Kiszáll a Nemzetközi Űrállomás (ISS) további fenntartásából Oroszország, az évtizedekkel ezelőtt indított projektet így sorsára hagyja Moszkva – számolt be a Bloomberg című amerikai lap orosz forrásokra hivatkozva.
Végleg elhagyják az oroszok a Nemzetközi Űrállomást
A döntésről az orosz űrprogram vezetője beszélt az állami tévében – olvasható a Világgazdaság cikkében.

Az űrben is érezhető az orosz támadás hatása
A Nemzetközi Űrállomás orosz és amerikai részei is működésképtelenek a másik nélkül.
Oroszország már eddig is fenyegetőzött azzal, hogy végleg elhagyja az űrállomást, miután a nyugati országok szankciókat léptettek életbe ellene az ukrajnai háború miatt. Most viszont úgy tűnik, meghozták a hivatalos döntést – írja a Világgazdaság.
Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz igazgatója az állami tévében azt mondta: a partnereiket hamarosan hivatalosan is értesíteni fogják, hogy az orosz kozmonauták egy éven belül elhagyják a Nemzetközi Űrállomás fedélzetét.
Ez azért is nagy csapás a nyugati országoknak, mert jelenleg leginkább Oroszországnak van olyan technológiája, amellyel személyzetet és utánpótlást tud feljuttatni az űrállomásra, néhány civil cég – például Elon Musk SpaceX nevű vállalata – sikeres próbálkozása mellett, így az amerikaiak rá voltak kényszerítve, hogy Moszkva kedvében járjanak ebben a kérdésben.
Bár az Egyesült Államok és Oroszország között napról napra nő a feszültség az ukrajnai háború miatt, mindkét fél azt hangoztatta, hogy az űrben nincs konfliktus, együtt tudnak működni. Úgy tűnik, ez csak mostanáig volt így.
Az eredeti cikk ITT olvasható.
Borítókép: A Roszkozmosz Orosz Szövetségi Űrügynökség 2022. április 20-án közreadott, a Szojuz MSZ–19 orosz űrhajó személyzete által 2022. március 30-án, a szétkapcsolódás után készített kép a Nemzetközi Űrállomásról (Fotó: MTI/AP/Roszkozmosz Orosz Szövetségi Űrügynökség)
További Mozaik híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Rendőrségi közlés: 2832-en érkeztek Ukrajnából kedden
Az ukrán–magyar határszakaszon 2832-en léptek be Magyarországra kedden – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI-t.

Rendőrségi közlés: 3514-en érkeztek Ukrajnából hétfőn
Az ukrán–magyar határszakaszon 3514-en léptek be Magyarországra hétfőn – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-t.

Ha önnek ilyen vércsoportja van, akkor magas az agyvérzés kockázata
Egy új kutatás szerint bizonyos vércsoporttal rendelkezők kitettebbek az agyvérzés veszélyének, már 60 év alatt is.

Borbás Marcsi nagy titkot árult el, erre senki sem gondolt
Egyre népszerűbb hobbi a kertészkedés, sokan kísérleteznek otthon zöldség- és gyümölcstermesztéssel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Rendőrségi közlés: 2832-en érkeztek Ukrajnából kedden
Az ukrán–magyar határszakaszon 2832-en léptek be Magyarországra kedden – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI-t.

Rendőrségi közlés: 3514-en érkeztek Ukrajnából hétfőn
Az ukrán–magyar határszakaszon 3514-en léptek be Magyarországra hétfőn – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-t.

Ha önnek ilyen vércsoportja van, akkor magas az agyvérzés kockázata
Egy új kutatás szerint bizonyos vércsoporttal rendelkezők kitettebbek az agyvérzés veszélyének, már 60 év alatt is.

Borbás Marcsi nagy titkot árult el, erre senki sem gondolt
Egyre népszerűbb hobbi a kertészkedés, sokan kísérleteznek otthon zöldség- és gyümölcstermesztéssel.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!