Az 1972-es müncheni olimpián győztes szovjet férfi kosárlabdacsapat egyik alapembere, Szergej Kovalenko aranyérmét árusítja az eBay.

Kiderült a málna sokak által nem ismert titka
A nyár szupergyümölcse a málna – ezért érdemes mindennap fogyasztani.
Az 1972-es müncheni olimpián győztes szovjet férfi kosárlabdacsapat egyik alapembere, Szergej Kovalenko aranyérmét árusítja az eBay.
HirdetésAz internetes aukció becses darabját – az 1968-as olimpiai bronzéremmel együtt – 50 ezer dolláros kikiáltási áron kínálják – írta az insidethegames.biz.
A 2004-ben, 57 évesen elhunyt Kovalenko centere volt annak a válogatottnak, amely véget vetett az Egyesült Államok sikersorozatának, a müncheni döntőben vereséget mérve az előzőleg az olimpiákon játszott mind a 62 meccsén győztes amerikaiakra.
Az 1972-es fináléban az Egyesült Államok már-már győztesnek látszott, az utolsó pillanatban azonban a szovjetek betaláltak a viharos véget ért, óvással is kísért meccsen, s övék lett az ötkarikás bajnoki cím.
Kovalenko medáljait egy németországi kereskedő bocsátotta árverésre az eBayen.
A portál megjegyezte, hogy a center aranyérmét tavaly szeptemberben a New Jersey-i székhelyű Heritage Auctions már árulta, de végül nem adták el.
Egy hölgy portréja
Dmitry Dubitsky orosz műgyűjtő a Magyar Nemzeti Levéltárnak ajándékozta Dudits Andor Női portré című olajfestményét. Ennyi a hír, és hozzá némi magyarázat: az alkotást egy német galériában fedezte fel az ajándékozó, aki küldetésének érzi, hogy a külföldön található magyar festőművészeti alkotásokat felkutassa és megismertesse a hazai nagyközönséggel. De vajon mi motiválja a gyűjtőt, és ki volt Dudits Andor?
Történelmünk során számos hazai gyűjtemény megsemmisült vagy szétszóródott, rablás, fosztogatás áldozata lett. Az is hétköznapi eset, hogy egy 56-os magyar örököse, aki már nem is beszél magyarul, árverésre bocsátja a hagyatékban talált műveket. Ezek után bárhol a világban felbukkanhatnak magyar vonatkozású remekművek, és egy kis szerencsével haza is kerülhetnek.
Az viszont már kevésbé közismert, ki volt Dudits Andor. Pedig az alkotásai között járunk. Miért merült feledésbe a neve? Ez sem véletlen: a két világháború közötti politikai elithez való kapcsolódása megrendeléseket is hozott a festőművész számára. Dudits 1944-ben meghalt, így esélye sem volt védekezni az ellene felhozott vádak ellen ’45 után. Dekadens, kismester, elmondták mindennek, és főképp agyonhallgatták. Díszsírhelyét a Farkasréti temetőben megsemmisítették, annak ellenére, hogy az 1890-es évektől kezdve számos díjjal ismerték el tehetségét.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.
A nyár szupergyümölcse a málna – ezért érdemes mindennap fogyasztani.
Egész nap vizet iszik, mégis azt érzi, hogy szomjas? Lehet, hogy ideje újragondolni a folyadékfogyasztási szokásait.
Melegben hamarabb elfáradunk, könnyebben kiszáradunk és gyakoribbak az alvászavarok is.
A 101 éves táplálkozási szakértő elárulta.
A nyár szupergyümölcse a málna – ezért érdemes mindennap fogyasztani.
Egész nap vizet iszik, mégis azt érzi, hogy szomjas? Lehet, hogy ideje újragondolni a folyadékfogyasztási szokásait.
Melegben hamarabb elfáradunk, könnyebben kiszáradunk és gyakoribbak az alvászavarok is.
A 101 éves táplálkozási szakértő elárulta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.