Így készült a magyar kép, amelyre még Terence Hill is felfigyelt

Szabó Dávid grafikus alkotása tízezrével gyűjtötte a lájkokat.

2024. 02. 06. 17:45
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Terence Hill is felfigyelt egy magyar rajongó képére, nemrégiben saját Facebook-oldalán osztotta meg Szabó Dávid alkotását. Az ördög jobb és bal keze 2 című klasszikus egyik jelenetét ábrázoló festmény óriási sikert aratott, mára több mint 40 ezren reagáltak rá, és félezren kommenteltek alá. Sok hozzászólás egyenesen azt vetette fel, milyen jó lenne egy ilyen stílusban készült animációs sorozat.

Rajongói ajándék

Lapunk megkereste a kép készítőjét, Szabó Dávidot, aki elárulta, hogy az Ördög jobb és bal keze első és második része a kedvenc Bud Spencer és Terence Hill filmjei közé tartoznak, mert nagyon szereti a western környezetet és a humoros hangvételt. 

– Úgy éreztem, hogy a főszereplők karakterei szinte könyörögnek egy karikatúra után, így munka mellett önszorgalomból festettem ezt a képet néhány évvel ezelőtt. Egy vászonnyomatot rögtön készíttettem is belőle, ami ajándék lett a szüleimnek; főleg apukámnak, aki szintén imádja a páros filmjeit

– magyarázta, honnan merítette az ihletet.

A művész azt is elmesélte, hogy az olasz színész hogyan fedezte fel a képet. – Miután megosztottam a képet a közösségimédia-felületeimen, rengeteg pozitív visszajelzés érkezett rá, a nagy részük Olaszországból. Ezért nemrégiben úgy döntöttem, hogy megkísérlem eljuttatni magához Terence Hillhez is, rajongói ajándék gyanánt. Utánanéztem a színész hivatalos oldalait kezelő csapat elérhetőségének, és elküldtem nekik a képet a Terence-nek címzett üdvözletemmel és jókívánságaimmal. Nagy meglepetésemre egy órán belül válasz érkezett, miszerint nagyon tetszik nekik a kép és szívesen megosztanák, ha hozzájárulok. Természetesen nem ellenkeztem, nagy büszkeség volt számomra! – idézte fel a történetet.

Lucky Luke és Disney metszéspontja

Szabó Dávid egyébként jó pár éve dolgozik a játékiparban mint grafikus-illusztrátor, a világ minden tájára. 

– Ezt a képet is digitálisan festettem, stílusát tekintve rajzfilmes irányt képzeltem el neki, valahol a Lucky Luke-képregények és a klasszikus Disney-rajzfilmek látványát elegyítve 

– nyújtott némi betekintést a kép készítésének kulisszái mögé. A hozzászólások alapján egyébként jó munkát végzett, mások is kiszúrták a „disney-s” hatást. – „Nem vagy képes rendesen ülni a nyeregben?” – kérdezi Bambino Trinityt. Úgy gondolom, hogy a film ezen jelenete sokat elmond a két főszereplő személyiségéről és egymás iránti dinamikájáról, így nem volt kérdés, hogy ezt válasszam – tette hozzá.

És hogy ezek után számíthatnak-e a rajongók hasonló művekre?  – Amennyiben lesz rá közönségigény és a kevés szabadidőm is megengedi, talán a jövőben újra feltűnhetnek. Jó lenne látni mellettük Kártyás Hendrickset, a főpincért, a seriffet és a többieket is! – mondta Dávid.

Borítókép: Bud Spencer és Terence Hill (Forrás: Facebook/Terence Hill)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.