ami ennél is lényegesebb: a második részben Attila szeretne integrálódni Nyugat-Európába, de nem tudja egyik pillanatról a másikra megváltoztatni hunjai nemzeti jellegzetességeit. A kereszténység felvétele miatt ugyanakkor nem pusztítja el a nyugati civilizációt, hanem idővel beleilleszkedik, és nemzeti sajátosságait megőrző országa egyenrangúvá válik a korábban létrejött nyugati országokkal. Mindez egyértelműen a Szent István-i dilemmára, a Szent István-i műre utal, s a szerző nem pusztán észreveszi, de alapvetően értékesnek is tekinti ezt a művet.

– A Nibelung-ének azért is fontos a magyar irodalom számára, mert ez az alkotás inspirálta Arany Jánost arra, hogy belefogjon a nemzeti eposzunknak szánt hun trilógia megalkotásába. Ebből végül csak a Buda halála és néhány további részlet készült el. Ön szerint miért történt így?

– Arany nyilvánvaló társadalmi elvárást próbált teljesíteni az eposz megalkotásával, és alighanem éppen ez terelte el a figyelmét magáról a műről. Vállalkozása így is tiszteletre méltó, gyönyörű részletekben gazdag, míves munka. Senki, aki a témával foglalkozik, nem tekinthet el a teljesítményétől. Én sem tehettem, a szöveghez fűzött lábjegyzetekben többször utalok rá.

– Miféle tanulságokkal szolgálhat ez a XIII. században keletkezett ének a XXI. századnak?

– Jól rámutat például arra, mit eredményez Kelet és Nyugat szembenállása, a civilizációk összeütközése a migránsválságtól az Európai Uniót feszítő belső ellentétekig számos példát lehetne hozni ennek alátámasztására. De persze mindez utólagos visszavetítés. Általában saját korunk problémáit és nehézségeit ismerjük fel a korábban keletkezett művekben. Egyébként a szerző is saját kora jellegzetességeit vetítette vissza az V. és VI. századba, a mű cselekményének idejére. De jelenlegi problémáinkból száz év múlva vélhetőleg semmi sem lesz. Fordításom akkor bizonyul időtállónak, ha segítségével majd a XXII. században is felismerik az akkor megmutatkozó buktatókat és nehézségeket.

Névjegy

Márton László (1959) író, drámaíró, műfordító. Magyar–német–szociológia szakot végzett. A nagyratörő című drámatrilógiája Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem sorsát követi nyomon; legutóbbi regénye Két obeliszk címmel jelent meg. Fontosabb műfordításai: Jakob Grimm és Wilhelm Grimm: Gyermek- és családi mesék, Német mondák (Adamik Lajossal); Gottfried von Strassburg: Tristan; Goethe: Faust I–II.; Walther von der Vogelweide összes versei.