Korán elhunyt néptanító apjának családja kétszáz év óta tanítóskodott, anyja négy gyermeket nevelt fel. A győri bencésekhez, majd a kecskeméti piaristákhoz járt gimnáziumba, 1912-ben belépett a piarista rendbe, s 1920-ban pappá szentelték. 1919-ben matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett a budapesti egyetemen, ezután a piaristák gimnáziumaiban tanított Szegeden, Tatán, Vácott és a fővárosban. 1946-ban kilépett a rendből, és a Közgazdasági Egyetem tanárképző intézetének meghívott, majd rendes fizika tanára lett. 1948-tól 1955-ös nyugdíjazásáig a Pedagógiai Főiskola tanszékvezető tanára volt.
Első könyvét még Tatán írta 1929-ben, Időjóslás és időmeghatározás címmel, az előfizetőket neki kellett összegyűjtenie, akárcsak száz évvel korábban a magyar íróknak. Az 1950-es évek első felétől írásaival, könyveivel, rádió- és televíziós sorozataival megalapozta az új magyar természettudományos ismeretterjesztést. A bonyolult kísérleteket is olyan egyszerűen magyarázta el, hogy a teljesen képzetlenek is megérthették. Ráadásul mindig csak egyszerű eszközökkel dolgozott, így bárki otthon, a konyhaasztalon is kipróbálhatta a kísérleteket. Kedvenc hasonlata a jerikói rózsáról szólt, amely „ronda összeszáradt növény, de ha vízbe tesszük, kivirul és csodálatosan szép virág lesz”. Ilyen száraz dolognak tartotta a tankönyveket, amelyeket csak a tanár magyarázata, kísérletei tehetnek a diákok számára vonzóvá.
A kísérletező fizikatanítás és a népművelés kiemelkedő szószólója volt, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatban (TIT) filmvetítéses előadásokat tartott. 1970-től természettudományi játszóházakat tervezett, ahol szülők és gyermekek együtt ismerkedhettek volna a természet törvényeivel. A Bocskai és Zsombolyai utca sarkán létre is jött a TIT Természettudományi Stúdiója, az építkezés azonban elvitte a pénzt, a játszóházra egy fillér sem maradt. Megszervezte viszont az úgynevezett jelenségbemutató kiállításokat, amelyeken a látogatók is kísérletezhettek; ezek voltak az első interaktív bemutatók Magyarországon.
