Az Országház nevezetes helyszínei mellett immáron a Kossuth Lajos tér is bejárható virtuálisan. Az online térben érdekes történetek, fotók, ritkán látott filmfelvételek, a nagyközönség számára kevésbé ismert információk segítik a magyar történelem egyik kulcsfontosságú helyszínének, históriájának, épületeinek, emlékműveinek és parkjainak minél teljesebb megismerését.
Az érdeklődők múltidéző séták keretében nemcsak az adott helyhez kötődő történelmi eseményeket kísérhetik végig, hanem betekintést nyerhetnek a hajdani idők hétköznapjaiba, felkereshetik a tér egykori kávéházait vagy a mára már jóformán elfeledett dunai fürdőket is.

Fotó: PARLAMENT.HU
A Nemzet Főterével kapcsolatos ismeretek játékos formában, kérdéssor kitöltésével is gyarapíthatók.
Elérhető: https://www.parlament.hu/web/o
Új szolgáltatás a Műcsarnokban: Virtuális séta EXTRA
A Műcsarnok munkatársai bíznak a mihamarabbi újranyitásban, az előzetes tervek szerint valósítják meg a kiállítási programokat. Tárlataikhoz részben már eleve virtuális eseményeket terveztek, mert a bezárástól függetlenül is azt tapasztalják, hogy nagy az érdeklődés az online szakmai és közönségprogramok iránt.
Jelenleg is sok ingyenes és belépőjegyes kísérőprogram – tárlatvezetések, kerekasztal-beszélgetések – letölthető a honlapon. Minden jelenlegi és számos korábbi kiállítás elérhető virtuális sétán, több mint hetven tárlatot örökítettek meg ebben a formában. Mostantól azonban új, kibővített sétákat is kínálnak, amelyekkel nemcsak a tárlat hangulatát kívánják bemutatni, hanem száz százalékban bejárhatóvá teszik azt. Minden kiállított mű külön-külön előhívható, a bejárást hang- vagy videóanyaggal is kísérik. Ezeket az extra bejárásokat a normál belépőjegyek árának ötven százalékáért kínálják, s eddig az alábbi kiállításokra készültek el: Egy időben – Stúdiólátogatások, Beatünnep | Kőbányai János fotói, A bomlás virágai | Fejezetek a Hórusz Archívumból.
Mindkét típusú séta a http://mucsarnok.hu/mucsarnok/virtualis_setak.php linken keresztül érhető el.
A Műcsarnokban összesen húsz kiállítás nyílt tavaly. Akadt, amelyiknek a megnyitója volt virtuális, és olyan is, amelyiket menet közben kellett bezárni, de mindegyik látogatható volt személyesen is. Egyetlen 2020-as eseményt halasztották ez év őszére, mert magát a keretrendezvényt – az Eucharisztikus Világkonferenciát – is átütemezték. A tervek szerint az állandó programok idén sem maradnak el: 2021-ben is a Műcsarnokban lesz a Budapest fotófesztivál nyitókiállítása, megrendezik a II. Fotóművészeti nemzeti szalont, valamint Derkót, a Derkovits képzőművészeti ösztöndíjasok pályázati kiállítását.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.