A hírek szerint az állomás egy multifunkciós üzleti parkként működik majd a világűrben és legfeljebb tíz ember egy időbeli befogadására lesz képes.
Bezos korábban úgy nyilatkozott, hogy a 32 ezer négyzetméteres helyszín kedvező lehet
akár filmforgatásokhoz, kutatásokhoz, emellett a fedélzeten tartózkodók egy űrhotelben hajthatják álomra fejüket.
Az Amazon alapítója évi egymilliárd dolláros költségvetést áldoz a Blue Origin fejlesztéseihez, így az is valószínűsíthető, hogy a tervezett időpontra az űrállomás is működésbe léphet.
Az Orbital Reef megépítésének bejelentésével felerősödtek azok a híresztelések is, amelyek szerint a NASA komolyan tervezi a Nemzetközi Űrállomás (ISS) alternatívaját. A 20 éves állomás ugyanis jócskán elavult és égetően szükséges a fejlesztése.
Orosz tisztviselők már korábban panaszkodtak az elöregedett berendezésekre, amelyek miatt veszélyessé válhat az ott-tartózkodás, így ha hamarosan nem javulnak a körülmények, 2025-re elhagyhatják az űrállomást. Válaszul a NASA az év elején bejelentette, 400 millió dollár értékben szerződik űrvállalatokkal, hogy azok támogassák az ISS komplett berendezéscseréjét.
A hét elején a Nanoracks, a Voyager Space és a Lockheed Martin is bejelentette, hogy a NASA-val való együttműködés hozadékaként 2027-ig pályára állítanának egy új űrállomást — olvasható a Hirado.hu cikkében.
A Blue Origin eddigi éve pozitívumok és negatívumok egyaránt nem mentes. A New Shepard rakéta fellövése — amellyel Jeff Bezos és a Star Trek-sorozat sztárja, William Shatner repült az űrbe — óriási figyelmet kapott. A vállalatnak azonban szexuális zaklatás vádjával is szembe kellett néznie, a múlt hónapban pedig lemaradt egy hárommilliárd dolláros NASA-szerződésről, amelyet Elon Musk űrcége, a SpaceX kaparintott meg.
Az eredeti cikk ITT olvasható.
Borítókép: Twitter/Michael Sheetz