A képeslaptudománynak, azaz a deltiológiának és magának a gyűjtésnek tagadhatatlanul van egy kincskeresési érzete is. Hiszen még manapság is nagyobb eséllyel találni a régi magyar lapok között sosem látott kiadásokat, mint a bélyegek között. Ez utóbbiak ugyanis alaposan ki vannak kutatva, katalogizálva.
A faluváros kincsei
Az Adler Béla által helyben kiadott lap büszkén mutatja be az utókornak a Városházat, a református templomot és még a posta kis épületét is.

Tehát a képeslapok gyűjtője bármire rábukkanhat, amivel addig sem ő, sem más nem találkozott. Rálelhet akár az első típusú berettyóújfalui képeslapra is. Kutatásaim alapján ugyanis ez a képen látható csinos változat lehet a legelső, amit a „faluvárosról” kiadtak. Szinte napra pontosan 111 esztendeje, 1900. október 4-én kelt útra ez a csodás lap, két „első szériás” turulos bélyeg kíséretében. Egy nagyon békés kor lenyomata ez, és képeslap-tervezési szempontból is annak számít, hiszen akkoriban még bőven volt idő kis grafikai műremekekre áldozni virágokkal, indákkal, jól beigazított mozaikokból álló képkockákkal.

Az Adler Béla által helyben kiadott lap büszkén mutatja be az utókornak a Városházat, a református templomot és még a posta kis épületét is, de külön érdekesség, hogy a kis képek között ott szerepel az Árpád-kor ma is álló képviselője, a herpályi Csonkatorony is. Az ősi apátsági bazilika toronymaradványát még az 1904-es konzerválás előtt örökítette meg a fotográfus, amikor még valóban csonkán, tetőzet nélkül várta a jobb idők eljövetelét.
Időutazás a magyar múltba sorozatunk 28. része az aradi várba röpíti az olvasót, az 1899-es esztendőbe.
Borítókép: Deltiológiai kutatások alapján ez, az 1900-ban postázott díszes csodalap lehet az első típusú berettyóújfalui képeslap. (Balázs D. Attila gyűjteménye)
A sorozat további epizódjait ITT tekintheti meg.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A titok birodalma – Mennyit tud a történelem leghíresebb titkos társaságairól?
Tegye próbára tudását ezzel az öt kérdésből álló kvízzel – a hatalom és a titok határán!

Technikai gurunak tartja magát?
Minden kérdésre tudja a választ?

Ha így készíti a palacsintát mennyei ízű lesz
A palacsinta az egyik legkedveltebb desszertünk, amit önálló fogásként, édes és sós töltelékkel is szívesen fogyasztunk.

Rendőrségi közlés: több mint ötezren érkeztek Ukrajnából pénteken
Az ukrán–magyar határszakaszon 5292 ember lépett be Magyarországra pénteken – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI-t.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk