Jóemberek bújócskája

Létezik az ember életében bármi, ami teljesen önzetlen?

Ha megkérdezünk bárkit, hogy az életében látott filmek közül szerinte melyik szól a szeretetről, nagy az esélye, hogy az illető valami nyálas baromságot idéz föl. Zeffirelli-giccset, miegymást. Ezért, ha a kedves olvasó otthoni magányában kedvet kap rá, hogy a valódi szeretet filmjein elmerengjen, rosszul teszi, ha e sorokat olvasva kirohan az utcára, és kutatni kezdi a közvéleményt. Inkább azt javaslom, olvassa tovább ezt a tárcát.

Néhány éve nagy siker volt A Wall Street farkasa című film. A kritikusok nagyjából egyetértettek abban, hogy ez a mű a kapzsiságról szól, a féktelen szerzési vágy őrületéről, és az ezen alapuló rendszerről. Valamint arról, hogy ez a szisztéma hogyan zabálja föl és öklendezi ki a jobb sorsra érdemes individuumokat.

Szerintem ez a film a szeretetről szól. A pénzéhség búrája alatt lélegzik, szuszog ez az organizmus, amit alkuszirodának neveznek.

Itt mindenki rohadt gazdag akar lenni. (Persze máshol is, de akik itt vannak, azok e vágy kielégítéséért – amely vágy, mint Platóntól tudjuk, a lélek legalantasabb részének izzadmánya – bármit megtesznek.) És megy is a pénztermelés szépen, a dolgozók vagyona exponenciális növekedésnek indul, mindenki egyre boldogabb. (Vagy csak úgy érzi, de az ugyanaz, hiszen a boldogság nem más, mint egy érzés.)

Leonardo DiCaprio, a főnök időnként lendületes, szenvedélyteli beszédeket intéz népéhez, tartandó a lelkesedést az esetleg csüggedésre hajló lelkekben. Az egyik ilyen beszéd a következő kirohanásban kulminál: „Rohadtul szeretlek benneteket!” És itt már minden szereplő sír a pénzügyi meghatottságtól.

Ezzel a vitriolos mondattal le is zárhatnánk a témát, csakhogy utunk most indul. Mert nézve a gazdagodók szeretetkönnyeitől öntözött jelenetet, arra gondoltam, hogy tényleg, mi is a szeretet. Ezt, ami itt zajlik, minden normális érzésvilágú néző szatirikusnak minősíti, mondván, hogy ami az irodisták lelkét eltölti, az biztosan nem a szeretet. Hiszen a szeretet valami egészen más. A szeretet önzetlen, csak adni akar, és nem akar cserébe semmit. A szeretet az áldozathozatal enyhébb formája, amikor az ember csak azt nézi, hogy a másiknak mi a jó. Satöbbi, satöbbi.

De tényleg így van ez? A szeretet valóban mindig teljesen önzetlen? Létezik az ember életében bármi, ami teljesen önzetlen? Ebben az ősidők óta zajló struggle for life-ban létezhet ilyen? Nem az a helyzet inkább, hogy az önzetlenség rózsabokrában mindig valamilyen elvárás rejtőzik? Nem úgy áll-e inkább a helyzet, hogy mindenkivel szemben, akit szeretek, elvárásaim vannak? És ha ezeknek ő huzamos ideig nem felel meg, akkor szeretetem megcsappan, netán elfogy. Mert ha nem, akkor elmebeteg vagyok. Vagy legalább lelki.

Nézem a filmet, és a film néz engem. Azt mondja nekem: „Nézz magadba! Miben különbözik ez a tőzsdeügynöki szeretet attól, amit te nevezel annak? Mikor szerettél te bárkit úgy, hogy cserébe nem vártál el semmit? Na, ugye? Gondolkodj már el azon, hogy az ember életében egyáltalán van-e mód az önzetlen szeretetre!”

Borítókép: Illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)