Rendkívül gazdag antioxidánsokban, mint az A-, C-, E-vitamin és a flavonoidok. Ez már önmagában egy jó érv a hagyma héja mellett, de íme még öt indok, amiért nem érdemes eldobni.
Mire ügyeljünk, ha fel akarjuk használni a hagymahéjat?
Először is arra, hogy a hagyma biztonságos forrásból származzon. Tehát bizonyosodjunk meg róla, hogy nem kezelték vegyszerekkel.
A legjobb, ha a kertből van, de egy termelőtől is vásárolhatunk, akiben megbízunk.
A hagyma legkülső héját nyugodtan dobjuk el, a többi héjréteget azonban tartsuk meg. Mutatjuk, hogyan használhatjuk fel.

Adjuk hozzá a levesekhez, mártásokhoz
Ha levest, mártást vagy alaplevet főzünk, a hagyma héja aranyat fog érni. Sűrűbbé teszi a mártást, gyönyörűen megszínezi az ételeket. Csak ne felejtsük el kivenni, amint elkészült az ételünk.
Készíthetünk belőle fűszert
Oszlassuk el egy tepsin a hagymahéjat és pirítsuk meg egy kicsit a sütőben. Tegyük az egészet egy kávédarálóba és őröljük finomra. Kész is a házi készítésű hagymapor.
A hagymahéjtea aranyat ér
Amikor a nagymamám gyengélkedik, mindig hagymahéjteát készít. Köztudott, hogy nyugtatja az elmét és erősíti az immunrendszert.
Egyszerűen csak öntsünk rá forró vizet, hagyjuk ázni, szűrjük le és már ihatjuk is.

Ízesített vízzel csillapítsuk szomjunkat
A hagyma héjából nemcsak tea készülhet, hanem ízesített víz is. Oké, nem ez lesz az új kedvencünk, de kétségtelen, hogy gondoskodunk az immunrendszerünkről.
Áztassuk a hagyma héját 15 percre egy pohár vízbe, aztán igyuk meg. Harcol a gyulladások és az izomgörcsök ellen is.
A rizs is finomabb lesz hagymahéjjal
Ezentúl főzzük a rizst együtt a hagyma héjával, nézzük meg, milyen lesz a végeredmény. Imádni fogjuk a hagyma kesernyés aromáját a rizsben.
