Jótékonysági céllal rendezik meg Magyarország első Nemzetközi Töltött Káposzta Fesztiválját

Jótékonysági céllal rendezik meg Magyarország első Nemzetközi Töltött Káposzta Fesztiválját, amelyen a gasztronómiai programok mellett koncertekkel, színházi előadásokkal, kézművesvásárral és lovasbemutatókkal is várják az érdeklődőket március 25-27. között Simonpusztán.

Forrás: MTI2022. 03. 21. 13:56
null
Békéscsaba, 2016. október 28. Töltött káposzta készül a 20. Csabai Kolbászfesztiválon Békéscsabán, a Városi Sportcsarnok területén 2016. október 28-án. MTI Fotó: Lehoczky Péter Fotó: Lehoczky Péter
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezők közleménye szerint az Érd mellett található Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban szervezett fesztiválon mindenki megmutathatja főzőtudományát és részt vehet a főzőversenyen is, amelyre magánszemélyek, cégek és éttermek jelentkezését egyaránt várják. 

A fesztiválon megválasztják az Év Töltött Káposztáját, napközben pedig sétalovaglás, íjászat, istállólátogatás és állatsimogató is várja az érdeklődőket.

Azt írták, a nevezési díjakból befolyt teljes összeget a magyarországi Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködve felajánlják adományként rászoruló alapítványoknak.

István Gábor, a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központ vezetője a közleményben kiemelte, szeretnének példát mutatni, és felhívni a figyelmet arra, mennyire fontos a közösség ereje a rászorulók és szervezetek támogatásában.

Szeretnénk, ha nem csak határon innen, de határon túlról is érkeznének versenyzők, honfitársak, hogy közösen mérettessük meg nagymamáink vagy éppen egy jóbarátunk receptjét– tette hozzá István Gábor.

A versenyen való részvétel korlátozott férőhelyes. 

Bővebb információk az ingyenes programról a www.nemzetkozitoltottkaposztafesztival.hu weboldalon találhatók - áll az összegzésben.

Borítókép: Töltött káposzta készül a 20. Csabai Kolbászfesztiválon Békéscsabán, a Városi Sportcsarnok területén 2016. október 28-án (Fotó: MTI/Lehoczky Péter)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.