Ha megkérdezünk bárkit, hogy az életében látott filmek közül szerinte melyik szól a szeretetről, nagy az esélye, hogy az illető valami nyálas baromságot idéz föl. Zeffirelli-giccset, miegymást. Ezért, ha a kedves olvasó otthoni magányában kedvet kap rá, hogy a valódi szeretet filmjein elmerengjen, rosszul teszi, ha e sorokat olvasva kirohan az utcára, és kutatni kezdi a közvéleményt. Inkább azt javaslom, olvassa tovább ezt a tárcát.
Néhány éve nagy siker volt A Wall Street farkasa című film. A kritikusok nagyjából egyetértettek abban, hogy ez a mű a kapzsiságról szól, a féktelen szerzési vágy őrületéről, és az ezen alapuló rendszerről. Valamint arról, hogy ez a szisztéma hogyan zabálja föl és öklendezi ki a jobb sorsra érdemes individuumokat.
Szerintem ez a film a szeretetről szól. A pénzéhség búrája alatt lélegzik, szuszog ez az organizmus, amit alkuszirodának neveznek.
Itt mindenki rohadt gazdag akar lenni. (Persze máshol is, de akik itt vannak, azok e vágy kielégítéséért – amely vágy, mint Platóntól tudjuk, a lélek legalantasabb részének izzadmánya – bármit megtesznek.) És megy is a pénztermelés szépen, a dolgozók vagyona exponenciális növekedésnek indul, mindenki egyre boldogabb. (Vagy csak úgy érzi, de az ugyanaz, hiszen a boldogság nem más, mint egy érzés.)
Leonardo DiCaprio, a főnök időnként lendületes, szenvedélyteli beszédeket intéz népéhez, tartandó a lelkesedést az esetleg csüggedésre hajló lelkekben. Az egyik ilyen beszéd a következő kirohanásban kulminál: „Rohadtul szeretlek benneteket!” És itt már minden szereplő sír a pénzügyi meghatottságtól.
