Akkora napkitörés történt, hogy még a Földön is lehetett érezni

A pontos forrás helyszínének megállapításához még további adatokat gyűjtenek, de jelenleg úgy vélik a kutatók, hogy az AR3234 jelű, korábban aktív régióból érkezhetett – olvasható a hírportálon hétfőn közzétett cikkben.

A NASA Moon to Mars Űridőjárási Osztályának elemzése szerint a napkitörés, más néven koronaanyag-kidobódás (angol nevéből rövidítve CME) szokatlanul gyorsan, másodpercenkénti 2127 kilométeres sebességgel haladt, így R-típusú (az angol rare, azaz ritka szóból) besorolást kapott.

A kitörés valószínűleg telibe találta a NASA Parker napszondáját is. Az űrszonda jelenleg tizenötödjére közelítette meg a Napot, március 17-én haladt el 8,5 millió kilométerre központi csillagunktól. Március 13-án az űreszköz életjelet adott magáról, most pedig izgatottan várják, hogy megérkezzen a következő adatletöltés ideje – írta Pál Bernadett csillagász, a CSFK KTM Csillagászati Intézetének munkatársa a NASA közleményére hivatkozva.

A kitörés halo típusú CME volt, ami nevét arról kapta, hogy látszólag egyenletesen távolodik el a Naptól halo, avagy gyűrű alakjában. Az ilyen CME-k függenek a megfigyelő pozíciójától is, akkor figyelhetőek meg, amikor a napkitörés vagy pontosan a Föld felé, vagy, ahogy ebben az esetben is, pontosan az ellenkező irányba történik.

A beszámoló szerint hiába lépett ki a Nap túlsó oldaláról a CME, így is érezni lehetett a hatását a Földön. Ahogyan a CME-k nagy sebességgel terjednek az űrben, lökéshullámot hoznak létre, ami a CME útjába eső részecskéket elképesztő sebességre gyorsítja. Ezek a Napból származó, nagyenergiájú részecskék (solar energetic particles, vagy röviden SEP) a Naptól a Földig tartó körülbelül 150 millió kilométeres utat mintegy 30 perc alatt teszik meg.

Habár ilyen SEP részecskéket gyakran figyelnek meg a Föld felé irányuló napkitöréseket követően, ritkábban jutnak el hozzánk a Nap túlsó oldalán történt kitörések esetén. Ennek ellenére egy, a Föld körül keringő űreszköz detektálta a CME-ből érkező részecskéket, ami azt jelenti, hogy elég nagy energiájú CME volt ahhoz, hogy részecskék olyan ütközéssorozatát indítsa be, ami még a Nap felénk eső oldalára is eljutott – írta Pál Bernadett, hozzátéve, hogy a NASA űridőjárással foglalkozó kutatói még vizsgálják az eseményt, hogy kiderítsék vajon mi okozta ezt a messzire nyúló hatást.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)