Fiume, hiányzol!

Képzeljük el azt az érzést, amikor országunk belsejéből még úgy utaztak le a magyarok Fiumébe üdülni, feltöltődni, kereskedni, sós „gyógylevegőt” szívni, hogy a szó szoros értelmében otthon érezték magukat. Ismerős lobogók lengtek a hajókon, ahogy a képen látható vitorláson is. Ez, a legutóbbi magyar korszak volt a város fénykora.

Érkeznek sorozatunkban majd olyan fiumei lapcsodák is, amelyek a nagy tengerjáró hajókról, az iparról, a gyárakról, a kikötői vasúthálózatról szólnak, s ezek majd bemutatják, milyen is volt a mediterrán élet magyar módra tengerhajózásunk bölcsőjében, a Szapáry rakparton, az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt. tengerparti palotája környékén. Ám ez az 1912-ben feladott képeslap épp azért érdekes, mert a nyugodt Fiumét mutatja be nekünk egy olyan fellobogózott vitorlással, amely akár a Balatonban is kiköthetett volna.

De ez a halászhajócska a Baross Gáborról elnevezett tengeri kikötőnkben állt meg pihenni, ahol 9 nagy gőzős és 5 kisebb hajó is elfért. Két hatalmas farakodóhely is volt itt, az egyik 45, a másik 142 ezer négyzetméter területen. A békeidőkben a teljes fiumei kikötői vízfelülete 52 hektárra rúgott, amihez maga Baross, a magyar vasminiszter is tevőlegesen hozzájárult, nem hiába lett a város díszpolgára.

A fiumei magyar jelenlét tehát nem holmi mese, mint azt sokan szeretnék elfeledtetni, bagatellizálni. Az itteni magyar múltat igazolják régi képeslapjaink is, és ez a jelenlét még ma is jól kitapintható, ha Fiume utcáin, mólóin sétálunk.

Az Időutazás a magyar múltba soron következő 7. része az ódon Verespatakra kalauzolja el az olvasót.

A sorozat további epizódjait ITT tekintheti meg.

Borítókép: A régi Fiuménk a Baross Gábor kikötővel. Fotó: Balázs D. Attila