Ahogy arról a nool.hu tavaly decemberben beszámolt, robbanás történt Somoskőújfalu Csontváry utcájában, amelynek következtében egy idős férfi a helyszínen életét vesztette, felesége azonban a helyszínre érkező rendőrök segítségével időben el tudta hagyni az ingatlant.
Somoskőújfalun életet mentő nógrádi rendőröket tüntettek ki
Egy tavaly decemberben történt gázrobbanást követően egy idős nő életét a helyszínre elsőként kiérkező rendőrök mentették meg.

A mozgásképtelen nő életét a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság két fiatal őrmestere, Zsély Patrik és Lantos Tamás mentette meg, hősies tettükért bátorság érdemjelet kaptak.
Az asszony házának melléképületében gázrobbanás történt, tűz ütött ki, a füst pedig hamar elöntötte a főépületet is. A nógrádi rendőrök pedig nem késlekedtek. A házban ketten tartózkodtak, de az idős férfin, aki a detonáció közelében volt már nem tudtak segíteni.

Viszont az egyik helyiségben, a bent gomolygó füst ellenére megtalálták a mozgásképtelen nőt, és őt még időben ki tudták menekíteni az utcára, így neki nem esett komoly baja.
A nool.hu cikke IDE kattintva érhető el.
Korábban a Magyar Nemzet is beszámolt a somoskőújfalui halálos balesetről
Tűz ütött ki tavaly decemberben egy somoskőújfalui családi házban hétfő reggel, egy férfi meghalt – tájékoztatta a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-t. Szeles Péter közölte: leégett egy melléképület, majd a lángok átterjedtek a lakóépületre is; a szomszédok robbanást is hallottak. A salgótarjáni hivatásos tűzoltók a ház egyik lakóját, egy idős asszonyt épségben megtalálták, férjének azonban csak a holtteste került elő. A tüzet a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett oltották el.














