Mintaértékű a pécsi Parkinson Betegek Egyesülete

Igen, a Parkinson-kórról van szó, melynek április 11-én lesz a világnapja, Pécsett pedig 17. éve működik az egyesülete. Hogy milyen segítséget adnak itt, arról Sárvári Erzsébettel beszélgettünk, aki maga is ettől a betegségtől szenved – derül ki a cikkből.

– Ez az elsősorban a mozgást korlátozó betegség milyen mértékben van jelen a világban?

– A rendezetlen mozgáson túl depressziót is okozhat a boldogsághormon, a dopamin hiánya, elégedetlenebbek vagyunk az életünkkel, magunkkal, a környezetünkkel. Én kezdetben teljesen magam alatt voltam, aztán mások tragédiái miatt rájöttem, hogy még feladataim vannak. Több mint hatmillió ebben a kórban szenvedő betegről tudunk, hazánkban 30 ezren, Baranyában úgy két­ezren lehetnek. Sajnos egyre nő a szám, szakmai elemzések szerint harmincévente megduplázódik.

A kép illusztráció. Fotó: Pixabay

– Villámcsapásként jön a betegség?

– Többnyire 50 év fölött jelentkezik és 5-6 évvel korábban vannak már előjelek, még ha nem is ismeri fel az ember. Pedig fontos időben észlelni, mert a kezelés gyors megkezdése jelentősen javíthatja a hosszú távú lefolyását, az élet minőségét. Ugyanis ezután még akár harminc komfortos év is következhet. Nálam egyébként úgy indult, hogy elment a szaglásom, lelassultam, indokolatlanul fáradékony lettem, megváltozott az írásom, a testtartásom, remegett nyugalmi helyzetben az egyik kezem.

– Elment a szaglása?

A koronavírustól függetlenül, és már húsz évvel ezelőtt, egy köhögő-tüsszentő rohamot követően. A közelmúltban például ajándékba vittem egy cserepes jácintot a buszon, s egy úr odahajolt, hogy ennek biztos nagyon jó illata van. „Igen, de én már nem érzem az illatokat” – mondtam, mire az illető szinte elmenekült a közelemből.

– Miben tud segíteni az egyesület?

– Érdekvédelmi és tanácsadói jelleggel hozták létre, és minden megyében szükség lenne ilyen szervezetre, de csak öt ilyen egyesület van az országban. Mi a pandémiát megelőzően már hetente találkoztunk a Vasutas Házban, ahol drámapedagógus, tánc- és hangképző tanár adott nekünk órákat, színházi és táncos bemutató előadással többször felléptünk a városban. Kihasználjuk a leállást is, a drámánknak írjuk a pandémiás részét, és azt az álmunkat, hogy mi lesz, ha gyógyíthatóvá válik a betegségünk. 2018-ban összeállítottunk egy ismeretterjesztő előadást arról, miként lehet mielőbb felismerni ezt a bajt, hogy lehet vele együtt élni, 11 településen már elhangzott és szeretném majd sokfelé elmondani. Továbbá van egy emlékfánk a Mandulás parkban, ha elül járvány, ott újra kezdjük az egyesületi életet.

– Mit tehetünk a mindennapok során a Parkinson-kóros betegekért?

– Nem kell senkit sajnálni, csak együttérezni vele, és megtalálni a mértékét, hogy mikor tudunk „eleget” segíteni nekik.

– Hogy lehet ebből kikapcsolni?

– Festőtáborba járok önkéntesnek. Táncolni sosem tudtam, de szerettem, most viszont minden mozdulatát élvezem. A kertészkedést azért kedvelem, mert jó érzés, hogy még meg tudom csinálni.

Vasúti tiszt volt 40 évig a régióban

Sárvári Erzsébet Bonyhádon született 1961-ben. Kajdacson nőtt fel egy bakterházban, Nagydorogra járt általános iskolába, Dombóváron a Vasútforgalmi Szakközépiskolában érettségizett, 41 évesen diplomát szerzett. Vasúti tisztként különböző munkakörökben negyven éven át foglalkozott vasúti árufuvarozással, személyszállítással, ingatlangazdálkodással Fonyódtól Kaposváron, Szekszárdon át Pécsig. 2019 óta nyugdíjas. Egy fia van, Zsolt (33), aki Bátaszéken él a párjával. 2017-ben lett a Parkinson Betegek Egyesülete Pécs elnöke és a jobb egészségügyi ellátása és az egyesület vezetése érdekében három éve él a baranyai megyeszékhelyen.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.